Valóban előnyöket hozhat az Európai Uniónak az Amerikával kötött kereskedelmi megállapodás?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a [email protected] címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Donald Trump amerikai elnök "kölcsönös vámjai" jelentős zűrzavart okoztak a globális kereskedelmi rendszerben. Az általa bejelentett, sokszor homályos és nem kötelező érvényű "megállapodások" csak tovább bonyolították a helyzetet. E megállapodások mindegyikét egyoldalúan vezették be, kihasználva az Egyesült Államok gazdasági és geopolitikai erejét, hogy kedvezményeket csikarjanak ki kereskedelmi partnereiktől. Ennek következményeként a vámtarifák országonként változóak, néha politikai motívumokkal is átszőve, és különböznek az egyes ágazatokban is, mint például az acél-, autó- és félvezetőiparban.

Jelenleg az Egyesült Államok átlagos vámtarifája 18,6%-ra rúg, ami a legmagasabb szint a Smoot-Hawley-vámok óta. Ezek a vámok súlyosan megbénították a globális gazdaságot, hozzájárulva a nagy gazdasági világválság kirobbanásához. Az ország már nem alkalmazza az úgynevezett egyenlő elbánás (national treatment) elvét, amely a külföldi és belföldi termelők egyenlő bánásmódját biztosította, valamint a legnagyobb kedvezmény (most favored nation) elvét, amely a kereskedelmi partnerek egyenlő kezelését célozta meg. Ezek az elvek a második világháború utáni nemzetközi kereskedelmi rend alapkövei voltak, és jelentősen hozzájárultak a kereskedelem, a határokon átnyúló befektetések és a gazdasági növekedés előmozdításához világszerte.

Az amerikai hitelesség már a történelem lapjaira került. Trumpban nincs okunk bízni; bármikor, bármi miatt átformálhatja a vámtarifákat.

A kézfogással létrejött megállapodások jogi értelemben nem kötelező érvényűek, és hiányzik belőlük a végrehajthatóság, így nem is ellenőrizhetők. Emellett kérdéses, hogy egy bíróság előtt mennyire állják meg a helyüket. Trump azt állítja, hogy a kongresszus helyett ő rendelkezik azzal a jogkörrel, hogy "nemzeti vészhelyzet" esetén vámokat vezessen be. Azonban, mivel vészhelyzet jelenleg nincs, a Legfelsőbb Bíróságnak valószínűleg alkotmányellenesnek kellene nyilvánítania ezeket a vámokat, amikor végül a kérdésről határoz. A döntés kimenetele azonban nem biztos, hogy ennyire egyértelmű lesz.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió között nemrégiben aláírt kereskedelmi megállapodás – amelyet Trump és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vitattak meg – rávilágít Trump látszólagos céljára: az amerikai ipar újbóli megerősítésére a hazai gyártók védelme és a külföldi partnerek által tett amerikai beruházásokra vonatkozó kötelezettségvállalások révén. A vámok ezért főként az árukereskedelemre vonatkoznak. Miközben az Egyesült Államok folyamatosan áruforgalmi deficittel küzd az EU-val szemben (aminek mértéke 183 milliárd dollárt tett ki 2023-ban), a szolgáltatások kereskedelmében viszont tartósan többletet mutatott ki (ennek nagysága 127 milliárd dollár volt 2023-ban).

Az Európai Unió kulcsszerepet játszik az Egyesült Államok gazdasági életében, mivel jelentős forrást képvisel a beruházások, a termelés és a foglalkoztatás terén. A kézfogásos megállapodást megelőző időszakban az uniós cégek már több mint 2,4 ezer milliárd dollárt invesztáltak az amerikai gazdaságba. 2023-ban a két régió közötti határokon átnyúló befektetések összértéke közel 5 ezer milliárd dollárra rúgott. Az uniós befektetések sok esetben azokban az iparágakban valósulnak meg, amelyek az EU-ból az Egyesült Államokba irányuló export fő pillérei is: ilyenek például a biotechnológia (gyógyszerek), gépjárműgyártás, repülőgépipar és vegyipar. Ezen kívül 2023-ban az európai vállalatok több mint 3,4 millió amerikai munkavállalót foglalkoztattak, ami tovább erősíti a transzatlanti kapcsolatokat.

Jelenleg az Egyesült Államok 15%-os importvámot alkalmaz az európai árucikkek többségére. Bizonyos kulcsfontosságú termékek viszont mentesülnek ez alól, míg az acélra és alumíniumra 50%-os vámot vetettek ki. Ez a lépés ellentmond Trump újraiparosítási törekvéseinek, hiszen a vámok növelik az amerikai gyártási és építőipari költségeket. Míg az európai országok a 15%-os vámot egy maximális értéknek tekintik, Trump ezt inkább egy alapként kezeli.

A vámokról azt sem lehet elmondani, hogy kölcsönösek: az EU beleegyezett abba, hogy megszünteti az alacsony vámjait a legtöbb amerikai ipari termékre, miközben "javítja" néhány amerikai mezőgazdasági és halászati termék piacra jutását. Eközben az EU fenntartja majd a többi kereskedelmi partnerétől érkező behozatalra vonatkozó alacsony vámokat a legnagyobb kedvezmény elvének értelmében. A megállapodás részeként az EU azt is vállalta, hogy 2028-ig 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiát, és 2029-ig 600 milliárd dollár értékű beruházást valósít meg az USA-ban.

A beruházásokkal kapcsolatos kötelezettségek nem teljesíthetők, mivel a döntéshozatal végső soron az európai cégek hatáskörébe tartozik.

A 600 milliárd dolláros beruházási cél reálisnak tűnik, hiszen az uniós cégek az utolsó három év során körülbelül 605 milliárd dollárt invesztáltak az Egyesült Államok piacába.

Az energiavásárlásra tett ígéret valójában illúziókba ringató önámításnak minősül.

Az amerikai cégek számára jelentős kihívást jelentene, hogy évente 250 milliárd dollár értékben energiát szállítsanak az Európai Unióba, hiszen a globális energiakivitelük 2024-ben csupán 165 milliárd dollárt ért el.

Mindenesetre a 250 milliárd dolláros cél megvalósítása világszerte zavart okozna az energiapiacok dinamikájában.

Végső soron az energiaügyi megállapodás biztosan kudarcba fullad majd, akárcsak a 2019-21-es amerikai-kínai energiaügyi alku. Hosszabb távon pedig Trumpnak a megújuló energiaforrások elleni politikája gyengíteni fogja az amerikai gyártókat ezekben az ágazatokban, és a jövőt Kínának és más ázsiai-csendes-óceáni országoknak engedi át, amelyek már most is az elektromos járművek akkumulátorai és üzemanyagcellái terén a gyártási kapacitás 90%-át, valamint a napelemek terén a teljes gyártási kapacitást adják.

Ki az igazi "nyertes" az USA és az EU közötti megállapodásban? Sokan az Európai Uniót látják egyértelmű vesztesként, mivel az Egyesült Államok hegemón szerepét kihasználva kedvezőbb feltételeket tudott kialakítani. Az amerikai dominancia azonban nemcsak a politikai befolyáson, hanem a gazdaság erején is alapul, amelyet Trump politikai döntései - mint a fenntarthatatlan államháztartási hiány, a kutatás és fejlesztés leépítése, a központi bank függetlenségének megkérdőjelezése, a bevándorlás szigorítása, valamint a fosszilisenergia-iparnak nyújtott támogatások - gyorsan alááshatnak. Továbbá, a vámok növelése rövid távon az amerikai fogyasztók számára magasabb árakat eredményez, és emeli az amerikai gyártók költségeit (beleértve a külföldi befektetőket is, akik az Egyesült Államokban működnek), ezzel lelassítva a gazdaság fejlődését. A globális kereskedelemben bekövetkező zavarok ugyanakkor az EU-ban is áremelkedést és növekedési lassulást okoznak, de ennek mértéke valószínűleg jóval kisebb lesz.

Az Európai Uniónak súlyos döntés elé kell néznie. Egy drága kereskedelmi háborúba taszíthatja magát, vagy elfogadhatja a “nagyon nehéz körülmények között elért legkedvezőbb megállapodás” lehetőségét – amely körülmények között Washington burkoltan azt is kilátásba helyezte, hogy visszavonja támogatását a NATO irányába.

Az Európai Unió a vámok kedvezőtlen következményeit úgy képes mérsékelni, ha szélesíti kereskedelmi kapcsolatrendszerét, valamint új megállapodásokat kezdeményez partnereivel.

Az Európai Unió története során mindig is a válságok adták meg az alkalmat a fejlődésre és megerősödésre. A közelgő kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal, bármennyire is szükséges, nem veszélyeztetheti a legfontosabb célkitűzést: a "nyílt stratégiai autonómia" megvalósítását, amely egy integrált védelmi ipari alapra épít. Az EU elkötelezett a multilateralizmus iránt, és ezt egy sokszínű kereskedelmi profillal kívánja kifejezni. Célja, hogy fenntartható versenyképességet és innovációt támogató politikákat vezessen be, különösen a csúcstechnológiai szektorban, ahol jelenleg lemaradást szenved el az Egyesült Államokkal és Kínával szemben. Ha Európa sikeresen navigálja ezt a kihívást, akkor vezető szereplővé válhat a demokrácia és a szabad piac határokon átívelő világában.

Laura Tyson egy kiemelkedő közgazdász, aki jelentős hatással volt a gazdasági politika és a nemzetközi kereskedelem területére. Széleskörű tapasztalattal rendelkezik a akademikus és a gyakorlati világban is, hiszen több neves egyetem tanára volt, valamint különböző kormányzati és nemzetközi szervezetek tanácsadójaként is tevékenykedett. Munkássága során számos fontos elméletet és kutatást indított el, amelyek a modern gazdasági gondolkodás alapjait képezik. Tyson különösen a női vezetők szerepének erősítésére és a munkaerőpiaci egyenlőség előmozdítására fókuszál, ezzel inspirálva sokakat körülötte.

Egyedülálló szakmai pályafutású közgazdászprofesszor a University of California (Berkeley) intézményében. Tagja az Angeleno Group tanácsadói testületének, ahol szakértelmét kamatoztatja. A Clinton-adminisztráció alatt, 1993 és 1995 között, az elnök gazdasági tanácsadó testületének vezetőjeként tevékenykedett. Ezt követően, Bill Clinton elnöksége alatt, 1995-től 1996-ig a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának igazgatói posztját töltötte be.

George Papaconstantinou

Az Európai Egyetemi Intézet (European University Institute) nemzetközi politikai gazdaságtan professzora, Görögország pénzügyminisztere volt 2009 és 2011 között, majd 2011 és 2012 között környezetvédelmi és energetikai tárcát vezette.