Elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház kiemelkedő vezetője, aki számos reformot és újító gondolatot hozott a vallási közéletbe. Élete során elkötelezetten dolgozott a társadalmi igazságosságért, a szegények segítéséért és a környezetvédelemért. Ferenc pá
88 évesen elhunyt Ferenc pápa, az első katolikus egyházfő, aki az amerikai kontinensről érkezett. Útmutásait az egymilliárd fős felekezeten kívül is sokan figyelemmel kísérték, amikor hitet tett a menekültek mellett, vagy éppen a klímaváltozás elleni harcot támogatta.
Jorge Mario Bergoglio 1936. december 17-én született Buenos Airesben, olasz bevándorlók gyermekeként. Az eredetileg halála után megjelentetni tervezett, végül a 2025-ös szentév alkalmából publikált önéletrajza szerint nem túl gazdag, de összetartó és szeretetteljes családba született. Ez a Remény című könyv tele van érzelmekkel: a rokonai, leginkább az anyja iránti odaadás mellett elfogódottan gondol vissza iskolai és egyetemi közösségeire, tanáraira, de szintén a legmelegebb szavakkal emlékezik találkozásaira más vallások képviselőivel, sőt egy általa tisztelt prostituálttal is.
1969-ben szentelték pappá, majd négy évvel később örökfogadalmat tett a jezsuitáknál, amivel egyúttal a rend tartományfőnöki posztját is elnyerte. Ekkor vette át azt a rendkívül nehéz és kockázatos feladatot, hogy a zűrzavaros katonai diktatúra idején irányítsa a jezsuita közösséget. Pápává választása után, amikor életpályáját áttekintették, a legnagyobb vitákat éppen ez az időszak váltotta ki, különösen egy olyan esemény, amelynek középpontjában egy magyar személy állt.
A kommunizmus elől menekülő Jálics Ferenc a fiatal Bergoglio lelkivezetője is volt, de aztán a jobboldali rezsim őt vádolta meg kommunista szervezkedéssel. A magyar jezsuita 1974-ben Buenos Aires egyik nyomornegyedébe költözött, hogy a szegényekkel foglalkozhasson, de két év után a hatóságok őrizetbe vették, mert - talán budapesti születési helye miatt - orosz kémnek, baloldali gerillának tartották. Közel fél évig ágyúgolyóhoz láncolva, összekötözött végtagokkal, bekötött szemmel kellett élnie egy cellában.
Jálics és a vele együtt szenvedő rendtársa gyanakodtak, hogy felettesük, Bergoglio, is közreműködhetett a letartóztatásukban. E gyanú végül bírósági eljárásig jutott, de Jálics később belátta, hogy tévedtek. Közöttük valamilyen titok vagy feszültség továbbra is megmaradt, még akkor is, amikor Bergoglio végül kiszabadította őt a börtönből. Az engesztelődés szimbolikus pillanataként értelmezhető, hogy Jálics és Bergoglio közösen mutattak be misét - egy jelenet, amely A két pápa című filmben is megjelenik. A nehéz idők alatt egyes papok a diktatúra szolgálatába álltak, míg mások életüket kockáztatva harcoltak az elnyomás ellen. Bergoglio, a későbbi pápa, más stratégiát választott: fenntartotta a kapcsolatot a juntával, miközben lobbizott papjai érdekében, és olyanokat is megmentett, akiknek semmi közük nem volt a valláshoz. Ez a pragmatikus hozzáállás a pápai szerepében is folytatódott.
Miután véget ért tartományfőnöki szolgálata, tudományos és tanári karrierjét folytatta. 1980 és 1986 között a Szent József Főiskola rektora lett, majd 1986-ban Németországba ment, hogy befejezze doktori disszertációját. Egy jezsuita kollégium lelki vezetője és gyóntatója volt, amikor Buenos Aires érseke közvetlen munkatársának válaszotta. Innentől kezdve pár év alatt lett helynök, segédpüspök, püspök, majd mentora halála után, 1998-ban érsek, az argentin egyház prímása. II. János Pál 2001-ben kreálta bíborossá.
Hivatalos életrajza alapján - amelyet a Magyar Kurír fordított le magyarra - a hárommilliós Buenos Aires érseki tisztségét betöltve missziós projektet tervezett, amelynek középpontjában a közösségépítés és az evangelizáció állt. Négy fő célkitűzése érintette a következő területeket:
A papokat és a világi híveket közös cselekvésre ösztönözte. Ezek az erőfeszítések később egyházi vezetői tevékenységében is kifejezésre jutottak.
2005 áprilisában Bergoglio is részt vett azon a konklávén, amely XVI. Benedeket trónra emelte. A történet már-már közhelyes, hogy 2013-ban, a pápa lemondása után Bergoglio bíboros, aki éppen a nyugdíjas éveire készült, teljesen váratlanul találta magát a pápai trónon. Mivel már előre megvette a retúrjegyét Rómából Buenos Airesbe, az íróasztalán ott hevertek a húsvéti beszédeinek kéziratai, amelyeket a konklávé után kívánt folytatni. Az események forgataga azonban más irányt szabott az életének.
Önéletrajzában szórakoztatóan írja le saját fogalmatlanságát, amikor sorra lépnek oda hozzá a pápaválasztó bíborosok, ő pedig minden célzást a saját eséyeire viccnek gondol. Aztán felszállt a fehér füst, és a latin nyelvű felkonf után a mosolygó, megilletődött Ferenc a nép nyelvén, a lehető legegyszerűbben köszöntötte a tömeget: Buona sera!
Ez az egyszerűség és közvetlenség vált védjegyévé. Ezt követően a világ Szent Péter trónján olyan embert látott, aki bárkivel kész beszélgetni, és hajlandó megcsókolni mások lábát. Olyan egyéniség volt, aki mer bocsánatot kérni, és képes önkritikát gyakorolni. Nevetségessé tette a limuzinban utazó politikusokat a kis Fiatjával, miközben saját magán is tudott nevetni. A környezetében dolgozók, akik név nélkül osztották meg gondolataikat, gyakran emlegették, hogy néha autoriter és türelmetlen is tudott lenni, de ez a nyilvános imidzs mégis üdítően hatott egy feszült világban.
Bergoglio életrajzírója, a hozzá közel álló Austen Ivereigh egy 2024-es előadásában négy részre osztotta a pápaságát (amúgy a jezsuita lelkigyakorlatok négy fázisa szerint, de ebbe ne menjünk bele).
Kihívást jelent összesűríteni a világ legnagyobb szervezetének elmúlt tizenkét évét egy közepes terjedelmű cikk keretei közé. Egy nekrológ esetében talán nem is érdemes ilyen ambícióval rendelkezni. Viszont Ferenc pápa tízéves pápaságának jubileuma remek lehetőséget biztosít egyfajta visszatekintésre, amelynek középpontjában az ellentmondások felfedezése áll.
Kezdve azzal, amit a New York Times fogalmazott meg tömören: "Az ideológiailag megosztott római katolikus egyházban a jobboldal azzal vádolta, hogy túl messzire ment, a baloldal pedig azzal, hogy nem ment elég messzire." John L. Allen Jr., az egyik legbefolyásosabb vatikáni tudósító szerint Ferenc pápának "Gorbacsov-problémája" volt: hatalmas elismerés övezte a katolikus egyházon kívül, de egyre hevesebb ellenállás belülről. Gorbacsovhoz hasonlóan Ferenc ellenségei is a progresszív programjával elégedetlen tradicionalista jobboldalról, illetve a türelmetlen baloldalról érkeztek, amely egyre inkább tényleges forradalomra éhezett, nem puszta reformokra.
Ferenc nemcsak a vatikáni bürokráciát reformálta meg (nagynehezen), hanem ledöntötte a régi tabukat és bátorította a korábban lezártnak minősített viták újranyitását is. Ezért is élesztette fel a szinodalitás hagyományát, amely a hívek legszélesebb körét is próbálta bevonni az egyház jövőjéről való gondolkodásba. A pápa olykor nyílt konzervatív nyomásnak volt kitéve a társadalmi igazságosság támogatása és a kultúrharc elutasítása miatt. A másik oldal nem fogadta el a meleg párok felé tett gesztusait, és ragaszkodott az egyházi tanítás és hierarchia megváltoztatásához: ne csak a papok döntsenek, a nők is lehessenek papok, a cölibátus ne legyen kötelező, a homoszexualitás ne minősüljön "eredendően rendellenesnek".
A katolikus egyház egyik legnagyobb válsága, a papok gyermekbántalmazási ügyei és azok eltussolása Ferenc pápa fontos témája volt, és számos előremutató intézkedés mellett szenvedélyes beszédekben is hangsúlyozta az egyház hibáit: "És az átláthatósággal együtt jár egy nagyon szép dolog, a szégyen. A szégyen kegyelem. (...) Jobban szeretnék egy olyan Egyházat, amely szégyelli magát, mert felfedezi bűneit, melyeket aztán Isten megbocsát. Nem farizeus Egyházat, amely elrejti bűneit, melyeket aztán Isten nem is bocsát meg." De ebben a kérdésben is kapott kritikákat: egyrészt egyes ügyekben maga is kételkedett az áldozatok vallomásaiban, amiért utóbb szabadkoznia kellett. Másrészt ezen a területen is igaz, amit más témák szakértői is sokszor visszhangoznak: jó irányba ment, kockázatokat is vállalt, de nem haladt elég gyorsan.
Erős leegyszerűsítéssel megfogalmazva, a pápának, mint egyházfőnek és egy abszolút monarchia vezetőjének, három kiemelt politikai témája volt. Ezek közül az ökumenizmus, vagyis a keresztény felekezetek közötti párbeszéd, valamint a más vallásokkal folytatott diskurzus, ritkán került a világi média figyelmének középpontjába. E törekvés a Vatikán részéről régi hagyományokra épül, és csupán a szélsőséges nézetek képviselői vitatják.
A 2015-ös "Laudato si'" enciklika számos klímakutató számára kulcsfontosságú műnek számít, mivel a katolikus egyház eddigi nyilatkozatait felülmúlva világosan kifejezi a Vatikán álláspontját a klímaváltozás kérdésében. Az enciklika központi üzenete szerint az ember, amikor megkísérelte elfoglalni Isten helyét és a technológiai fejlődést a hatalom kiterjesztésének eszközeként használta, elszakadt Istentől és a teremtett világtól. Fontos, hogy mindannyiunknak el kell gondolkodnia azon, mit is jelent ma a "Ne ölj!" parancsa, különösen, amikor tudatában vagyunk annak, hogy az általunk fogyasztott állatok takarmánya olyan területekről származik, ahol erdőket vágtak ki, és ahol gyakran kistermelőket és őslakosokat űznek el otthonaikból. Továbbá, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy az autónkból kipufogott gázok rövidíthetik meg saját és mások életét, fel kell ismernünk, hogy a mi energiafogyasztásunk közvetlen hatással van mások lehetőségeire. Ezek a megfontolások túlmutatnak a környezettudatos életmódra buzdító szlogeneken, és mélyebb betekintést nyújtanak a szegénység és egyenlőtlenség leküzdése, valamint az elesettek támogatása terén is. A pápa ezzel az enciklikával azt kívánja elérni, hogy a 21. századi keresztény életmód részévé váljon a felelősségteljes gondoskodás és a természeti, gazdasági és politikai összefüggések folyamatos vizsgálata. A "Laudato si'" hangsúlyozza, hogy minden dolog összefonódik, és hogy tudatosan kell élnünk, figyelembe véve életmódunk következményeit.
A harmadik jelentős téma szoros összefüggésben áll az előző kettővel. Ferenc pápa kiállása a más vallású emberek és a klímaváltozás miatt menekülő egyének mellett sokak szemében céltáblává tette őt. Különösen azok számára, akik a politikai propaganda mértékét fontosabbnak tartják a felebaráti szeretetnél, vagy akiket a propaganda félelembe kerget. "Ha elfordulunk egy szenvedő – bármilyen vallású – bevándorlótól, attól tartva, hogy ezzel megrendítjük a 'keresztény' kultúrát, akkor valójában groteszk módon torzítjuk el a kereszténységet és a kultúrát egyaránt. A migráció csak azokban a fejekben jelent fenyegetést a kereszténység számára, akik valamilyen hasznot remélnek a félelem hangoztatásából. Ha hirdetjük az evangéliumot, de nem fogadjuk szívélyesen a szükséget szenvedő idegeneket, nem erősítjük meg őket emberi mivoltukban mint Isten gyermekeit, akkor egy olyan kultúrát táplálunk, amely csupán nevében keresztény, de elvesztette azokat a lényegi vonásokat, amelyek valójában azzá teszik."
A hirdetett emberséges hozzáállás a bevándorlókkal szemben akkora vihart kavart, hogy a hivatalosan kereszténydemokratának mondott magyar kormány vezető szócsöve egy demens öregúrként, megvásárolt bábként és liberális, gender-hívő marhának titulálta a pápát – mindez pedig sok mindent elárul a helyzetről. A 2023-as pápalátogatás előtt a véleményvezér megbánást színlelt, míg a pápa olyan légkört teremtett, amelyben nyíltan szembesíthette Orbán Viktort az évek óta hangoztatott idegengyűlölő retorikájával, hangsúlyozva, hogy a különböző nyelvű és kultúrájú emberek befogadása elengedhetetlen. Ezen a találkozón egy külföldi államfő lehetőséget kapott arra is, hogy a politikai ellenfelekkel, köztük az ellenzéki főpolgármesterrel is kapcsolatba lépjen. "Rövid időre a magyar nemzet részeként tűntek fel az ellenzékiek és a más bőrszínű emberek, miközben a kormány is élvezte a dicsfényét" – írtuk akkor, tükrözve a helyzet komplexitását.
Kevésbé fontos, de a magyar kormányt is érintő témája volt a populizmus és a félelemkeltő politika. E politikák mögött szerinte sokak őszinte csalódottsága rejlik: azoké, akik úgy érzik, hogy félrelökte őket a globalizált technokrácia könyörtelen, pusztító ereje. De e jogos sérelmekre nem válasz a populista politika: "a félelem- és pánikkeltéssel a populizmus inkább kihasználása a közkeletű szenvedésnek, nem az orvossága. A populista vezetők kegyetlen szónoki fordulata, amikor rossz színben tüntetik fel a "többieket", így védelmezve saját csoportidentitásukat. Becsvágyó politikusok ezzel az eszközzel nyerik el a hatalmat".
Ferenc pápa sokakat meglepett, amikor a hagyományos udvariasság kereteit feszegetve kiállt az elesettek mellett. Már a választott neve is Szent Ferencre és a szegényekre utal, amit számos figyelemre méltó gesztus követett. Például a vatikáni palotát hajléktalanszállóvá alakította, ahol közösen étkezett azokkal az emberekkel, akik évek óta a palota előtt aludtak az utcán.
A remény a szívben fiatalok erénye - mondta 2024-es pédikációjában, és aztán Remény lett az önéletrajza címe is.
A lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozón a jövő generációjának tagjai között igazán otthon érezte magát, ahol százezrek együtt mondták vele az egyszerű, ártatlan, mégis sokakat megosztó üzenetet: az egyházban mindenkinek van helye. Fent a pápa szavait megörökítő videó, itt pedig az idézett részlet:
...nem a tökéletesség szentélye vagyunk; nem, mindannyian emberek vagyunk, tele hibákkal és gyengeségekkel, de mégis meghívást kaptunk, éppen úgy, ahogy létezünk. Tartsunk egy kis szünetet, és merüljünk el ebben a gondolatban: úgy hív minket, ahogy vagyunk, a küzdelmeinkkel, a határainkkal, a szívünkben lobogó örömmel, a fejlődés iránti vágyunkkal és a győzelem utáni sóvárgásunkkal együtt. Úgy hív minket, ahogyan vagyunk. Elgondolkodtató, nem igaz?
Jézus úgy fogad el, ahogyan vagyok, nem azt várja el tőlem, hogy olyan legyek, amilyennek álmaimban látom magam. Testvérek és nővérek vagyunk, egy közösség, amely ugyanazon Atya szeretetéből született.
Barátaim, szeretném tisztázni veletek, mert ti nagyon érzékenyek vagytok a hazugságokra és az üres szavakra: az Egyházban mindenki számára van hely, mindenki számára! Senki sem haszontalan, senki sem felesleges, mindenki számára van hely. Úgy, ahogy vagyunk, mindenkinek. És Jézus ezt világosan kimondja, amikor elküldi az apostolokat, hogy hívjanak meg mindenkit a lakomára, amelyet egy ember készített: "Menjetek, és hozzatok ide mindenkit, fiatalokat és öregeket, egészségeseket és betegeket, igazakat és bűnösöket: mindenkit, mindenkit, mindenkit." Az Egyházban mindenki számára van hely. "Atyám, de én egy nyomorult vagyok... nyomorult vagyok. Van számomra hely?" Mindenki számára van hely!
