Bokros Lajos véleménye szerint, ha az általa megkezdett reformokat tovább vitték volna, akkor a magyar emberek ma már az osztrák életszínvonalat élvezhetnék.

Bokros Lajos, az 1995-ös stabilizációs program egyik alkotója, úgy véli, hogy a gazdaság pénzügyi fenntarthatóságának és beruházásvezérelt növekedésének eléréséhez elengedhetetlen a reformok kritikus tömegének megteremtése. A jogállam helyreállítása alapvető, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy valódi felzárkózás valósuljon meg. E nélkül a gazdasági fejlődés megvalósítása kérdőjeles marad.

Mikor következett volna be az államcsőd, 1995 melyik napján?

Ezt a helyzetet nem lehetett volna előre megjósolni. Már az 1994-es választások előtti kampány során világosan látszott, hogy a belső és külső pénzügyi egyensúly megbomlott. Mexikó decemberi csődje után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és különböző befektetési alapok elkezdtek listákat készíteni azokról az országokról, amelyek potenciálisan fizetésképtelenné válhatnak; ezen a listán Magyarország is előkelő helyen állt. A stabilizáció előkészületei között lényeges lépés volt, amikor Horn Gyula miniszterelnök levelet írt Helmut Kohl német kancellárnak, amelyben egy milliárd márka hitelt kért. Kohl udvariasan elhárította a kérést, megjegyezve, hogy a német kormány számára minden hitelt rigorózusan ellenőrizni kell, és a parlament illetékes bizottságának jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a hitel folyósításra kerüljön. Ezen kívül biztosítékot kellett nyújtani arra vonatkozóan, hogy a magyar kormány képes lesz visszafizetni a kölcsönt. A kormányfő hamar ráébredt, hogy amíg nincs stabilizációs program, Magyarország nem számíthat külső segítségre. Ha viszont a helyzet javul, lehet, hogy az egymilliárd márkára végül nem is lesz szükség.

Mai szemmel nézve borzasztóak voltak az akkori adatok: az államadósság meghaladta a GDP 90 százalékát, az államháztartás hiánya kilenc százalékhoz közelített. Nem riasztotta el?

Nincs olyan szituáció, amelyben ne lenne lehetőség a fejlődésre és előrehaladásra. Az igazi kérdés csupán az, hogy rendelkezésünkre áll-e a szükséges szakmai tudás és a politikai bátorság ahhoz, hogy lépéseket tegyünk. Szerencsére mindkettő adott volt.

A stabilizációs tervet a Népszabadság egy részletes, 25 pontos program keretében foglalta össze. Talán a legszembetűnőbb megállapítás az volt, hogy ez az utolsó lehetőség az államháztartási reform végrehajtására. A reform középpontjában az állt, hogy az állam eddigi ingyenes szolgáltatásai részben fizetőssé válnak. Az egyes elemek összefonódása és kölcsönhatása kulcsszerepet játszott a terv megvalósításában. Minden egyes javasolt intézkedés célja az volt, hogy egyensúlyt teremtsen a költségvetésben, miközben a társadalmi szükségleteket is figyelembe vette. Az elemek harmonikus együttműködése segítette a reformok zökkenőmentes bevezetését és a gazdasági stabilitás megteremtését.

Az 1995-ös stabilizációnak négy pillére volt. Az első a monetáris politika megváltoztatása, a forint egyszeri leértékelése és az előre bejelentett mértékű csúszó leértékelések sora. A második a vámpótlék. Ez azonnal közvetlen költségvetési bevételt hozott, márpedig olyan mértékű jövedelemhiány volt, hogy nem tudtuk, áprilisban miből fizetjük a köztisztviselők bérét. A nyolc százalék nem volt kevés, de ezt félévenként két százalékponttal csökkentettük, továbbá voltak kivételek is. A harmadik pillért az államháztartási reform elemei alkották. Újragondoltuk a közteherviselést és a szolidaritást. A tandíj vagy az orvosi szolgáltatások némelyikének költségesítése tartozott ide, és ebbe illeszkedett az is, hogy a legmagasabb jövedelműektől elvontuk a családi pótlékot. A lényeg az volt, hogy megértessük: aki költséges szolgáltatást vesz igénybe, legalább jelképesen járuljon hozzá az előállításához. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy a pénzéért jobb minőséget követel. A negyedik pillér a jövedelempolitika, a reálbérek csökkentése volt. A munkaadók és a munkavállalók becsületére legyen mondva, hogy megértették a dolog lényegét, így különösebb sztrájkok és tüntetések, illetve magasabb infláció nélkül valósult meg abban az évben a 11 százalékos átlagos és a 16 százalékos közalkalmazotti-köztisztviselői reálbércsökkenés.

A lakossági terhek súlyos növekedése ellenére az államháztartás hiánya egészen 2000-ig nem csökkent három százalék alá. Mitől esett mégis az államadósság négy év alatt a GDP 90 százalékáról 60 százalék alá?

A privatizáció révén befolyt 4,5 milliárd dollárt sikerült felhasználni az államadósság csökkentésére, ami jelentős hatással volt a gazdasági helyzetre. Horn Gyula ellenezte ezt a lépést, de az MSZP és az SZDSZ támogatta. Ennek eredményeként lendületes növekedés vette kezdetét, és a stabilizációt követő öt év már aranykorként emlegethető. Kiemelkedő jelentőséggel bírt, hogy 1990-1993 között az Antall-kormány kulcsfontosságú mikroszerkezeti reformokat hajtott végre, megkezdődött a privatizáció folyamata, és a kis- és közepes vállalkozások virágzásnak indultak, míg a külföldi működő tőke is egyre bővült. Ennek köszönhetően a gazdasági szereplők képesek voltak rugalmasan reagálni a gazdaságpolitikai iránymutatásokra.