Demszky Gábor kifejezésmódja szerint úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzetünk olyan, mintha visszautaztunk volna az időben a Kádár-rendszer éveibe.

A korábbi főpolgármester véleménye szerint a fővárosi irányításban eltöltött két évtized tapasztalatai számos alternatív megoldást kínálnak arra, hogyan lehet előrelépni Budapest fejlődése érdekében, még akkor is, ha az ember kisebbségben van. Hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát a Fővárosi Közgyűlés keretein belül, ugyanakkor kifejtette azt is, hogy miért preferálja a szabadidejét inkább Horvátországban tölteni.

Az Index a Fővárosi Közgyűlés december 18-i ülését megelőzően beszélgetett Demszky Gáborral, aki többek között kifejtette:

Honnan származik az interjúalany, honnan érkezett a beszélgetésünkre?

Budapesten bérelek egy lakást, ahol az utóbbi pár napomat töltöttem. Az időmet interjúkkal és a családom meglátogatásával töltöttem. Havonta legalább egyszer, egy hétre felutazom a fővárosba, így igazából kétlakisággal élek. Nem vágtam el magam teljesen Budapesttől; figyelemmel kísérem az eseményeket, és még a Facebook-oldalamon is megosztom a gondolataimat. Alapvetően azonban egy nyugodt, isztriai kis lakásban élek, ahol stresszmentesen írok, és élvezem a csendet.

A nyáron felröppentek a hírek, hogy elhagyta Budapestet, és Horvátországba költözött. Most azonban úgy tűnik, hogy ez az információ nem állja meg a helyét. Mi történt valójában?

Azt kell mondanom, hogy jelentősen több időt töltök ott, mint itt, és ennek megvan a maga magyarázata.

Mi is valójában ez?

Kettőt is mondok, bár többet is mondhatnék. Az egyik, hogy az Óbudai Árpád Gimnáziumban, amikor tavasszal Árpád-napokat hirdettek meg, a gimnázium igazgatója felkért: a program keretében beszélgessek a diákokkal. Az utolsó pillanatban, egy nappal az esemény előtt azonban megtudtam, hogy a tankerületi igazgató utasítására töröltek a programból. Ezt azzal indokolták, hogy megosztom a közvéleményt. Ehhez képest a pénzügyminiszter és más politikusok is részt szoktak venni az Árpád-napokon. De igazából nem az elutasítás döbbentett meg, hanem az - és ez a másik okom -, hogy a gimnáziumban hetven tanárból egy kezemen meg tudom számolni, hányan szólaltak meg mellettem. Ez nagyon rossz arány. Olyan, mintha még a Kádár-rendszerben élnénk.

Ez volt az utolsó csepp?

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Iványi Gábor felkérésére három éve a Wesley János Főiskolán tanítok a rasszizmus és a szegregáció kérdéseiről. Az iskola azonban egyre inkább a megszűnés szélén áll: a jövője bizonytalan, forráshiány miatt a legtehetségesebb oktatók távoznak, és azok, akik maradtak, több mint másfél éve nem kaptak fizetést. Nap mint nap a romlás jeleit tapasztalom, ami elviselhetetlen lelki terhet ró rám. Ez egy súlyos trauma, amely hatással van mindenre: a családomra, a barátaimra, és a kultúrára, ami Budapesthez köt. Ilyen körülmények között már szinte semminek nem tudok igazán örülni.

Megkérdezhetem, hogy miből él?

Nyugdíjas éveimet élem, és bérbe adok egy lakást. Ezen kívül a Wesley János Főiskolán dolgoztam korábban, ahol fizetést kaptam.

A rendszerváltás előtt a demokratikus ellenzék aktív résztvevője volt, a 80-as évek során pedig szamizdat lapok írásával, szerkesztésével, nyomtatásával és terjesztésével foglalkozott. Azóta sok idő eltelt, és az ország, valamint az Ön élete is jelentős átalakuláson ment keresztül. Hogyan vélekedik a mai Magyarország helyzetéről ahhoz képest, ami akkoriban volt? Milyen változásokat és fejlődéseket tapasztalt azóta?

A demokratikus ellenzék szerepe annyiban volt meghatározó 1989-ben és 1990-ben, hogy rendelkezett a rendszerváltás programjával, ami nagyobbrészt meg is valósult és létrejött egy plurális, parlamentáris demokrácia, piacgazdaság. De a rendszerváltás valójában annak tulajdonítható, hogy a szovjet birodalom összeomlott.

Az azt követő két évtized is, ugyanis főpolgármesterként nap mint nap tanultam urbanisztikát, szociálpolitikát és ágazati politikákat. Rám volt bízva egy város, és ez hatalmas felelősség, de megpróbáltam a közjó érdekében tenni. Tettekre váltani azt, amit korábban csak leírtunk, és programjainkban megfogalmaztunk.

És milyennek látja most az ország helyzetét?

A mai Magyarországot Magyar Bálint írta le a legjobban a maffiaállamról szóló könyveiben. Nála pontosabb megfogalmazást nem tudok adni. Autokratikus rendszerben élünk, ahol az uralmon lévő család mintegy tulajdonolja az országot. Ebben az elviselhetetlen helyzetben, egy kis, működő sziget volt számomra a Wesley János Főiskola, ahová szívesen jártam, és ahol szívesen tanítottam.

A Budapesttől búcsúzó Facebook-bejegyzésében "az ország potrohos tulajdonosáról, akasztófára való vezéréről" tett említést, mert valószínűleg erős kritikát kívánt megfogalmazni a politikai helyzetről vagy a vezetésről. Az ilyen kifejezések a frusztrációt és a dühöt tükrözik, amelyet a közéleti események, vagy egyes politikai szereplők tevékenysége váltott ki. A poszt célja lehetett, hogy felhívja a figyelmet a problémákra, vagy egyszerűen csak kifejezze az elkeseredését a jelenlegi állapotokkal kapcsolatban.

Az előzőekben kifejtettek érzelmeket váltanak ki. Az általam leírtak szimbolikusan tükrözik, hogy Orbán Viktor viseli a felelősséget mindazon eseményekért, amelyek az elmúlt tizennégy év során végbementek. Amennyiben elérkezik a rendszerváltás ideje, úgy elkerülhetetlen, hogy jogi következményekkel is szembesüljön.

A nyilvánosság elé tárt magánbeszélgetések és a provokatív helyzetek, mint amikor Menczer Tamás rátámadt Magyar Péterre a pécsi gyerekotthon kapujában, mind-mind azt mutatják, hogy a jelenlegi hatalom érzékeny a politikai változásokra. A rezsim tudatában van annak, hogy a jövőben potenciális veszélyek leselkednek rájuk, ami miatt joggal érezhetik a félelmet.

Ha már szóba került a Menczer-Magyar vitacsata, amit sokan a politikai történelem egy kudarcos pillanataként emlegetnek, nem véli úgy, hogy a közbeszéd siralmas állapotáért a politikai szféra viseli a felelősséget? Hiszen ehhez hasonló megnyilatkozások, mint például az "akasztófára való vezér" kifejezés, csak tovább rontják a helyzetet.

Menczer Tamás cselekedetei egyértelműen agresszívak és testi kényszer alkalmazásával jártak. Az, hogy én milyen kifejezéseket használok, nem befolyásolja a helyzet súlyosságát. Csak azt kívántam hangsúlyozni, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként, valamint büntetőjogilag is felelősséggel tartozik.

Idén ősszel debütált A visszakapcsolt diktafon című életútinterjú kötet, amely különleges betekintést nyújt a főszereplő életébe. De miért éppen most került sor e könyv megjelenésére? Miért nem tizennégy évvel ezelőtt, amikor búcsút intett a főpolgármesteri pozíciónak? Talán a megfelelő időzítés, a tapasztalatok és az emlékek feldolgozása játszott szerepet abban, hogy most jött el az ideje annak, hogy megossza történeteit és tanulságait.

Ez a könyv nem csupán a főpolgármesteri éveimre reflektál, hanem a mögöttem álló időszakra, családom történetére és a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék tevékenységére is kiterjed. E témák egy részét már külön-külön is feldolgoztam. A családom történetét a "Keleti éden" című művemben mutattam be. Ez a könyv annyira megragadta Jancsó Miklóst, hogy úgy vélte, megérdemelné a filmes feldolgozást. Felvettük a kapcsolatot Nyikita Mihalkov orosz filmrendezővel Moszkvában, aki szintén érdeklődött a történet iránt, hiszen számos orosz vonatkozása van. Bár a film végül nem készült el, a könyv orosz nyelven megjelent, és bekerült a legjobb tíz dokumentumkönyv közé az orosz könyvpiacon.

Milyen üzenetet közvetíthet a jelen számára a rendszerváltás előtti ellenzéki aktivista és az egykori főpolgármester, amikor a visszakapcsolt diktafonon keresztül újra megszólalnak? Az ő tapasztalataik és nézeteik tükrében talán választ kaphatunk arra, hogyan formálta a múlt a mai politikai tájat, és miként érdemes a jövőnkért küzdeni. Az emlékek és a tanulságok egyaránt fontosak lehetnek a mai társadalmi kihívások kezelésében.

A húsz év, amelyet Budapesten főpolgármesterként töltöttem, számos emlékezetes pillanatot hozott, hiszen hol kisebbségben, hol többségben irányítottuk a várost. Ez alatt az idő alatt körülbelül négyezer beruházást valósítottunk meg, amelyek mindegyike hozzájárult a főváros fejlődéséhez. Egy átfogó programot hajtottunk végre, amely hétéves időszakokban bontakozott ki. Ez az időszak rengeteg tanulságot tartogatott számomra. A könyvemre és a személyes tapasztalataimra alapozva úgy vélem, hogy Karácsony Gergelynek érdemes lenne most az Összefogás programjával előrukkolnia, hiszen ez új lendületet adhatna a város irányításának.

Milyen típusú együttműködésre gondol a jelenlegi közgyűlési helyzet tükrében?

Karácsony Gergely készítsen egy átfogó, négyéves tervet, amely világosan meghatározza a főváros fejlesztési irányait. E program keretében kiemelt figyelmet kell fordítani a stratégiai beruházásokra, valamint a társadalmi célok megvalósítására. A cél az, hogy Budapest fejlődése hosszú távon fenntartható legyen, és a város lakói számára élhetőbb, biztonságosabb környezetet biztosítson. A javasolt intézkedések között szerepelhetnek a közlekedési infrastruktúra modernizálása, a zöldterületek növelése, a lakhatási helyzet javítása, valamint a szociális szolgáltatások fejlesztése, hogy minden budapesti polgár számára egyenlő esélyeket biztosítsunk.

Ezt én megtettem 1990 és 1994 között, és annak ellenére, hogy ellenzékben voltunk, az MDF-fel közösen szavaztuk meg a város költségvetését. Úgy gondolom, az én húsz évem megoldási módokat mutat arra vonatkozóan is, hogy mi mindent lehet tenni kisebbségben.

Demszky Gábor, a rendszerváltás előtti fiatal ellenzéki aktivista, ma talán azt üzenhetné a mai fiatalságnak, hogy a bátorság és a kitartás kulcsfontosságúak a változások elérésében. Rámutathatna, hogy a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelem sosem ért véget, és hogy minden generáció felelőssége, hogy kiálljon az értékei mellett. A fiataloknak emlékeztetnie kellene magukat arra, hogy a közéleti részvétel és a társadalmi aktivizmus nem csupán lehetőség, hanem kötelesség is. Az őszinte párbeszéd, az összefogás és az elkötelezettség a demokratikus értékek mellett mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy egy szabadabb és igazságosabb világot építsenek.

Azt, hogy ütközni kell. Azt, hogy el kell menni a falig. Azt, hogy polgári engedetlenség nélkül nem lesz változás. A rendszerváltás előtt mi nem vettük figyelembe azokat a törvényeket, amelyek a sajtószabadságot és a gyülekezési szabadságot korlátozták. Emiatt házkutatásokat tartottak nálunk, elkobozták az útlevelünket, nem utazhattunk, ám ütköztünk és kockáztattunk mindent. Ezt ma is meg lehetne tenni. Én tehát polgári engedetlenségre biztatnék. Ennek a gondolatnak a kifejtésével fejeződik be A visszakapcsolt diktafon.

Húsz éven át vezette a fővárost, de már tizennégy éve nem tölti be a főpolgármesteri posztot. "A Városháza, mint intézmény, sosem hiányzott számomra. Viszont a rengeteg elvégzendő feladat annál inkább. A főpolgármesteri szerep azt is magával hozta, hogy folyamatosan pörögtek körülöttem az események, a különféle ügyek és problémák. Ez óriási koncentrációt igényelt, de élénkítette az életemet, tele volt nyüzsgéssel. Ezt nagyon élveztem, de aztán hirtelen, egyik pillanatról a másikra, ez véget ért" - mesélte az életéről szóló interjúban. Vajon sikerült már rendeznie ezt a fejezetet a lelkében, vagy éppen az a tényező gátolja meg a tartós budapesti életben, hogy a húsz évnyi főpolgármesterséget sosem tudta igazán lezárni, és még mindig ott él benne a tenni akarás?

Teljesen természetes, hogy bennem él a vágy a cselekvésre. Figyelemmel kísérem, mi zajlik Budapesten és az országos politikai színtéren, és tisztában vagyok azzal is, mi az, ami hiányzik. Az elmúlt két hónap eseményeit átgondolva, világosan látom, mit tennék, mit ajánlanék, ha valaki éppen a véleményemet kérné.

Még mindig fenntart kapcsolatot valakivel a fővárosi politikai körökben?

Bár nem mindig tartom a kapcsolatot, de időnként beszélgetek Karácsony Gergellyel. Jelenlegi helyzetében is mellett állok, és úgy vélem, hogy nem azért választották meg, hogy a káoszt és a zűrzavart irányítsa, hanem hogy megvalósítsa Budapestre vonatkozó elképzeléseit, és hozzájáruljon a köz érdekének szolgálatához.

Karácsony Gergely előszót írt az életútinterjú kötetéhez, ami azt jelzi, hogy rendszeresen folytatnak beszélgetéseket. Érdekes, hogy ezúttal az ön véleményére is kíváncsi volt, ami azt mutatja, hogy értékeli a tanácsait.

Engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy különleges történetet. Kijevben, amikor az orosz csapatok bombázták a várost, az energiaellátás teljesen megszűnt, és a lakótelepeken sötétség borult. Ekkor merült fel bennem az ötlet, hogy segítséget nyújtok: felkerestem Karácsony Gergelyt, javasolva, hogy sürgősen küldjünk egy nagy kapacitású generátort, amely képes lenne ellátni egy egész kerületet árammal. Karácsony azonnal cselekedett, felhívta a fővárosi közműszolgáltatót, és végül sikerült szerezniük egy generátort. Az én feladatom volt a kiszállítás megszervezése, ami nem volt kis kihívás a körülmények figyelembevételével. Nemrégiben, a választások után, beszélgettünk arról, milyen is volt az elmúlt öt év a fővárosban, és megemlítettük a választási győzelmét is, amely tényleg csak egy hajszálon múlott. Érdekes volt látni, hogyan formálta ez az időszak mindannyiunk életét, és milyen erőfeszítéseket tettünk a közösség érdekében.

Van olyan fővárosi szereplő, akivel rendszeresen kapcsolatot tart, és akinek a véleményét, tanácsát szívesen kérik?

Több alkalommal volt szerencsém konzultálni Bősz Anett-tel, amikor még a főpolgármester-helyettesi posztot töltötte be. Különösen sajnálom, hogy úgy döntött, visszavonul a politikai élettől.

A visszakapcsolt diktafonhoz készült interjúk során még alapvetően pozitívan nyilatkozott Magyar Péter és a Tisza Párt előretöréséről, de a Facebook-bejegyzései alapján már sokkal kritikusabb. Mi változott?

Lényegesen nem változott a véleményem. Magyar Péter tehetséges politikus, talált egy közös nyelvet a választókkal, megteremtette a fórumait, jó a ritmusérzéke, a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Tisza Párt megelőzte a Fideszt. Hallgattam a Hősök terén mondott beszédét, amely során felsorolta a liberális alapértékeket, nem bántotta az ellenzéket. Akkor alapvetően egyetértettem fő üzeneteivel.

A kormányzati nézőpont szerint Magyar Péter baloldali politikai irányultságú, míg a hagyományos értelemben vett ellenzék inkább jobboldalinak véli őt. Ebből fakadóan felmerül a kérdés: vajon Magyar Péter liberálisnak tekinthető?

Nem, de kiáll a liberális alapelvek, az egyéni szabadságjogok, a parlamentarizmus és a piacgazdaság mellett. Úgy tudom, a kutatások azt mutatják, hogy a választók körülbelül 17 százaléka liberális értékeket képvisel, és közülük sokan Magyar Péter politikai irányvonalát támogatják. A Tisza Párt egy centrum pozíciót betöltő gyűjtőpárt, amely súlyos hibát követne el, ha bármelyik politikai irányzat mellett foglalna állást, azaz ha kijelentené, hogy jobb- vagy baloldali. Magyar Péter inkább elkerüli az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és ahelyett, hogy politikai irányokat kutatna, inkább azokat a témákat emeli ki, amelyek felkeltik az emberek figyelmét és felháborodását. Így nem helyezném őt sem a jobb, sem a baloldalra, hiszen ő maga is távol tartja magát ezektől a megkülönböztetésektől. Ügyesen vonzza a szavazókat mindkét politikai oldalról.

Milyen észrevételek fogalmazódnak meg vele kapcsolatban?

A főváros helyzete miatt kifejezetten szkeptikus vagyok. A Tisza Párt jelentős szerepet játszhatna a patthelyzet feloldásában, ha támogatnák Karácsony javasolt főpolgármester-helyettes jelöltjeit. Valójában lehetőség lett volna az együttműködésre, de ők ezt nem választották. Az érvelésük az volt, hogy előbb az SZMSZ módosítása szükséges. Ezzel a hatalmi viszonyokat helyezték a középpontba, holott a Szervezeti és Működési Szabályzat lényege, hogy meghatározza a közgyűlés, a főpolgármester és a bizottságok hatáskörét. Ha a főpolgármestertől minden hatáskört elvonunk – amit úgy tűnik, hogy szándékoznak tenni –, az a főváros működésképtelenségéhez vezethet. Ezt nem csupán véleményem, hanem tapasztalataim alapján állítom.

Lehet javasolni, hogy a főpolgármester rendszeresen tájékoztassa a közgyűlést a két ülés közötti döntéseiről; emlékszem, én is írásban adtam számot a testületnek a saját tevékenységeimről. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a főpolgármester hatásköreit nem szabad csorbítani.

Mit tehet valójában Karácsony Gergely ebben a bonyolult helyzetben?

Az előzőekben már említett gondolatokat egy új megközelítésből fogalmazom meg. Egy programot hirdetnek, amelyet úgy is felfoghatunk, mint egy "étlapot", ahol közösen dolgozhatunk a főváros fejlődéséért. Aki ezt az ajánlatot visszautasítja, valójában a tartalmi és szakpolitikai kérdésekre mond nemet. Számot kell adnia arról, miért nem támogatja a lakáspolitikát, a város rehabilitációját vagy a közlekedési rendszerek fejlesztését. Emlékszem, hogy az első ciklus közepén hasonló helyzetet teremtettem, amikor egy olyan programot mutattam be, amelynek célja olyan általános értékek képviselete volt, hogy senki sem tudta azt elutasítani.

De ha mégsem sikerül feloldani a patthelyzetet, még így sem, ahogy javasolta, akkor van értelme a városvezetésnek úgy, hogy a főpolgármester teljesen ki van szolgáltatva a Fidesznek és a Tiszának is? Előrehozott választás lehet Budapesten, vagy kitart ez a zavaros fővárosi helyzet?

Nem vagyok jövendőmondó, a titkok köve sem lapul a zsebemben, így hát nem tudom megjósolni, hogy mit hoz a holnap.

Úgy vélem, hogy a jelenlegi zűrzavaros és bizonytalan állapot a közgyűlésben még sokáig fennmaradhat. Ez a helyzet komolyan károsíthatja Budapestet. Csak azt tudom hangsúlyozni, hogy sürgősen meg kell keresnünk a megfelelő megoldást, hiszen a közérdek mindig is elsődleges kell, hogy legyen.

Mit szól a hagyományos ellenzéki pártok gyengüléséhez?

Elengedhetetlen, ahogyan a Tisza Párt megerősödése is. Az ellenzéki pártok tizennégy év leforgása alatt képtelenek voltak megvalósítani a rendszerváltást, sőt, még a kormányváltás sem sikerült nekik. Gyenge teljesítményük miatt az emberek a legutóbbi választásokon büntették őket.

A fővárosi közélet prominens alakjai között már megemlítettük Karácsony Gergelyt és Magyar Pétert, de most térjünk rá Vitézy Dávidra. Mit gondolsz róla?

A tömegközlekedés területén valóban meggyőző a teljesítménye, azonban úgy érzem, hogy a város minden aspektusát figyelembe véve nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy hatékonyan irányítsa Budapestet. Ezzel szemben Karácsony Gergely már főpolgármesterként, valamint zuglói polgármesterként is sikeresen bizonyította hozzáértését és elkötelezettségét.

Tarlós István megjelentette emlékiratait, amelyekben a főpolgármesteri időszakáról oszt meg gondolatokat és tapasztalatokat. Ön már olvasta ezt a könyvet?

Sajnálom, de nem tudom megtenni.

Vitézy munkásságáról sokan osztanak hasonló nézeteket, és a főváros működésével kapcsolatos aggodalmaik is megegyeznek. Vajon milyen színben látják az emberek a főpolgármesteri tevékenységének kilenc évét?

Úgy érzékelem, hogy a kormányzattal való összecsapások elkerülésében nem mutatott kellő bátorságot. Pedig ebben a helyzetben, amikor folyamatosan csökkentik a hatásköröket és a finanszírozást is, elengedhetetlen, hogy felemeljük a hangunkat. Az ütközések hiányában ugyanis nem lehet hatékonyan érvényesíteni az érdekeinket. Tarlós nem merte megfogalmazni az eltérő véleményét, és nem állt ki a miniszterelnökkel szemben.

Lázár Jánossal igazán emlékezetes összecsapások zajlottak.

Lázár Jánossal szívesen vitázik, míg Orbánnal inkább elkerüli a konfrontációt. Ez sokat árul el a személyiségéről, még ha a két politikus véleménye sokszor egybevág is.

Budapestre vonatkozóan pesszimista megállapítást fogalmazott meg könyvében Tarlós István. Véleménye szerint a jelenlegi közigazgatási felépítés és a közgyűlés összetétele mellett, a városvezetés és a kormány közötti aktív együttműködés hiánya miatt nem várhatóak jelentős előrelépések, ami a főváros stagnálásához vezet.

Nyilvánvaló, hogy a kormányzat és Budapest együttműködése kulcsfontosságú lenne. A főváros nem csupán az ország GDP-jének 40%-át termeli, hanem egyedülálló multikulturális központ is Európában, amely gazdasági motorja és kulturális szíve egyben az országnak. Budapesten rengeteg dolog múlik, ezért elengedhetetlen, hogy a felek között megteremtsük az együttműködés alapjait. Ehhez azonban mindkét oldal részéről elköteleződés szükséges. Amennyiben 2026-ban kormányváltás történik, lehetőség nyílhat arra, hogy ez a vágyott együttműködés valósággá váljon.

Az utóbbi hónapokban ismét téma lett, hogy Budapesten olimpia lehetne. Hogy áll ehhez a kérdéshez?

Az én időmben az Expo kérdése hasonló kihívások elé állított minket. Volt egy rendkívül tehetséges szakértőnk, Kristóf László, aki már számos világkiállítást lebonyolított. Vele közösen dolgoztunk az ügyön, és közösen fogalmaztuk meg a főváros álláspontját. Azt mondtuk, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetőség nyílna az Expo megrendezésére Budapesten. Fontosnak tartottuk, hogy a Lágymányosi híd megépüljön, és a fővárosi beruházások befejeződjenek az eseményhez kapcsolódóan. Elkezdődött egyfajta "Expo-nyelven" való kommunikáció a kormányzattal. Végül az Expo elmaradt, de 1994-ben sikeresen folytathattuk a munkánkat, mivel bebizonyítottuk, hogy minden, amit ígértünk, megvalósult. Hasonlóan vélekednék az olimpiai pályázat ügyében is. Kikötném, hogy milyen infrastrukturális fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az olimpiai helyszínek könnyen megközelíthetőek legyenek. Amennyiben ezeket a feltételeket teljesítik, további kikötéseket is megfogalmaznék. Lehetséges, hogy Karácsony Gergely is hasonlóan gondolkodott, amikor az olimpia ügyéhez csatlakozott. De ez csupán egy feltételezés a részemről.

Mivel ez mégiscsak egy év végi interjú: mit gondol, mit hoz a 2025-ös év Budapestnek? Mit vár a következő évtől?

Két kulcsfontosságú lépés szükséges a helyzet javításához: elsőként a fővárosban egy olyan közös szakmai és várospolitikai program kidolgozása, amely lehetővé teszi a párbeszédet a városvezetés és a politikai pártok között. E mellett, országos szinten is fontos lenne, hogy a fiskális és monetáris politikát ne csupán a választások körüli időszakra igazítsuk, hanem hosszú távon, a gazdasági növekedés serkentésére és az infláció mérséklésére összpontosítsunk.