Egy kínai állami televízióban részletesen elemezték a magyar megélhetési válságot, miközben éles kritikát fogalmaztak meg a kormány intézkedéseivel kapcsolatban.


"Nehéz döntések a magyarországi családok számára, mivel a megélhetés költsége az egekbe szökött" címmel jelent meg egy riportfilm a kínai, de angol nyelven sugárzó CGTN-en.

A tévécsatorna a hírportáljára is feltette a riportot egy cikk társaságában, amelyben megjegyzik: a magyar kormány ársapkákkal próbálja enyhíteni a lakosságra nehezedő terheket, de a kritikusok szerint ezek többet árthatnak, mint használnak - az írást a 444 szemlézte olvasójuk jelzése nyomán.

A riport egy olyan édesanyát mutat be, aki három gyermekét egyedül neveli. Az élelmiszerköltségei az utóbbi két évben szinte megkétszereződtek, ami rendkívül megterhelő a számára. Minden egyes fillért alaposan meg kell fontolnia, hogy a hónap végére ne maradjon anyagi gondja.

A cikk arról is ír, hogy az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az infláció, az elmúlt öt évben az élelmiszerárak 80 százalékkal emelkedtek. Idézik Bod Péter Ákos közgazdászt is, aki elmondta: Az élelmiszerek ára az elmúlt 12 hónapban 7 százalékkal emelkedett, más szolgáltatásoké 9 százalékkal. A középosztály szerinte egyre nehezebben tudja fenntartani az életszínvonalát, az ársapkák pedig különösen a kisvállalkozásokat terhelik, amelyek már így is emelkedő költségekkel küzdenek.

"A valódi kihívás az, hogy az utolsó két évben Magyarországon nem tapasztaltunk gazdasági növekedést, és az idei évben is csupán minimális bővülés figyelhető meg" - emelte ki Bod. "A probléma tehát a viszonylag magas infláció és a stagnáló növekedés. Ez tovább súlyosbítja a helyzetet."

Ez a helyzet természetesen nem számít újdonságnak a magyar emberek számára, ám annál meglepőbb, hogy egy olyan televízióban, amelyet a kínai kommunista párt propagandaosztálya irányít, ilyen éles hangú kritika fogalmazódik meg a magyar kormányról, valamint annak gazdasági intézkedéseiről és a társadalmi megélhetési válságról.

Szó sincs a riportban arról a központi narratíváról, miszerint az árak a gonosz, nyerészkedő multik miatt emelkednének, viszont felhívja a figyelmet arra a közgazdasági alaptézisre, hogy az árszabályozás egy idő után áruhiányhoz fog vezetni.

Related posts