A földi szenvedésből emelkedett fel Hollywood ragyogó világába, ahol a nők védelmezője és inspirálója lett.


Ashley Judd mindig mosolygós arca mögött egy olyan élet rejlik, amely számos nehézséggel és kihívással volt tele. Gyermekkora és felnőtté válásának körülményei gyakran inkább szomorúságra adtak okot, mint örömre. A színésznő nem csupán a saját démonjaival küzdött, hanem édesanyja és testvére problémáival is szembesült, miközben megpróbálta megtalálni a helyét Hollywood világában. Hihetetlen kitartással és elszántsággal építette fel karrierjét, emellett pedig elkötelezte magát a jótékonykodás és a nők jogainak védelme mellett, ezzel is példát mutatva mindannyiunk számára.

Ashley Judd 1968. április 19-én látta meg a napvilágot Naomi Judd, a híres country-énekesnő, és Michael Ciminella gyermekeként. Szülei korai válása mély nyomot hagyott benne, de nem ez volt az egyetlen fájdalom, amivel szembesült gyermekként. Édesanyja, Naomi egyedül nevelte őt és féltestvérét, Wynonnát, akik együtt alkották meg a The Judds nevű duót, és számos country slágert adtak elő. Ashley mindig is vágyott arra, hogy csatlakozhasson hozzájuk, ám sosem volt olyan tehetséges, mint a testvére és édesanyja. Szép hangja ellenére gyakran énekelt a The Judds dalaira otthon, amiért sokszor gúnyolták. Ez az élmény okozta az első komoly törést a családi kapcsolatában, és már ekkor kezdte sejteni, hogy sosem számíthat a támogatásukra, és hogy a saját lábára kell állnia.

A The Judds sikere nem volt hosszú életű, azonban édesanyjának egész életében az volt az álma, hogy világsztár legyen, ennek érdekében egy zenei producernek kezdett dolgozni asszisztensként.

Ekkoriban Kentucky állam határain belül folyamatosan zajlottak a költözések, így a stabilitás és az otthon fogalma számára csupán elérhetetlen ábrándnak tűnt. 18 éves korára már több mint tíz különböző iskolapadot megjárt, az érettségi vizsgáját pedig egy számára ismeretlen intézmény keretein belül tette le. Továbbtanulásra adta a fejét, és fiatal évei legkiegyensúlyozottabb időszaka az egyetemi élet volt, amelyet a Kentucky állami egyetemen töltött el. Főszakát a francia nyelv és kultúra képezte, de emellett antropológiát, művészettörténetet és női tanulmányokat is tanulmányozott, ezzel gazdagítva tudását és látókörét.

Ashley Judd színészi karrierje a kilencvenes években kezdődött, első komoly szerepét 1993-ban, a Ruby in Paradise-ban kapta, amelyért kiérdemelte a kritikusok elismerését és a legjobb női főszereplőnek járó Independent Spirit Award díját. Hamarosan olyan sokoldalú színésznőként tűnt fel, aki képes volt helytállni az indie stílusú filmekben és a nagy stúdió produkciókban is. Karrierje legelején már ismertté vált olyan filmekben nyújtott alakításai révén, mint a Szemtől szemben, Ha ölni kell, A gyűjtő, Kettős kockázat vagy a Tiszta ügy.

Filmes produkciókon kívül a Broadway színpadán és televíziós sorozatokban is megcsillogtatta tehetségét, többek között a népszerű Elrabolva című drámasorozatban játszott főszerepével, amelyért Emmy-jelölést érdemelt ki. A közelmúltban pedig feltűnt a Twin Peaks megújított verziójában, valamint a Berlini küldetés című sorozatban is.

Virágzott a karrierje, amikor 2001-ben a szerelem is rátalált, és hozzáment Dario Franchitti skót autóversenyzőhöz, akivel tizenkét évig voltak házasok. Máig nem derült ki, hogy miért váltak el pontosan, azonban döntésükről közös közleményben számoltak be a nyilvánosságnak, amelynek hangvétele arra enged következtetni, hogy békés szétválásról volt szó, és nem egy fájdalmas, viták dúsította szakításról. Miután elváltak, jó barátok maradtak, támogatóan és szeretetteljesen beszélnek egymásról mind a mai napig.

Ashley Judd a jótékonykodás világában találta meg valódi hivatását, hiszen gyermekkori traumái és személyes harcai arra ösztönözték, hogy segítsen azoknak, akik sokkal nehezebb helyzetben vannak. Az, hogy nyíltan beszélt a saját kihívásairól, új dimenziót adott a mentális egészség fontosságának népszerűsítéséhez. Hosszú időn át a YouthAIDS globális nagyköveteként tevékenykedett, és jelentős munkát végzett olyan szervezetekkel, mint a Population Services International, hozzájárulva a globális jótékonysági mozgalmakhoz és a közösségek támogatásához.

2010-ben a Harvardon mesterdiplomát szerzett közigazgatásból, tovább mélyítve ezzel a humanitárius munka iránti elkötelezettségét. Ma is az UNICEF jószolgálati nagykövete. Még 2018-ban a #MeToo mozgalom egyik oszlopos tagjává vált, amikor szembeszállt Harvey Weinsteinnel, egy hollywoodi producerrel, akit szexuális zaklatással vádoltak. Ashley Judd az első nők között volt, aki felszólalt a férfi ellen, és szembesítette a borzalmakkal, amit elkövetett női kollégái ellen. Bátorságával megnyitotta az utat megannyi más nő számára is, hogy megosszák tapasztalataikat, és hozzájárult ahhoz, hogy a szórakoztatóiparban és azon túl is gátat szabjanak a szexuális visszaéléseknek. A Time magazin mindezért 2018-ban a "Silence Breaker"-nek nevezte, és a mozgalomban betöltött szerepéért az "Év személye" kitüntetettek közé sorolta.

Most Ön is számot adhat tudásáról Ashley Judd-dal kapcsolatban. Amennyiben kíváncsi különleges részletekre a színésznővel kapcsolatban, töltse ki kvízünket:

Related posts