Kőnig Doki az Indexnek adott interjújában felfedte a kórházak világának rejtett titkait, és elmesélte, mi zajlik valójában a falak mögött.

A műtő világából közvetlenül a miniszterelnöki hivatalba került Kőnig Róbert gyermeksebész, aki a 24 órás ügyeletét követően, mindössze két óra alvás után ült le beszélgetni az Index munkatársaival. Míg sok kollégája inkább távol tartaná magát a politikától, ő Orbán Viktor felkérésére járja a kórházak folyosóit és várótermeit, hogy felfedje a háttérben zajló eseményeket. Az egészségügyi influenszerként is ismert szakember nyíltan vállalja, hogy nagy álmokkal és elhivatottsággal vág neki egyéves mandátumának.

Miközben a beszélgetésünk zajlik, Kőnig Róbert éppen a 24 órás ügyeletét követően adja át a stafétát. Csak két órát sikerült pihennie, de nem tűnik el a feladat elől; éppen ellenkezőleg, készen áll a nagy kihívásra, ami nem más, mint egy exkluzív interjú az Index számára. Különleges elhivatottság hajtja: célja, hogy megtörje a kórházakkal kapcsolatos tévhiteket, és reális képet fessen a mindennapi életről, amely bár nem mindig rózsás, mégis más, mint ahogyan azt sokan borzalmasnak ábrázolják. Műszakja után magára ölti „szuperhős köpenyét”, és Kőnig Dokiként lép a kamerák elé, hogy leszámoljon az álhírekkel, és útmutatást adjon az egészségügyi rendszer labirintusában. Szlogenje, hogy „helyre teszi” a dolgokat, jól tükrözi küldetését. Orbán Viktor miniszterelnök is felfigyelt erre az elhivatottságra, és meghívta Kőnig Dokit, hogy csatlakozzon csapatához, egy összetett feladatot bízva rá: derítse ki, mi zajlik valójában a kórházak falain belül. Most pedig új öltöny várja a ruhatárában: a miniszterelnöki biztosi jelmez, amelyben a betegtájékoztatás és a betegelégedettség javítása lesz az új küldetése.

Interjúnkban Kőnig Doki többek között elárulta, hogy

Mi volt az indok, amiért miniszterelnöki biztosi kinevezést kapott Orbán Viktortól, és mi győzte meg arról, hogy elvállalja?

Az első lépés, hogy megértsük: az egészségügy egy rendkívül összetett és folyamatosan átalakuló rendszer, amely dinamikusan változó környezetben működik. Az ágazat vezetői döntéseiket gyakran makroadatokra alapozzák, de az én tapasztalataim eltérhetnek az ő perspektívájuktól. Pályafutásomat mentőtisztként kezdtem, később az alapellátásban és a háziorvosi sürgősségi ügyeleten dolgoztam. Tapasztalataimat Angliában és Magyarországon egyaránt gyarapítottam. Jelenleg gyermeksebészként és gyermektraumatológus szakorvosként tevékenykedem, ahol az Észak-budai Szent János Centrumkórház osztályvezető-helyettese vagyok.

A Semmelweis Egyetemen szerzett egészségügyi menedzseri diplomám lehetővé teszi számomra, hogy átfogóan értelmezzem a rendszert. Nem csupán a részletekre fókuszálok, hanem képes vagyok meglátni a teljes perspektívát is. Tíz éves tapasztalatom a betegtájékoztatás terén, különböző platformokon, különösen közel áll a szívemhez, és ezáltal még inkább elkötelezett vagyok a feladat iránt.

Hogyan jött a felkérés, egyszer csak megcsörrent a telefon, a másik végén Orbán Viktorral?

A miniszterelnöki hivatal megkeresett, hogy orvosként, menedzserként és médiaszemélyiségként hogyan vélekednék egy lehetséges együttműködésről. Noha nem Orbán Viktor keresett meg közvetlenül, a felkérést megelőzően alapos háttérbeszélgetések zajlottak. Úgy vélem, ha egy miniszterelnök konkrét feladattal fordul hozzám, és rendelkezem a szükséges tapasztalatokkal, tudással és lehetőségekkel ahhoz, hogy értékes hozzájárulást nyújtsak, akkor ezt a felelősséget el kell vállalnom. A miniszterelnök felkérése nyomán a betegek érdekeit kell a legmagasabb szinten képviselnem.

Tegnap reggel 8 óta fent van és ügyel, alig aludt pár órát. Hogyan tudja összeegyeztetni a miniszterelnöki biztosi feladattal a gyermeksebészi munkát?

Nem lesz egyszerű feladat. A biztosi munka miatt csökkentenem kellett az óraszámomat a János Kórházban, de továbbra is operálok és ellátom az osztályvezető-helyettesi, ügyeletvezetői feladataimat, csak kisebb volumenben. A 24 órás ügyeletek megterhelőek, de húsz év alatt hozzá lehet szokni ehhez a ritmushoz.

Korábban hangsúlyozta, hogy szeretné elkerülni a politikai színtérre lépést, és 2023-ban kifejezetten kijelentette, hogy nem kíván politikai termékké válni. Ekkor vált sürgetővé a helyzet, miután Facebook-bejegyzése óriási visszhangot keltett, amelyben arról számolt be, hogy egy nap alatt 163 gyermeket kezelt egyedül a János Kórház ügyeletén. Mi állhat a háttérben, hogy most mégis Orbán Viktor mellett találta magát?

Örülök, hogy ez a téma szóba került, mert fontosnak tartom a félreértések tisztázását. Soha nem állítottam, hogy egyedül láttam el 163 gyermeket; ez nyilvánvalóan lehetetlen. A János Kórház gyermeksebészeti és gyermektraumatológiai ügyeletén napközben négy, éjszaka pedig három orvos dolgozik együtt, és mellettük asszisztensek, ápolók, valamint teljes műtő- és háttérszemélyzet támogatja az ellátást. Ez valódi csapatmunka. Az eredeti bejegyzésem célja az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy haváriahelyzetekben elengedhetetlen a betegek részéről a türelem és megértés. Arról beszéltem, hogy amikor nyilvánvalóan megnövekedett a forgalom, és ezt kommunikáltuk is a váróteremben, néhány szülő türelmetlenül reagált, és pejoratív módon illette a személyzetet. Ugyanakkor elvárták tőlünk, hogy továbbra is professzionális, sőt, kedves ellátást nyújtsunk a gyermekeik számára. Sajnálatos módon a média félreértelmezte a mondandómat. Szerettem volna inkább társadalmi párbeszédet indítani arról, hogyan viselkedjünk egymással az egészségügyi ellátás során, különösen kivételes helyzetekben.

A kórházi várakozás kérdése sokak számára frusztráló élmény, különösen, ha sürgősségi ellátásra van szükség. Sokan jogosan érzik úgy, hogy az órákig tartó várakozás nemcsak időpazarlás, hanem a betegek egészségét is veszélyeztetheti. Az ilyen helyzetekben a betegek stresszel és szorongással küzdenek, ami tovább fokozza a helyzet kellemetlenségét. Mit gondolsz, milyen megoldások segíthetnek a várakozási idő csökkentésében vagy a betegek tájékoztatásában?

Ez egy olyan kihívás, amely a nyugati világ minden egészségügyi rendszerét érinti, különösen ott, ahol működik sürgősségi ellátás. Teljes mértékben megértem a frusztrációt, amelyet sok szülő érez. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a gyermekellátás során minden szülő számára a saját gyermeke a legfontosabb, és ez teljesen természetes. Mint egészségügyi dolgozóknak, ezt el kell fogadnunk. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartanunk, hogy a sürgősségi osztályon a feladatunk az, hogy a helyzetek súlyossága alapján hozzunk döntéseket. Én mindig hangsúlyozom, hogy valójában örömet kellene érezniük azoknak, akik esetleg hosszabb ideig várakoznak a sürgősségi ellátásra, mert ez azt jelenti, hogy a szakszemélyzet úgy ítélte meg, hogy az ő állapotuk nem életveszélyes, és nem okoz tartós károsodást.

Felfigyeltem egy izgalmas jelenségre, amely valószínűleg sokak számára ismerős: amikor valaki súlyosabb betegséggel vagy komolyabb sérüléssel érkezik a váróterembe, hajlamos csendben, szinte feszengve ülni, mintha attól tartana, hogy a helyzet súlyosabb, mint amilyennek látszik. Ezzel szemben, ha a probléma kisebb jelentőségű, a várakozó emberek gyakran éppen ellenkezőleg reagálnak: türelmetlenek és hangosak, mintha a legapróbb panasz is sürgős orvosi beavatkozást igényelne.

Sokan kétkedve fogadták a kinevezését, hangoztatva, hogy ez csupán egy PR-trükk, miközben az egészségügy valódi problémáira nem kínál megoldást. Mit üzenne a kritikusaiknak?

Bízom benne, hogy a munkánk, amit az asztalra teszünk, önmagában is üzenetet hordoz majd. Gyermeksebészként az egyik fő motivációm az, hogy a sebészeti szakma gyors, azonnali eredményeket kínál. Amint elkezdjük a műtétet, a végén azonnal láthatóvá válik, hogy sikerült-e elérnünk a kitűzött célt. Most is abban reménykedem, hogy én és a csapatom képesek leszünk olyan eredményeket felmutatni, amelyek nem csupán számok vagy statisztikák, hanem válaszok a kétkedők kérdéseire.

Ebben a rendszerben is vannak tartalékok, amelyek kiaknázása eredményt hoz, gondoljunk csak bele az online időpontfoglalási rendszerbe, vagy hogy az igazolások az iskolásoknak felírhatóak a Krétába elektronikusan. Nálunk ez kifejezetten meggyorsította az ellátást, és tudom, hogy a tanárok életét is könnyíti.

A vélemények között felmerül az a megjegyzés is, hogy a közeljövőben elárasztanak minket a "pozitív hírek", és az egészségügy csupán a szép, napfényes oldalát fogják prezentálni. Vajon számíthatunk arra, hogy a sötétebb, nehezebb valóság is napvilágot lát majd?

Sebészi karrierem alatt a fejlődésemhez mindig hozzátartozott a dicséret és az építő jellegű kritika. Építő jellegű kritika nélkül nem lehet változtatni a problémákon, én ebben hiszek. Nem az a célom, hogy bármilyen oldalát bemutassam az egészségügy működésének. Az egészségügy értékelésébe teljesen másfajta megközelítést szeretnék hozni, amely az egészségértéssel foglalkozik, és azzal, hogyan tudjuk finomhangolni és segíteni a rendszer működését.

Úgy tűnik, Orbán Viktor kívánsága az volt, hogy valós képet kapjon arról, mi zajlik a kórházakban, rendelőkben és a folyosókon.

Igen, de én nem gondolom, hogy az egészségpolitikusoknak ne lenne reális képük ezekről. Viszont teljesen másfajta tapasztalásaik vannak makroszinten, mint az egészségügyi személyzetnek gyakorlatban. És talán ennek a kettőnek a találkozásából valami olyan sülhet ki, ami előreviszi az egész rendszert.

Tavaly nyáron hatalmas felháborodást keltett a kórházi klímák meghibásodása a perzselő hőségben. Ha akkoriban már ebben a pozícióban lett volna, vajon megosztotta volna a hírt? És mi a helyzet idén? Ha a klíma ismét cserbenhagyna, hajlandó lenne erről beszámolni?

Az egészségügyi rendszer működtetése a Belügyminisztérium és az Egészségügyért Felelős Államtitkárság feladatköre. A működtetéssel kapcsolatos kommunikáció náluk van. Én a betegtájékoztatás fejlesztéséért vagyok felelős, úgyhogy ezekben a döntésekben sem most, sem a jövőben nem tudok érdemben nyilatkozni.

A kérdésnek van egy érdekes aspektusa, amely a betegek váróterembeli viselkedésével foglalkozik, különösen azok esetében, akik esetleg kényelmetlenül érzik magukat a meleg időjárás miatt. Fontos, hogy a betegek tudatában legyenek annak, hogy a váróban eltöltött idő, bár néha kellemetlen, mégis elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak. Érdemes lehet, ha a betegek kifejezik érzéseiket, de ezt udvariasan és tisztelettel teszik, figyelembe véve a többi beteg és az egészségügyi személyzet jelenlétét is. Talán hasznos lenne, ha a váróban kialakítanának egy barátságos légkört, ahol a betegek megoszthatják tapasztalataikat, miközben a saját kényelmük érdekében tesznek lépéseket, például vizet kérnek, vagy arra kérik a személyzetet, hogy segítsenek enyhíteni a helyzetüket. A közönség számára is inspiráló lehet, ha a betegek példát mutatnak az empátiából és a türelemből, így hozzájárulva a váróban uralkodó kellemes légkörhöz.

Valószínű, hogy a munkatársaim is hasonlóan éreznek, és osztoznak velem a helyzet kényelmetlenségében. Fontosnak tartom, hogy kölcsönös empátiával közelítsünk ezekhez a kihívásokhoz. Az a célom, hogy az empátia ne csupán a betegek részéről legyen elvárt, hanem az egész csapat között érvényesüljön, így teremtve meg a közös megértést és támogatást.

Ne keringessük a sült krumplit! Az alapvető célja az lesz, hogy tisztán és tárgyilagosan tükrözze a rendszer működését.

Igazán vágyom arra, hogy elérjük ezt a célt, de javaslom, hogy egy év múlva üljünk le együtt, és beszéljük át a dolgokat! Akkor részletesen át tudjuk nézni, milyen eredményeket értünk el, és természetesen a közönség is kifejti majd a véleményét.

Írt egy könyvet "Ilyen egy kórház" címmel, amelyet a miniszterelnök is elismeréssel fogadott, és játékosan mutatja be a kórházi világot. Mi a véleménye, a valóságban milyen állapotban vannak a magyar kórházak?

Ez összetett kérdés. Beszélhetünk infrastrukturális állapotról, beszélhetünk orvos vagy egészségügyi szakmai helyzetről, meg beszélhetünk a dolgozók mentális állapotáról. Az infrastrukturális állapotok adva vannak.

A hírek többsége nem a közegészségügy "kiváló helyzetéről" számol be.

Orvosi szempontból nézve a magyar egészségügy számos figyelemre méltó eredményt ért el, még ha a média gyakran nem is emeli ki ezeket – ami szerintem igazságtalan. Nem csupán a saját gyermekellátó szakterületemet értem ez alatt, hanem általánosan is: úgy vélem, hogy az egészségügyben dolgozók, a portástól kezdve a kórházigazgatóig, rendkívül elkötelezett és kemény munkát végeznek.

A magyar egészségügy több területen is alulteljesít, ami számos kihívást jelent a rendszer számára. Az egyik legszembetűnőbb probléma a forráshiány, amely nemcsak az orvosi személyzet, hanem az infrastruktúra és az eszközök terén is megnyilvánul. Az alacsony finanszírozás miatt sok intézmény kénytelen elhalasztani a szükséges fejlesztéseket, ami a szolgáltatások minőségére is kihat. Továbbá, a várólisták hossza is aggasztó, hiszen sok beteg hosszú hónapokat kénytelen várni egy-egy vizsgálatra vagy beavatkozásra. Ez nemcsak a betegek életminőségét rontja, hanem a sürgősségi ellátás terheit is növeli. A szakorvosok és egészségügyi dolgozók túlterheltsége szintén hozzájárul a helyzet romlásához, hiszen a munkaerőhiány miatt sok esetben egy-egy orvosra vagy ápolóra túl sok feladat hárul. Ezen kívül a prevenciós programok hiányosságai is érzékelhetőek, mivel a hangsúly sok esetben a gyógyításra helyeződik, nem pedig a megelőzésre. Az egészségtudatosság növelése és a lakosság egészséges életmódra ösztönzése kulcsszerepet játszana a jövőbeni problémák mérséklésében. Összességében elmondható, hogy a magyar egészségügy alulteljesítése több összefüggő tényező eredménye, amelyek középpontjában a finanszírozás, a munkaerőhiány és a prevenciós hiányosságok állnak.

A mentális jólét kérdése az egészségügyi dolgozók körében aggasztóan alacsonyan áll. Ebben a helyzetben a médiának is van szerepe, amely nem új keletű jelenség. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a negatív hírek sokkal inkább felkeltik az emberek figyelmét. Azonban ez a jelenség nem csupán a dolgozók mentális állapotát érinti, hanem a páciensekét is, akik a kórházi ellátás során tapasztaltak alapján formálják véleményüket. A folyamatosan áramló negatív információk miatt aggódom az egészségügyi utánpótlás miatt is. Olyan fiatalokra van szükségünk, akik empatikusak, humánusak, cselekvésre kész és teherbírók. Fontos, hogy megmutassuk nekik a hivatásunk szépségeit, hogy kedvet kapjanak ehhez a nemes pályához.

Ezeket a megállapításokat megerősítik a statisztikák is. Ez már önmagában is sokatmondó.

Ez a megállapítás összhangban áll Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatójának az Indexnek adott interjújában kifejtett véleményével, miszerint bizonyos politikai szereplők a kórházakra nehezednek, és laikus módon téves információkat terjesztenek, ami zavart és bizalmatlanságot szül. Andrea hangsúlyozza, hogy a problémát nem a konstruktív kritikák jelentik, hanem a félrevezető információk, amelyek a gyógyulásra váró betegeket elbizonytalanítják az egészségügyi ellátás megbízhatóságával kapcsolatban. Ön milyen tapasztalatokkal rendelkezik e tekintetben?

Hasonló események zajlottak le a 2023-as cikkek kapcsán is, amelyek a Facebook-bejegyzésem félreértelmezéséből születtek. Ez a megközelítés torzítja az egészségügy valóságos helyzetét, és kedvezőtlen fényben tünteti fel azt. Az egészségügy mindig is a politikai diskurzus szerves részét képezte, és ez a jövőben sem fog változni. A politikai párbeszéd természeténél fogva többféle nézőpontot hoz magával, ami hozzájárul ahhoz a komplex helyzethez, amit most tapasztalunk. Az értelmes és építő jellegű kritikának mindig is helye van, hiszen nélküle nehezen tudnék előrelépni, és a rendszert is nehéz lenne hatékonyan fejleszteni. Azonban a valótlan állítások megfogalmazása egy ilyen fontos rendszer kapcsán nem vezet eredményre.

Sokan tapasztalják, hogy az egészségügyet egyre inkább áthatja a negatív, kritikai hozzáállás, amelyet sokan "mindenrosszizmusnak" neveznek. De vajon hogyan jöhetett létre ez a jelenség?

Amikor a pácienseim megérkeznek, és azt mondják: "Itt egy sérülés vagy betegség, de mi okozta ezt, ki rontotta el?", akkor elmondom nekik, hogy nem az én feladatom, hogy megkeressem a hibás személyt. Az én küldetésem az, hogy meggyógyítsam azt a gyermeket, akit hozzám hoztak a problémájával. Nem tudom pontosan, honnan ered ez a gondolkodásmód, de úgy vélem, hogy a hiteles és érthető kommunikáció révén lehet ezen változtatni. Évek óta ezt próbálom hangsúlyozni. Nem elég csupán leülni egy asztalhoz és folyamatosan hangoztatni, hogy "minden rendben van", hanem sokkal hatékonyabb, ha megmutatjuk, hogy valójában mi is zajlik a háttérben.

Mondhatjuk, hogy hitelességi válság van a magyar egészségügyben?

Nem nevezném válságnak a helyzetet, mivel a médiában megjelenő hangos vélemények nem tükrözik a teljes egészségügyi ellátás valóságát. Inkább egy kihívással nézünk szembe, amelynek megoldásához hiteles, átlátható és érthető kommunikációra van szükség.

A miniszterelnök a kinevezése után jelezte, hogy nem félkész, hanem háromnegyed kész szakmai javaslatokat vár el. Arra kíváncsi, mi történik a kórházi várókban és a folyosókon. Milyen konkrét elképzelésekkel érkezik ebbe a pozícióba?

A legfontosabb, hogy ő orvosszakmai javaslatokat kért tőlem, ami olyan szempontból megkönnyíti a munkámat, hogy az orvosi eskümmel megegyező indíttatással kell dolgoznom - minden páciens testi és lelki egészségéért, minden embert egyformán kezelve. Olyan mikroadatokat szeretnék gyűjteni, amelyek finomhangolhatják a rendszert olyan irányba, ami talán eddig nem volt hangsúlyos.

Ez a Földön egyedi - sem az Egyesült Államokban, sem Ázsiában nincs ilyen.

Sokan mégis azt hangsúlyozzák, hogy elengedhetetlenek az egészségügyi reformok.

Az egészségügy világa rendkívül összetett és állandóan átalakul. Gondoljunk csak bele, milyen mértékben formálja a társadalom, az igények, a technológiai fejlődés és az orvostudomány az egészségügyi rendszereket. Ebből adódóan a folyamatokat folyamatosan igazítani kell. Nem igazán szeretem a "reform" kifejezést használni, mert ez nem tükrözi a helyzet valódi természetét. Az egészségügy inkább egy dinamikus folyamatkezelést igényel, ahol a munka sosem ér véget, és a rendszer soha nem lesz véglegesen "kész" vagy tökéletes.

A beszélgetés során felmerült, hogy Európában egyedülálló módon mindenki ingyenesen juthat hozzá az egészségügyi ellátáshoz. Ez valóban figyelemre méltó, de érdemes elgondolkodni a "trade-off"-on is, vagyis azon, hogy milyen árat fizetünk ezért a rendszerért. Az ingyenes egészségügyi ellátás fenntartása gyakran magas adóterheket von maga után, amelyek a lakosság széles rétegét érintik. Ezen kívül, mivel az állami rendszer sok esetben korlátozott forrásokkal rendelkezik, előfordulhat, hogy a szolgáltatások elérhetősége és minősége nem mindig felel meg az elvárásoknak. Ezért a gyors és kényelmes ellátás helyett sokszor várakozni kell, ami frusztráló lehet a betegek számára. Így tehát a kivételes egészségügyi rendszer mellett le kell mondanunk a magánszolgáltatások rugalmasságáról és gyorsaságáról, valamint az esetleges innovatív megoldások gyorsabb elérhetőségéről. A kérdés tehát nem csupán az ellátás ingyenessége, hanem a minőség és a hozzáférhetőség egyensúlya is.

Mindenki saját módján formálja meg a véleményét erről a témáról. Úgy vélem, hogy a trade-off lényege abban rejlik, hogy mindenkinek részt kell vállalnia a közös ügyből.

Ezt a helyzetet csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha huzamosabb ideig olyan környezetben éljük meg a mindennapokat, ahol a rendszer gyökeresen eltér a megszokottól. Például Ázsia egyes területein nem létezik állami mentőszolgálat, csupán magánszolgáltatások működnek. Ha valakinek nincs biztosítása, akkor a segítségnyújtás is elérhetetlen. Hasonlóképpen, a háziorvosi ellátás is hiányzik sok helyen. Mi ezt a megszokott keretek között természetesnek tartjuk, pedig valójában óriási értéket képvisel a társadalmunkban az, hogy ilyen alapvető szolgáltatásokhoz hozzáférhetünk.

Több ország egészségügyi állapotának alapos elemzésére van lehetősége. Mi tekinthető etalonnak ebben a kontextusban?

Az etalon fogalma nem létezik. Két éven át dolgoztam Angliában, mind a magán-, mind az NHS-rendszer keretein belül. Amikor 2009 és 2011 között ott tartózkodtam, az egészségügyi szektor hasonló kihívásokkal küzdött, mint napjainkban. Különösen érdekes volt számomra, hogy bár akkor az NHS sokkal nehezebb helyzetben volt, a britek büszkeségi listáján az egészségügy rendre a legfontosabb három között szerepelt. Még ha a sürgősségi osztályok várótermeiben a hangulat nem is különbözött a magyar kórházakétól, ez a hozzáállás és a közösségi értékelés szerintem alapvető eltérés a két rendszer között.

A betegelégedettség fejlesztése is a feladatai közé tartozik. Hogyan mérhető ez objektíven, és milyen eszközökkel kíván ezen javítani?

Ezt már mérjük, mert az EgészségAblakban a páciens az ellátást követően öt kérdést kap az ellátásról, az időpontfoglalástól kezdve addig, hogy mennyire volt megelégedve. Nagyon kevés szó esik arról, mennyire fontos, hogy ezeket a kérdéseket minél többen válaszoljuk meg, persze őszintén. Az így összeálló adatokból aztán - az építő jellegű kritika analógiájára - finomhangolni tudjuk a rendszert.

A YouTube-csatornáján rengeteg edukációs tartalmat tett közzé, több tízezres nézettségű videói vannak, és rengetegen követik. Mennyire használja a jövőben a csatornáit, milyen új üzenetekre számíthatunk?

Azért mehet ilyen jól - ahhoz képest, hogy gyerekeknek szól -, mert sosem tagadtam, hogy nagyon sok helyzetben első lépésként a szülőknek vagy felnőtteknek sem kell sokkal több információ, mint egy 12-13 éves gyermeknek.

A csatornám hangvétele teljes mértékben tükrözi a személyiségemet. Nem alakítom át magam, sem a kamera előtt, sem pedig a váróteremben; igyekszem mindig az igazi énemet mutatni. Tudom, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is igénylik az autentikus, könnyen érthető és releváns egészségügyi információkat. Erre nem csupán akkor van szükségük, amikor a rendszerbe kerülnek, hanem a mindennapi életük során is.

Természetesen! A kórházak terhelésének csökkentése érdekében kulcsfontosságú, hogy mindannyian tudatosabban foglalkozzunk egészségünkkel. Ha többet mozognánk, és egészségesebben táplálkoznánk, az nemcsak a saját jólétünket javítaná, hanem a közellátás terheit is enyhítené. Ezen a téren fontos üzeneteket is közvetíthetünk, mint például: 1. **Mozgás mint életstílus** – Hangsúlyozzuk a rendszeres testmozgás fontosságát, akár napi séták, kerékpározás vagy sportágak formájában. 2. **Táplálkozásra való figyelem** – Bátorítsuk az embereket, hogy válasszanak friss, helyi alapanyagokat és kerüljék a feldolgozott élelmiszereket. 3. **Prevenció, mint prioritás** – Hangsúlyozzuk a megelőzés jelentőségét, hiszen a rendszeres szűrővizsgálatok és orvosi ellenőrzések időben felfedezhetik a problémákat. 4. **Közösségi programok** – Ösztönözzük a közösségi eseményeket, amelyek a mozgást és az egészséges életmódot népszerűsítik, mint például közös futások vagy főzőtanfolyamok. Ezek az üzenetek segíthetnek abban, hogy tudatosabb döntéseket hozzunk egészségünkről, és ezzel hozzájáruljunk a kórházak terheinek csökkentéséhez.

Abszolút. A vesszőparipám a megelőzés. Többször elmondtam, hogy az a legjobb betegség és sérülés, ami nem történik meg, és az a legjobb kórházi ellátás, amire nincs szükség. Nem titok, hogy egy-két évvel ezelőtt én is életmódváltozáson estem át, lefogytam 25 kilót, újra elkezdtem sportolni. Amikor jött a két gyerek, a csodás pluszfeladatok, ellustultam, és ennek meglett az eredménye a kilóimban, közérzetemben, egészségemben, negatív irányban. Ez is lényeges üzenete a médiaszerepléseimnek: az életmód fontossága, és hogy felelősséggel tartozunk a saját testünkért. Ha én képes voltam rá, bárki meg tudja csinálni.

Észrevettem, hogy a YouTube-csatornádon le van tiltva a kommentelési lehetőség. Van ennek valami különleges indoka?

A gyerekeknek szánt tartalmak esetében a YouTube szigorúan korlátozza a kommentelési lehetőségeket, hogy elkerülje a bullyingot és a megszégyenítést. Mivel az én videóim is kifejezetten a fiatalok számára készülnek, ezért ez a szabály automatikusan vonatkozik rám is. Ennek következtében elképzelhető, hogy jelentős nézettségtől estem el, hiszen az algoritmus előnyben részesíti azokat a tartalmakat, ahol aktív a közönség interakciója. Amikor felfedeztem ezt a helyzetet, igazán csalódott voltam, de sajnos nem tudok mit tenni ellene.