Dobrev Klára: Soha ne engedjük, hogy egyetlen párt vagy személy kizárólagos hatalomra tegyen szert!

A Demokratikus Koalíció vezetője, Dobrev Klára, aki egyben európai parlamenti képviselő is, hangsúlyozta, hogy az ellenzéki szavazók elutasítják azt a Magyarországot, ahol kizárólag jobboldali pártok dominálnak a parlamentben. Szerinte senki sem szeretné, hogy Orbán Viktor egypártrendszerét egy másik, hasonlóan szűk látókörű rendszer váltsa fel, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy ez milyen következményekkel járna. Dobrev Klára válaszolt kérdéseinkre a legfrissebb közvélemény-kutatásokról, a pártja baloldali identitásáról, a Pride eseményekről, a drag queen előadások kapcsán felmerülő vitákról, valamint a 2026-os választási indulásról folytatott beszélgetésekről a DK-n belül.

Az Indexnek adott interjújában a Demokratikus Koalíció elnöke többek között kijelentette:

Tudja, mi vár ránk ennek az interjúnak az eredményeként?

Gondolom, ha jó az interjú, akkor sok elismerést és sok olvasót.

"Jól fizet a Tóni?" - ez a kérdés gyakran felmerül, amikor Magyar Péter és a hozzá közel állók reagálnak arra, ha a hagyományos ellenzékből valaki a sajtó előtt kifejti véleményét róluk. Számukra ez a megjegyzés szinte már egyfajta reflex, amely tükrözi a politikai szkepticizmusukat és a régi riválisok iránti bizalmatlanságukat.

A fideszesek meg leharapják a fejüket, hogy egy "hazaárulóval" készítenek interjút. Szerintem nem érdemes ezekkel a hozzászólásokkal foglalkozni.

Jelenleg egy igazi felmérési hullámot tapasztalunk, hiszen sorra jelennek meg a kutatások, amelyek azt mutatják, hogy a Tisza Párt már megelőzi a Fideszt. Ön szerint mennyire megbízhatóak ezek az eredmények?

Én nem a közvélemény-kutatások alapján határozom meg, hogy mit képviselek a politikában, hanem egy belső meggyőződés, egy világkép vezérel, amelyben hiszek. Ehhez a baloldali politikához keresek támogatást, és nem a kutatások elvárásaihoz igazítom az álláspontomat vagy a stílusomat.

Akkor nem zavarja, hogy a kutatások többsége szerint a DK legjobb esetben is csak épphogy eléri az 5 százalékos bejutási küszöböt?

A legfrissebb mérések alapján a Demokratikus Koalíció (DK) tűnik a biztos befutónak, persze, ha nem a fideszes háttérintézmények adataira alapozunk. Nézzük meg a konkrét tényeket. Az utóbbi hónapokban kizárólag a DK jelöltjeinek sikerült legyőzni a Fideszt az időközi választások során. Barcson Remes Gábor győzelme egyértelműen mutatja, hogy erős a pártunk, hiszen ő a jövő évi választásokon a DK országgyűlési képviselőjelöltje lesz. Sikerült megverni a Fideszt Angyalföldön és Újpesten is, ahol Varju László ellen komoly lejáratókampányt indítottak. Pápán, amely korábban a Fidesz fellegvárának számított, szintén diadalt arattunk: az önkormányzati választás óta a várost egy DK-s polgármester irányítja, aki lemondott egyéni mandátumáról, így a helyére kiírt időközin Kerti Györgyi, a párt jelöltje nyert. A DK tehát nem csupán egy létező politikai formáció, hanem egy erőteljes közösség is, amely a baloldali értékeket képviseli, és országosan jelentős támogatottsággal rendelkezik.

A Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a biztos szavazó pártválasztók körében 9 százalékon áll a DK. Magyar Péter ironikus kommentben reagált a hírre: "A DK nem 90%?" Gréczy Zsolt egy bejegyzésében ezt kifogásolta, és azt írta: időnként úgy érzi, Magyar Péter nem is Orbán Viktort akarja legyőzni, hanem inkább a DK-t. Mit gondol erről?

Örömmel tölt el, amikor látom az ellenzéki pártok megerősödését. Ugyanakkor szomorúsággal tölti el a szívemet, amikor egy ellenzéki párt úgy véli, hogy nincs dolga a versenyben való részvétellel, vagy akár el sem indul a következő választáson. Orbán legyőzése csak akkor válik lehetővé, ha a különböző ellenzéki pártok – amelyek különböző választói csoportokat és politikai irányokat képviselnek – egyszerre erősödnek meg. Csak így tudjuk jövőre mozgósítani minden ellenzéki szavazót. Ez mindannyiunk közös érdeke és felelőssége.

Miközben a DK világosan deklarálja baloldali identitását, felvetődik a kérdés: a választásra jogosult állampolgárok hány százaléka tekinthető potenciális baloldali szavazónak?

Erre a kérdésre nyilván sok szociológus és kutató szívesen adna részletes elemzéseket. Az én feladatom viszont az, hogy minél szélesebb körben bemutassam azt az alternatívát, amelyet a magyar politikában képviselek. Azokat a súlyos problémákat, amelyeket Orbán Viktor tizenöt éves hatalma okozott, nem lesz egyszerű orvosolni. Ezen időszak alatt sajnos Európa legszegényebb országává váltunk, miközben korábban Közép-Kelet-Európa egyik legsikeresebb állama voltunk. Az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság és még sok más terület tönkrement, és hosszú lista sorakozik az elmaradt fejlesztések és a megnövekedett problémák mögött.

A másik fontos tényező a mély ideológiai meggyőződés: egy olyan jobboldali politika, amelynek középpontjában nem az emberek, hanem az elit érdekeinek előmozdítása áll. A munkavállalók védelme a munkaadókkal és a gyártulajdonosokkal szemben nem szerepel a prioritások között. Csak tegnap beszélgettem a Dunai Vasmű elbocsátott dolgozóival, és a történeteik rendkívül megdöbbentőek voltak. A kormányoldalon láthatóan nem tartják fontosnak, hogy segítsenek idős honfitársainkon. A jobboldali politika a nyugdíjat csupán költségként kezeli, miközben az valójában a tisztességgel ledolgozott élet méltánylása. Ugyanez vonatkozik a fizetésekre is: ezeket nem kiadásként kellene felfogni, hanem elismerésként azok számára, akik az egészségügyben és az oktatásban nap mint nap helytállnak. Tehát két alapvető oka van annak, hogy Magyarország ilyen súlyos válságban van: az egyik a Fidesz egyeduralmára épülő, elképesztően korrupcióval terhelt rendszer, a másik pedig az önző, szociális érzéketlenséggel jellemzett jobboldali politika. Az elmúlt tizenöt évben nem volt erős ellensúly a kormányzati hatalommal szemben. Orbán szabad kezet kapott a hatalom gyakorlásában. Két dolgot mindenképpen megtanultunk az elmúlt másfél évtizedből: az első, hogy soha többé ne legyen egyeduralma senkinek ebben az országban, sem egy pártnak, sem egy embernek. A második pedig, hogy erős, baloldali, szociálisan érzékeny, az emberekre valódi figyelmet fordító politika nélkül Magyarországon nem lehet sem rend, sem jólét.

Számít egyáltalán még az ideológia? Számít az, hogy ki baloldali, jobboldali vagy liberális? Nem pusztán arról van szó, hogy akik kormányváltást akarnak, nem ideológiai alapon döntenek, hanem azt nézik: ki tud valódi alternatívát kínálni, illetve ki az, aki ténylegesen képes leváltani Orbán Viktort?

Számít-e az ideológia? Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy mennyire fontos, hogy mit gondolunk hazánk jövőjéről, a világ alakulásáról, az igazságosság fogalmáról, vagy az emberi méltóságról, akkor valószínűleg Ön is határozott igennel válaszolna. Mindenki számára elsődleges cél, hogy leváltsuk az Orbán-kormányt. De nem árt elgondolkodni azon, hogy miért is szeretnénk ezt megtenni. Azért, mert sokunknak elege van abból az egypártrendszerből, amelyet Orbán épített ki, és amely súlyosan károsította országunkat. Azok, akik ma Orbán Viktort szeretnék leváltani, egy sokszínű, demokratikus közösséget képviselnek, tele eltérő véleményekkel és elképzelésekkel.

Az ország politikai tája rendkívül sokszínű, így érthető, hogy a jobboldali, liberális, zöld vagy baloldali megközelítések között eltérő vélemények alakulnak ki. Azonban egy dologban mindannyian egyetérthetünk: vágyunk egy olyan társadalomra, ahol szabadon élhetünk meg különbözőségeinket. A baloldal ma ismét releváns hangot képvisel, még ha a Fidesz évek óta igyekszik negatív kontextusba helyezni ezt a fogalmat. Baloldalinak lenni annyit jelent, hogy kiállunk a multinacionális vállalatok érdekeivel szemben, és elutasítjuk azt a politikai irányvonalat, amely a milliárdos oligarchák adókedvezményeire épít, ahelyett, hogy a közérdek szolgálatába állítaná a költségvetést. Célunk, hogy olyan intézkedéseket támogassunk, amelyek valóban hozzájárulnak a magyar emberek életminőségének javításához.

De hol rejtőznek most a baloldali szavazók?

Ma is van közel ötszázezer olyan szavazó, aki kormányváltást akar, de nem most lettek ellenzékiek, hanem már tizenöt éve azok, és nem szeretnének egy jobboldali pártra szavazni. Ugye senki nem gondolja, hogy ötszázezer szavazót csak úgy ki lehet dobni az ablakon? Úgy hiszem, ennél is jóval többen vannak azok, akiket el lehetne vinni szavazni, ha látják, hogy az Orbán-rendszer lebontása után hogyan és miként lesz nekik jobb az életük. Az én feladatom meggyőzni őket arról, hogy jövő áprilisban elmenjenek a szavazóhelyiségekbe. Ugyanígy másoknak is el kell végezniük a rájuk eső részt.

Ahhoz, hogy egy erős és tiszteletben tartott jobboldali párt jöhessen létre, elengedhetetlen, hogy az alapvető demokratikus értékekre épüljön. A Tisza Párt célja, hogy aktivizálja a jobboldali választók közösségét, ugyanakkor figyelembe kell vennie azt a sok százezer embert is, akik a párt hívószavára nem lépnek a szavazóurnákhoz. Számukra fontos, hogy garantálva legyen, hogy az orbáni rendszer utáni időszakban az általuk vallott értékek is helyet kapjanak a politikai döntéshozatalban. Egy igazán jó ország csak együttműködés, párbeszéd és konstruktív viták révén építhető fel; az egyeduralom sosem vezethet tartós és eredményes megoldásokhoz.

Ezek szerint a Tisza Pártot egyértelműen a jobboldallal azonosítja?

Nem én azonosítom, ők azonosítják magukat a jobboldallal. Magyar Péter egy jobboldali politikus, ezt sokszor el is mondja magáról. Az Európai Parlamentben a Tisza Párt képviselői a kereszténydemokrata Európai Néppárt frakciójában ülnek, és rendre a jobboldali ideológiának megfelelően szavaznak. Például a szociális lakhatás ügyében mi azt szerettük volna elérni, hogy az Európai Unió nagyobb szerepet vállaljon, ők ezt nem támogatták. A milliárdos vagyonok megadóztatását a baloldal szeretné elérni, a jobboldal elutasítja, a Tisza pedig a jobboldallal együtt szavaz. Számos olyan kérdés van, amelyeknél hamar nyilvánvalóvá válik, ki milyen értékrendű világot szeretne: jobboldalit vagy baloldalit. Mindkettő lehet demokratikus, mindkettő lehet tisztességes. Az igazán jól működő országokban ezeknek a különböző nézőpontoknak, pártoknak az egészséges vitája és versengése alakítja ki azt a világot, amit ma innen Magyarországról, hát, elég irigykedve nézünk.

A július elsején indított országos plakátkampány üzenete, miszerint "Baloldal kell, Európa kell, Klára kell!", valószínűleg sokféle asszociációt kelt a választókban. Először is, a "Baloldal kell" kifejezés sokakban a szociális igazságosság, a közösségi értékek és a társadalmi egyenlőség iránti vágyat idézheti fel. Ezzel együtt a baloldali politikai eszmékkel kapcsolatos történelmi és aktuális társadalmi viták is eszükbe jutnak, így a választók különböző politikai tapasztalataik és érzéseik tükrében értelmezhetik ezt az üzenetet. A "Európa kell" rész valószínűleg az uniós integráció, a közös értékek és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozza. A választók közül sokan a stabilitásra, a fejlődésre és a globális kihívásokkal való közös megküzdésre asszociálhatnak, de emellett a nemzeti identitás és szuverenitás kérdései is felmerülhetnek. Végül a "Klára kell!" kifejezés egy konkrét személyt, egy politikai vezetőt idéz meg, akinek a neve és arca a kampányban szerepel. A választók számára Klára személye lehet a megújulás, a friss politikai irányvonal vagy a hiteles vezetés szimbóluma. Ugyanakkor a politikai múltja és a hozzá fűződő érzések is befolyásolhatják a róla alkotott véleményeket. Összességében a plakátok első olvasatra sokszínű reakciókat válthatnak ki: az emberek az értékek, a politikai identitás, a jövőbeli kilátások és a személyes tapasztalataik alapján formálhatják véleményüket a kampány üzenetével kapcsolatban.

Hát, nagyon bízom benne, hogy három kulcsfontosságú üzenet ragadja meg az emberek figyelmét, hiszen a plakátokon éppen ezek szerepelnek. Az első: "Európa fontos." Mi egy olyan politikát képviselünk, amely hisz az erős Európai Unióban és belsőleg egy megerősített Magyarországban. A három jobboldali párt - a Fidesz, a Mi Hazánk és a Tisza - eltérő álláspontokat képvisel Európában, legyen szó Ukrajna helyzetéről, az európai védelmi együttműködés megerősítéséről, vagy éppen az "Európai Egyesült Államok" koncepciójáról. Meggyőződésem, hogy csak egy erős Európa képes megóvni polgárait a jelenlegi, rendkívül kockázatos világhelyzetben, és egy ilyen Európa biztosíthatja a magyarok számára is a biztonságos élet feltételeit. A második üzenet: "Baloldalra van szükség." Sokan már belefáradtak abba a jobboldali retorikába, amely a magyarság történelmi küldetéséről és a magyarok felsőbbrendűségéről beszél. Ez az egész egyfajta ideologikus ködbe burkolózik, miközben a lényeg, a magyarság felemelkedése azon múlik, hogy az emberek élete ténylegesen jobbá válik-e ebben az országban. Nem a történelmi küldetés a középpontban, hanem az, hogy mit tehetünk a dunaújvárosi 62 éves munkásért, akit elbocsátottak, vagy az 53 éves férfiért, aki már második éve várja a csípőprotézis-műtétjét, és akinek az élete gyakorlatilag megállt a magyar egészségügy hiányosságai miatt. És mi lesz a hatéves borsodi kisgyerekkel, aki csillogó szemekkel lép be az iskolába, csupán azért, hogy ne legyen tanár, aki megtanítja angolul, vagy akár az alapvető írás-olvasásra? A baloldaliság számomra arról szól, hogy a hazaszeretet nem csak szavakban, hanem a valós élet minőségének javítására irányul. A harmadik üzenet pedig: "Klára szükséges." Ez kifejezi, hogy mindezeket a célokat ma az ellenzékben a legerősebben, legjobban szervezetten és a parlamenti jelenlét biztosítékával az a baloldal képviseli, amelynek vezetésére én vállalkozom.

Az üzenetei talán világosak az Ön számára, de vajon biztos abban, hogy a választók számára is könnyen érthetők ebben a formában?

A választók világosan érzik, miről van szó. Úgy vélem, számukra Európa és a baloldal egyet jelent: a biztonság, az igazságosság és a jobb élet ígéretét.

Határozottan és magabiztosan állítja, hogy a Demokratikus Koalíció erős baloldali alternatívát ajánl a választóknak. Nem elveszett szavazat tehát a DK-t támogatni 2026-ban?

Ellenkezőleg. Minél nagyobb támogatottsága van a DK-nak, annál több olyan választót tudunk mobilizálni, aki jelenleg úgy érzi, hogy nem találja meg a számára megfelelő jelöltet, ezért inkább otthon marad. Tehát a kormányváltás egyik biztosítéka: a Demokratikus Koalícióra leadott szavazat.

Azért teszem fel ezt a kérdést – ahogyan ön is utalt rá –, mert a Momentum 2026-ra nem tervezi, hogy elindulna, hivatkozásuk szerint "a kormányváltás elősegítése érdekében." Jámbor András is hasonló döntést hozott. A Momentumos politikai körökben pedig egyre inkább érezhető, hogy intenzív nyomás nehezedik más ellenzéki pártokra, hogy ők is fontolják meg a visszalépést. Felmerült a DK-ban, hogy esetleg 2026-ban mégsem indulnak?

A Demokratikus Koalíció határozott lépésre szánta el magát: 2026-ban megméretjük magunkat. Kár, hogy a Momentum és Jámbor András eltérő irányt választott. Hazánkban rengeteg liberális szavazó él, és nem szükséges bonyolult számításokba bonyolódni ahhoz, hogy lássuk: mindenkire szükség van a sikerhez.

A Pride körüli eseményekre és az LMBTQ-jogokkal kapcsolatos ellenzéki jobboldali hozzáállásra, valamint Ukrajna EU-tagságának kérdésére tekintve világosan látszik, hogy szükség van egy olyan politikai erőre, amely bátran kiáll a liberális értékek mellett. Az, hogy a kormányzó Fidesz által képviselt álláspontot fogadják el, csupán erősíti ezt a szükségletet. Különösen aggasztó, ha olyan tiszta szándékú politikai szereplők, mint Jámbor András, akiknek sok kérdésben eltér a véleményük a mainstreamtől, úgy érzik, hogy nincsen helyük a magyar politikai színtéren. Ez nemcsak a kormányváltás esélyeit rontja, hanem a magyar demokrácia jövőjére is nézve rossz üzenetet hordoz. Fontos, hogy az olyan politikai közszereplők, akik rendelkeznek vízióval és támogatottsággal, ne adják fel, és ne hagyják cserben a saját támogatóikat.

Még mindig csak találgatások zajlanak a 2026-os választásokkal kapcsolatban a DK háza táján? Ki merne most határozottan állítani, hogy bármi is történik, ők minden körülmények között részt vesznek a választásokon?

Nincs és igen, ki tudom jelenteni: indulunk 2026-ban. Nem hagyjuk cserben a bérből és fizetésből élőket, nem hagyjuk cserben a nyugdíjasokat. Hiszek abban, hogy az a politika, amit mi képviselünk, az az ország javát szolgálja. Szerintem az ellenzéki szavazók a hátuk közepére sem kívánnak egy olyan Magyarországot, ahol csak jobboldali pártok ülnek a parlamentben. És azt sem szeretnék, hogy Orbán egypártrendszerét egy másik egypártrendszer váltsa fel, hiszen látjuk, hova vezet ez. 2010 előtt sokan mondták: "Nem baj, ha Orbánnak kétharmada lesz, legalább rendet tesz az egészségügyben és az oktatásban." Na, megkaptuk a kétharmadot, és majdnem belerokkantunk abba a "rendbe": tönkretették az egészségügyet és az oktatást is. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy az ország számára szükség van arra a politikára, tudásra és tapasztalatra, amit a mi politikai közösségünk képvisel.

A közösségi médiában is teret hódított a Republikon Intézet legfrissebb kutatása, amelyből kiderül, hogy Budapesten a Demokratikus Koalíció (DK) a harmadik legerősebb párt, 13%-os támogatottsággal, megelőzve a Tisza pártot és a Fideszt. Felmerül a kérdés, hogy vajon a Tisza szavazói nem fogják-e megvádolni a DK-t azzal, hogy ezzel veszélyezteti az ellenzéki győzelmeket, és így a Fidesznek kedvez?

Nem, nem félek, és aki a politikai stratégiáját a versenytársai vagy ellenfelei véleményéhez igazítja, az előbb-utóbb el fog bukni. Ha valaki nem bízik saját magában és az értékeiben, akkor természetesen könnyen feladja a harcot. Ezért azt tanácsolom mindenkinek, aki politikai pályán mozog: először is, legyen világos politikai, erkölcsi és etikai iránytűje, mert enélkül könnyen elveszítheti a biztos talajt a folyamatosan változó közvélemény-kutatások tengerében. Másodszor pedig, ha hisz abban, amit képvisel, soha ne adja fel!

Vona Gábor, a Második Reformkor elnöke, egy háromlépcsős "rendszerváltó" stratégiát javasol az ellenzék számára, kiemelve a Tisza figyelmét. Javaslata szerint első lépésként jövőre le kell váltani a Fidesz kormányát. Ezt követően az újonnan alakuló országgyűlésnek elengedhetetlen, hogy elfogadja azokat a törvényeket, amelyek a normális és demokratikus működéshez szükségesek. Végül pedig a cél, hogy legkésőbb 2028-ig valódi országgyűlési választásokat tartsanak. Ön mit gondol erről a megközelítésről?

Magyar Péter ezt a javaslatot már lesöpörte az asztalról. Én viszont nyitott vagyok a párbeszédre, és kész vagyok megvitatni minden olyan felvetést, amely közelebb vihet bennünket az Orbán-rendszer leváltásához. Semmilyen javaslatot nem söpörnék le eleve az asztalról.

A betiltott Pride végül hatalmas demonstrációvá alakult: a becslések alapján legalább százezren, de valószínűleg ennél is többen vettek részt a budapesti felvonuláson. Milyen véleménye van Orbán Viktor "stratégiai elképzeléseiről"?

Igazán felemelő volt ott lenni a Pride-on, és én 2007 óta majdnem minden évben ott vagyok. Ebben sem azt nézem, hogy mi népszerű és mi nem. Mert ha a Pride-on való részvétel igazán népszerű lenne, valószínűleg azok a politikusok is az első sorban lökdösődtek volna, akik most inkább távol tartották magukat. Ez azonban nem népszerűségi kérdés, hanem egy alapvető értékválasztás mindenki szabadsága mellett.

A Pride-on elképesztően sok ember volt kint, pedig megpróbáltak minket megfélemlíteni büntetésekkel, retorziókkal és hatósági nyomással. Eközben az ellenzéki világ másik felét is igyekeztek eltántorítani: azt üzenve, hogy a Pride csak gumicsont, nem kell vele foglalkozni, ne menjenek ki. És mégis: sok százezer ember ott volt. Egy felemelő, jókedvű, ugyanakkor magabiztos és határozott tömeg vonult végig Budapest utcáin. Erőt adott mindenkinek, aki érti, hogy ha egy hatalom el tudja hitetni: csak úgy váltható le, ha közben feladjuk az elveinket és értékeinket, akkor az a hatalom már győzött is. Látom, ahogy a Fidesz gondolkodása és értékrendje beszivárog az ellenzéki térfélre is. Látom, hogy sokan inkább csöndben maradnak, és nem állnak ki az elveik mellett, mert elkeseredettek, mert kétségbeesetten várják ennek a rendszernek a bukását. De ha megadjuk magunkat ennek a torz jobboldali világlátásnak, amely mára eluralta az ország egy részét, ha hagyjuk, hogy ez megmérgezze a lelkünket az ellenzéki térfélen, akkor Orbán Viktor és a Fidesz győzött. A Pride azonban arra volt példa, hogy egy hatalmas tömeg nem hagyta magát legyőzni.

Tehát ez nem Orbán Viktor "mesteri tervéről" szólt, ugye?

Határozottan nem! Azok, akik részt vettek az eseményen, nyíltan kifejezték a véleményüket a kormánnyal szemben. Miféle grandiózus tervről beszélünk? Egyszerűen nevetséges! Az orbáni mondatok inkább csak az "én így szállok le a bicikliről, és nem a sárba bukom" típusú mémekre emlékeztetnek. A Pride a szabadság ünnepe volt, arról a Magyarországról, ahol mindannyian élni szeretnénk. Azokról az értékekről és elvekről szólt, amelyeket nem vagyunk hajlandók feladni. És természetesen a szolidaritásról is, az LMBTQ közösség melletti kiállásról. Számos első Pride-ozó vonult fel: csípőprotézissel rendelkező nagymamák, fiatalok, akik most először érezték, hogy itt az ideje kifejezni magukat.

A miniszterelnök kijelentése, miszerint "Orbán senki ellen ne merészeljen eljárást indítani a Pride miatt!", egyértelműen jelzi a szándékot, hogy megvédje az LMBTQ+ közösséget. Ugyanakkor, amikor a hatóságok eljárásokat helyeznek kilátásba, az komoly aggályokat vet fel a jogállamiság és az alapvető jogok védelme szempontjából. Ebben a helyzetben a Demokratikus Koalíciónak több lépést is érdemes fontolóra venni: 1. **Tömeges tiltakozás szervezése**: Fontos, hogy a közvélemény tudomására hozzuk, hogy a kormány szándékai sértik az alapvető jogokat. Ezt demonstrációkkal, petíciókkal és médiakampányokkal lehet elérni. 2. **Jogsegélyszolgálat indítása**: Az érintettek jogi védelmét és támogatását biztosítani kell. Jogi szakértők bevonásával segíthetjük azokat, akik esetleg eljárás alá kerülnek. 3. **Politikai nyomásgyakorlás**: A parlamentben és a közéleti fórumokon folyamatosan napirenden kell tartani a kérdést, hogy a kormány ne tudja elkerülni a felelősségre vonást a jogsértések miatt. 4. **Nemzetközi támogatás keresése**: Fontos, hogy a nemzetközi közösség is tudomást szerezzen a helyzetről, így segítséget és támogatást kérhetünk más országok LMBTQ+ jogvédő szervezeteitől és politikai képviselőitől. 5. **Párbeszéd kezdeményezése**: A különböző politikai pártokkal és civil szervezetekkel együttműködve közös állásfoglalásokat lehet kidolgozni, amelyek hangsúlyozzák az LMBTQ+ közösség jogainak védelmét. Ezekkel a lépésekkel a Demokratikus Koalíció hatékonyan felléphet a jogsértések ellen, és segíthet a közösség védelmében.

Először is, nézzük meg Orbán Viktor helyzetét: nagy szavak, de csekély tettek. A Pride esemény betiltására tett kísérlete után, végül több százezer ember vonult az utcákra. Kíváncsi lennék, mennyi időbe telne az államnak egy arcfelismerő rendszer segítségével az összes résztvevő azonosítása, majd a szabálysértési eljárások megindítása, a büntetések kiszabása és a határozatok kiküldése. Valószínű, hogy évtizedekig tartana, mire a magyar államigazgatás ennyire elmerülne ebben a feladatban. Orbán Viktor tevékenysége e téren már-már komikus. Ugyanakkor minden egyes ilyen lépés - ha valóban megvalósul - jogellenes lesz. Mint az Európai Unió tagállama, Magyarország számára elérhetőek a jogorvoslati lehetőségek, akár az unió bíróságain is. Tehát, ha a miniszterelnök akár csak példaképpen is célba vesz néhány embert, és bármilyen formában szankcionálni próbálja őket, nemcsak politikai következményekkel kell szembenéznie, hanem jogi eszközeinket is igénybe fogjuk venni.

A Pride rendezvényen való részvétel számos ember részéről hatalmas tömeget vonzott, ami egyértelműen kifejezi a közösség elszántságát és a kormány politikájával szembeni ellenállást. De vajon milyen politikai következményekkel járhat ez a megmozdulás? Milyen üzenetet közvetít a hatalom felé, és milyen változásokat indíthat el a jövő politikai táján?

Számomra a Pride egy rendkívül erőteljes élmény volt: megerősítette bennem a hitet, hogy érdemes kiállni a politikai eszmékért és a közösségekért, amelyekhez tartozom. Remélem, hogy sok százezer ember osztozott ebben az érzésben, akik részt vettek az eseményen, valamint azok is, akik online követték, olvastak róla, vagy látták a képeket, és átérezhették a nap különleges hangulatát. Bízom benne, hogy ez az élmény önbizalmat és elszántságot ad az egész ellenzéki mozgalomnak. Karácsony Gergely beszéde különösen meghatározó volt ebben a kontextusban: emlékeztetett bennünket arra, hogy soha ne veszítsük el a fókuszt, miért harcolunk. Ne felejtsük el, miért szeretnénk leváltani az Orbán-rendszert, és milyen jövőt képzelünk el Magyarország számára azután.

Magyar Péter hibát vétett azzal, hogy nem foglalt egyértelműen állást a Pride mellett, és sajnos a felvonuláson sem képviselte a közösséget.

Ezt ő tudja. Engem kifejezetten zavarnak azok a politikai elemzések, amelyek egy ilyen ügyet is pusztán politikai taktikázásként értelmeznek. A történelem során rengeteg gonoszság történt politikai számításból. Én ezzel szemben csak egyetlen iránytűhöz tartom magam: ebben a helyzetben a Pride-on való részvétel minden demokrata számára erkölcsi kötelesség volt. Nincs az a politikai taktika, ami ezt felülírhatná. Vannak dolgok, amelyeknél egész egyszerűen lényegtelen, hogy népszerű-e vagy sem. Ha hiszel benne, ott a helyed.

Orbán Viktor már tizenöt éve irányítja az országot, és módszereit leginkább úgy lehetne összefoglalni, hogy "beleszagol a levegőbe". Folyamatosan figyeli, mi az, ami éppen népszerű, aztán ezt azonnal plakátokra juttatja, mintha ez lenne a megoldás minden problémára. Közben pedig nem érdekli, hogy az ország alapjai roskadoznak. Ha egy ötlet jól cseng, akár milliárdokat is rááldoz, de azokat a területeket, ahol valódi, tartós fejlődésre lenne szükség, rendre figyelmen kívül hagyja. Csak a pillanatnyi siker hajszolásával foglalkozik, mintha a következő választás megnyerése mindennél fontosabb lenne – de ez az egész ország számára súlyos következményekkel jár.

Mitől válik valaki alkalmassá arra, hogy az ország vezetésére vállalkozzon?

Azoknak az ellenzéki szavazóknak, akik komolyan törekednek Orbán rendszerének leváltására, meg kell tapasztalniuk a felelősség terhét. Olyan vezetőket kell választaniuk, akik tisztában vannak azzal, hogy egy ország irányítása nem csupán politikai játék, hanem milliók életéről és jövőjéről való döntés.

Nem az a lényeg, hogy ki mennyire dominálja a médiavilágot, hanem sokkal inkább az, miként tudná átalakítani az egészségügyi rendszert úgy, hogy évente ne veszítsünk el tízezreket olyan betegségek miatt, melyek más országokban már rutineljárásnak számítanak. Mi vár ránk a jövőben? Milyen jövőt építünk a gyermekeinknek, és hogyan gondoskodunk az időseinkről? A politika alapvetően arról szól, hogy valaki hajlandó-e vállalni a felelősséget mások életéért. Ehhez pedig nem csupán szakmai hozzáértés szükséges, hanem igazi politikai alázat is.

Biztos vagyok benne, hogy ezzel egy közelmúltbeli vitára utalt, de maradjunk a Pride témájánál. A kormányoldal különösen a drag queen előadásokat emelte ki. Orbán Viktor szavaival élve: "Van, aki erre büszke. Mi nem kérünk belőle!" Önnek mi a véleménye a drag queen show-ról? Milyen érzéseket keltett Önben?

Nehéz véleményt formálni, mert a tömeg annyira zsúfolt volt, hogy amikor végre átjutottunk az Erzsébet hídon, még mindig jócskán távol álltunk a színpadtól, és a program szinte már be is fejeződött.

De a véleménye mindenképpen létezik.

Mindannyian különböző háttérrel és nézőpontokkal rendelkezünk, és úgy vélem, hogy a demokrácia lényege éppen ezeknek a különbségeknek az elfogadása. Ezt az elvet követem az életemben. Különösen fontos, hogy ne kényszerüljünk arra, hogy mindenkinek a politikai preferenciái szerint cselekedjünk. Egy egyszerű példával élve: van véleményem arról, amikor a tévében pálinkázva arról dalolnak, hogy a fehérvári huszárok "sok kislányt meghágtak", de ezt a véleményt inkább megtartom magamnak. A közönség ízlése határozza meg, mi tetszik nekik, és a politikusoknak nem kell ebbe beleszólniuk.

Sok elemzés rámutatott, hogy a Pride rendezvény sikerének legfőbb nyertese Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Nem lehetetlen, hogy a politikai tőkéből, amit a rendezvény nyújtott, újra belépjen az országos politikai színtérre. Vajon hogyan alakíthatja ez a jövőbeli politikai pályafutását?

Budapest főpolgármestereként Karácsony Gergely továbbra is aktívan részt vesz az országos politikai élet eseményeiben, ahol természetesen megvan a helye. Bár vannak olyan kérdések, amelyekben eltérnek a nézeteink, a fővárosban vívott harcában teljes mértékben támogatom őt. Jelenleg a Fővárosi Közgyűlés a három jobboldali párt – a Fidesz, a Tisza és a Vitézy-féle alakulat – vitáinak színhelyévé vált, ami tovább fokozza a politikai feszültségeket.

A költségvetési válság, a városüzemeltető vállalatok küzdelmei és számos egyéb történet mind ezt a valóságot tükrözi. Ez nem csupán egy politikai színjáték, hanem a mindennapi emberek életének valós kihívásairól szól.

Miután végül egy rendkívüli ülésen elfogadták a költségvetést, a Tisza Párt közleményt adott ki, amelyben azt írták: a főváros pénzügyi terve az ő kitartásuknak és kompromisszumkészségüknek köszönhetően születhetett meg. Ehhez mit szól?

Nagyon örülök, hogy mindenkinek megjött a józan esze és megszavazta végül a költségvetést.

Magyar Péter és a Tisza Párt határozottan távol tartja magát a hagyományos ellenzéki politikától. Nem fontolgatják, hogy 2026-ra együttműködjenek más ellenzéki formációkkal, vagy azokkal az egyéni képviselőjelöltekkel, akik nem hajlandók visszalépni.

Mély meggyőződésem, hogy az Orbán utáni korszakot csak egy sz széleskörű, demokratákból álló együttműködés tudja újjáépíteni és új irányba terelni az országot. Már akkor is ezt vallottam, amikor a DK volt a legnagyobb ellenzéki párt. Számomra világos, hogy képes vagyok együtt dolgozni bárkivel, aki valóban szembeszáll az Orbán-rendszerrel, és nem azt a célt tűzi ki, hogy megsemmisítse vagy eltüntesse a többi demokratikus ellenzéki pártot.

A 2024-es választások előtt létrejött egy baloldali ellenzéki összefogás a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek között. Ilyesféle együttműködést fontolgatnak a DK-ban?

Nem, a Demokratikus Koalíció 2026-ban saját listát fog indítani. Ugyanakkor az együttműködésnek sokféle módja létezik, amelyek szintén lehetőséget adnak a közös célok elérésére.

Már utalt rá, bár a szereplők nevét nem említette: a közelmúltban sor került egy nagy visszhangot kiváltó vitára Takács Péter egészségügyi államtitkár és Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője között. A két politikus mérkőzésével kapcsolatban azt írta: "Ez így nem lesz jó, gyerekek!". Milyen tanulságai voltak ennek a vitának?

Kifejezetten aggasztónak tartom, hogy az ország irányítására olyan személyek lépnek elő, mint Takács Péter, akinek állításai csupán üres frázisok, valóságtartalom nélkül. Hasonlóképpen nyugtalanító, ha egy politikai párt a kormányzásra készül, miközben hiányzik belőle az a mély szakmai tudás és alázat, ami elengedhetetlen ehhez a feladathoz. Az emberek sorsa nem lehet játékszer, nem egy rulettasztal, ahol vakon fogadunk, és bízunk benne, hogy a szerencse ránk mosolyog. Az ország vezetése sokkal komolyabb felelősséggel jár, és megköveteli a megfelelő szakmai hozzáértést és alázatot.

Milyen esélyt lát arra, hogy a 2026-os választások előtt hasonló vitákra számíthatunk?

Bízom benne, hogy a jövőnk szempontjából elengedhetetlen a párbeszéd. A politika lényegének egyik alapköve a vita: ez az a fórum, ahol megoszthatjuk egymással nézeteinket a világról, feltárhatjuk a nézeteink közti eltéréseket, és rávilágíthatunk azokra a közös pontokra, amelyek összekötnek minket. Amióta hat évvel ezelőtt beléptem a politikai életbe, folyamatosan arra ösztönzöm a környezetemet, hogy ne féljünk a vitától; üljünk le nyilvánosan, hogy a különbségek és hasonlóságok világosan megjelenjenek. Egy egészséges demokráciában a választópolgárnak lehetősége van meghallgatni A-, B- és C-jelöltet, mérlegelni az érveiket, és végiggondolni, kiben bízik jobban, ki az, akiről úgy érzi, nem csak ígér, hanem valóban képes is megvalósítani a mondottakat. Sajnos Magyarországon az utóbbi másfél évtizedben Orbán Viktor politikai diskurzusunkat a gyermeki szintre süllyesztette. Én azt szeretném, ha az ellenzéki oldal nem ezen a szinten mérné magát, hanem valódi, tartalmas beszélgetéseket folytatnánk arról, hogyan alakíthatnánk közösen az ország jövőjét, és miként teremthetnénk jobb életet a magyar emberek számára.

Kivel folytatná szívesebben a diskurzust: Orbán Viktorral, Magyar Péterrel, vagy esetleg mindkettőjükkel egyidejűleg?

Mindenki számára egyedi és különleges kapcsolatokat kialakítani.