"Ez a ház magában hordozta életünk minden pillanatát" - Új kezdetre vágyik a család, akik mindent, amit szerettek, hátrahagytak.

Bármelyikünk élete egyetlen pillanat alatt teljesen megváltozhat.

Árkosi József régóta dédelgetett álma valósult meg, amikor a kilencvenes évek végén egy Vasad külterületén található tanyára költözött. Olyan menedéket keresett, amely nem túl messze fekszik a fővárostól, mégis távol áll a városi zajtól és a mindennapi rohanástól; egy olyan helyet, ahol terelőkutyái a legtermészetesebb környezetben élhetnek, és ahol bőven van tér az állattenyésztéshez. Az évek során a ház és annak környezete igazi közösségi központtá alakult: kutyás sportok szemináriumainak, nyári táboroknak, valamint szervezett és spontán baráti összejövetelek színhelyévé vált. Közben József családot alapított, két fia pedig a legszorosabb kötelékben nőtt fel a természettel és a különböző háziállatokkal. Mindez azonban egy szempillantás alatt szertefoszlott. 2024. december 25-én délután a ház tragikus módon a tűz áldozatává vált.

"Aznap késő délután értünk haza - kezdi a történetet Árkosi József. - Barbara, a párom leült a gyerekekkel az asztalhoz, hogy együtt összerakják a karácsonyra kapott legókat. Én tettem-vettem a lakásban, tőlük valamivel távolabb. Barbi hirtelen egy hangos csattanást hallott. Kiment, hogy kiderítse, mi lehet az, és azt látta, hogy a ház szomszéd felőli oldalán hatalmas lángok csapnak fel. Berohant, azt kiabálva:

A két telefonhívás közötti tíz percben József feszülten igyekezett kihordani a házból mindazt, amit elengedhetetlennek tartott. Már nyilvánvalóvá vált számára, hogy a tűz szinte könyörtelenül terjed, és minden másodperc kulcsfontosságú volt a biztonság megőrzésében.

Ha visszatekintek arra az időszakra, teljesen meglepődöm, milyen gépies módon cselekedtem. Olyan volt, mintha az agyam teljesen üres lett volna. Csak azt válogattam össze és mentettem el, ami valóban szükséges volt, de mindezt anélkül, hogy tudatosan mérlegeltem volna. A pénzesdobozt és a gyógyszereimet gyorsan kiemeltem a házból. Az asztali számítógép kábeleit is kitéptem a falból, mintha ez lenne az utolsó esélyem. Mivel szenvedélyesen érdeklődöm a természetfotózás iránt, nem hagyhattam otthon a fotóstáskámat sem, tele a legjobb felszereléssel. A cicánk, akit Barbi az ölében tartott, szintén része volt a menekülésünknek, és a gyerekekkel együtt őt is biztonságba kellett helyezni. Karácsonykor egy repülőjegyet kaptam, amely Málta felfedezésére invitált három napra, január hatodikán indultunk volna. Amikor megkaptam ezt az ajándékot, elkezdtem azon gondolkodni, hogy nem viszek magammal bőröndöt, csak a fotóstáskát, és próbáltam úgy pakolni, hogy három napnyi ruhát is elférjen a fényképezőgép mellett. A fotóstáskámat sikerült kimenteni a tűzből, így a benne levő, próbaként bepakolt ruhák is velem tartottak, ami később rendkívül hasznosnak bizonyult.

Ahogy a dolgok kibontakoztak, világossá vált, hogy a helyzet nem volt teljesen váratlan, hiszen már korábban is érkeztek intő jelek. Az épület, ahol József és családja lelt otthonra, egy régi parasztház ikerházzá alakított változata volt, ami számos nehézséget hozott magával.

"Néhány évvel ezelőtt már volt egy tűzeset a szomszédban - meséli Árkosi József. - Akkoriban néhány melléképület gyulladt ki azon a részen. Az okát nem tudjuk, és a részletek sem derültek ki pontosan; nem szeretnék senkit hibáztatni. Annyit tudunk, hogy körülbelül kétszáz négyzetméternyi terület égett le. Akkor szerencsénk volt, mert a kiérkező tűzoltók a mi oldalunkon lévő istállót és a felhalmozott takarmányt alaposan eláztatták, így nálunk nem terjedt a láng. Az érintett melléképületeket később már nem építették újjá; a helyükre inkább egy féltetős bővítményt alakítottak ki, amit műhelyként használtak. A mostani tűz éppen innen indult."

A tűzoltók a telefonhívás után mindössze húsz perccel megérkeztek a helyszínre. Ekkor már Józsefék teljes háza lángokban égett. Az oltási munkálatok azonnal megkezdődtek, azonban számos külső tényező megnehezítette a helyzetet.

Árkosi József megosztotta a tapasztalatait, miszerint ha a környező településeken nincsenek önkéntes tűzoltók a szolgálatban, akkor a hivatásos egységek csupán két tűzoltóautóval tudtak volna megérkezni, ami csak arra lett volna elegendő, hogy nézzük, ahogy a ház lángokban áll. "Félelmetes volt szembesülni a tűzoltóság hiányosságaival, és azzal, hogy az ott dolgozóknak milyen nehéz körülmények között kell végezniük ezt a létfontosságú feladatot" – fogalmazott. Végül tíz jármű érkezett az önkéntesekkel együtt, de így is akadtak furcsa pillanatok. Például amikor a tartálykocsiból kifogyott a víz, nem volt másik, ami beállhatott volna helyette, így el kellett menniük vízért. Mi pedig ott álltunk, várakozva, míg fél óráig semmi nem történt, amíg vissza nem értek. A tűzoltók hajnali ötig fáradoztak, majd másnap délelőtt ismét vissza kellett térniük, mert a parázsló romok újra lángra kaptak.

"Terelőkutyák tenyésztésével és kiképzésével foglalkozunk - mondja József. - A ház két oldalán kennelek voltak, onnan kiengedtük a kutyákat, amikor kimenekültünk a házból, és a tanya túlsó, biztonságos végén helyeztük el őket. Néhány nappal az eset után helyreállítottuk a tűzoltók által ledöntött kerítéseket, és vissza tudtuk tenni néhányukat. A lakásban tartott kisebb házikedvenceket, egy szakállas agámát és két papagájt sajnos már nem volt lehetőségünk kimenekíteni, és nem is bírták volna a hirtelen hőmérséklet- és környezetváltozást, hiszen odakint mínusz hét fok volt. Van egy teknősünk is, amit a tűzoltók csodával határos módon kihoztak, ő teljesen jól van."

A napok most úgy telnek, hogy miután a gyerekeket elviszik az iskolába, a szülők a tanyára sietnek, hogy gondoskodjanak az ott élő állatokról. Barbara az erre kialakított tréningpályán foglalkozást tart a terelősport iránt érdeklődő kutyatulajdonosoknak, akik lelkesen tanulják a technikákat. Később Józseffel együtt bejárják a ház romos részeit, és emlékek között kutatva mérlegelik, mi maradt meg a korábbi életükből. Ilyenkor a legapróbb részletek is új jelentőséget nyernek, hiszen a múlt nyomai mindenhol ott rejlenek.

„Vannak olyan csodák, amelyeket nehéz megmagyarázni - mondja József. - Például ott van a 35 éve őrizgetett egzotikus lepkegyűjteményem. A doboz, ami megvédte őket, leolvadt, de a lepkék sértetlenek maradtak. És ott van a dédanyám gobelinje is: amikor levettük a szekrény mögül, az egész fekete volt, az üveg, ami védte, betört és részben megolvadt. Leszedtem a kormos darabokat, és meglepetésemre a kép ép maradt alatta. Az amerikai gyorsétteremből hozott fehér papírpohár sem csupán megmaradt, hanem körülötte minden elkormolódott, míg ő, tisztán, fehéren állt a polcon. A legmegdöbbentőbb viszont a szénmonoxid-jelző: a front része leolvadt, de a lámpa továbbra is villog, és sípol, jelezve a vészhelyzetet, most is, hetekkel a tűzesetet követően.”

Amikor megtörtént a tragédia, pillanatok alatt híre ment, hogy a család nagy bajban van. Árkosiék sokaknak segítettek az évek során, és a tanya körül kialakult közösség most egy emberként mozdult meg, hogy valamit vissza tudjon adni abból, amit éveken át kapott.

Ők is és mások is győzködtek, hogy indítsak egy Facebook-csoportot, ahol a segíteni vágyók információkhoz juthatnak, mit tehetnek értünk. Be kell vallanom, hogy nagyon nem szeretem az internetes koldulást, mindig bizalmatlanul álltam hozzá, mikor ilyet láttam. Eszembe sem jutott volna a közösségi médiát használni, ha nem győzködtek volna a barátok, ismerősök. December 26-tól 31-ig ötszáz mikroadomány jött a számlánkra. Ünnepek után, a hónap végén, sőt, az év végén, amikor mindenki kiköltekezett! Sokan a munkájukat, a tehetségüket ajánlották fel a szakmájukon belül. A zeneiskolában, ahova a fiaink járnak, a gyerekek és a szülők segélykoncertet szerveznek. Ez egészen megváltoztatta a hozzáállásomat a történtekhez, és rengeteg energiát ad a legnehezebb pillanatokban is. Most már akkor is kötelességem, ha fel akarom adni, hogy hasznosítsam ezt a megszámlálatatlanul sok segítséget, és ne okozzak csalódást azoknak, akik mellettünk állnak."

A hivatalos kárfelmérés jelenleg is folyamatban van, de már most nyilvánvaló, hogy az épület romjai közül semmi sem menthető. A családnak új otthonra lesz szüksége, és sajnos ezt sem saját forrásaikból, sem a barátoktól és ismerősöktől érkező támogatásokból nem tudják megoldani. A megpróbáltatások súlya ellenére Árkosiék kénytelenek előrelátóan tervezni, miközben a napi élet kihívásait is kezelniük kell. Ez a helyzet pedig korántsem egyszerű.

"Sokszor aprónak látszó dolgok segítenek abban, hogy ne essem teljesen kétségbe, és egy pillanatnyi megkönnyebbüléshez jussak - mondja József. - Egy tűzoltó kihozta a lángoló házból a teljes digitális fotóarchívumunkat, ami egy fémkazettában volt. Mindketten elhivatott természetfotósok vagyunk, jártunk a világ minden táján a helyi élővilágot tanulmányozva és fényképezve. Ez a gyűjtemény nagyon sokat jelent nekem, mondhatjuk, hogy ebből él a lelkem. Amikor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, előveszem, leválogatom, küldök belőle néhány újságnak, és ez kiemel a kilátástalanságból egy kicsit, megint tudok előre tervezni. És hogy milyen lesz az új ház?