A kegyeletsértés sem akadályozza meg Orbán Viktort abban, hogy folytassa kampányát.
Utoljára 1977-ben a Securitate ügynökei rögzítették a Bretter György temetésén megjelenteket, ahogyan most Orbán Viktor erdélyi látogatásán, ahol a marosvásárhelyi református temetőben folyamatosan kattogtak a fényképezőgépek.
Már a Nagy Imre újratemetésének pillanataiban is világosan látszott, hogy Orbán Viktor mesterien képes a figyelmet magára vonni, még a halál árnyékának völgyében is, és ezt a figyelmet szorosan meg is tartja.
A rendszerváltás szimbolikus pillanataként számon tartott újratemetés óta eltelt harminchat év, és a kérdés még mindig foglalkoztat bennünket: mit is mondott akkor a későbbi miniszterelnök az orosz csapatok kivonulásáról. Történelmi reflexióink, jóvátételeink mellett másodlagos kérdés, hogy kit temetnek, vagy miért hunyt el. Az események mélyebb jelentése és a politikai diskurzus formálódása sokkal fontosabb annál, mintsem csupán az egyéni sorsokat elemezzük.
A középpontban ő áll, aki nem a búcsúztatottra emlékezik, hanem a saját fájdalmára, hiszen ő az, aki a sírhoz érkezett, hogy megélje a veszteséget, nem pedig az, akinek az emlékét idézik fel.
Valójában politikai pályafutásának alakulását mélyen befolyásolta az az újratemetési esemény és az azt kísérő temetési beszéd.
Jelenleg, amikor Orbán Viktor pályafutásának talán legnagyobb kihívásával néz szembe, ismét egy temetést választott politikai túlélésének eszközéül. "Magánlátogatás" keretein belül utazott Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a 84 éves korában elhunyt Kincses Előd, ügyvéd és jogvédő, a rendszerváltás egyik meghatározó alakjának búcsúztatásán.
Az erdélyi, politikai súllyal is bíró temetéseknek sajátos történetük van. Ezek azok az alkalmak, amikor a megmásíthatatlanul fogyatkozó közösség még egyszer (utoljára?) fizikailag is meg tudja mutatni önmagát, erőt(?), de legalábbis méltóságot demonstrál. A temető védett övezet.
