Távozott a reformok szellemi vezére, aki fényt hozott az egyház és a világ számára egyaránt.

Az egyház konzervatívabb képviselői gyakran baloldali ideológiákkal, liberalizmussal, sőt, eretnekséggel vádolták Ferenc pápát. Pedig ő csupán a kereszténység szociális örökségéhez nyúlt vissza, miközben egy nyitottabb és befogadóbb egyház megteremtésére törekedett. Bár a megkezdett reformok többségét nem tudta véghezvinni, hatása és jelentősége még így is mérhetetlen. Emlékezzünk a 88 éves korában eltávozott egyházfőre.

Nincs is nagyobb öröm, mint a gyerekekkel való találkozás. Gyerekkoromban én is ismertem a magam "mosolymestereit"; most, hogy az idő múlásával én is a felnőttek sorába léptem, a gyermekekre tekintek, mint szívből jövő mentoraimra. Ezek a találkozások mélyen megérintenek, és mindig jó érzéssel töltenek el. De az idősekkel való interakciók is különösen szeretetteljesek számomra. Az ő derűs lelkük, amely az élet áldásait ünnepli, minden nehézséget félretéve, olyan, mint a legfinomabb bor édes íze. Az idősek is megélik a sírás és a nevetés csodáit, csakúgy, mint a gyerekek. Amikor a Szent Péter téren találkozom a kicsikkel, sokszor csak mosolyognak rám. De ha meglátnak engem fehérbe öltözve, néha megijednek, mert azt hiszik, hogy orvos vagyok, aki azonnal be akarja adni nekik az injekciót, és ilyenkor könnyek szöknek a szemükbe. Ők a spontaneitás és az emberség igazi nagykövetei, emlékeztetnek minket arra, hogy akik elveszítik az emberségüket, azok mindent elveszítenek; és ha már nehezen sírunk vagy nevetünk, akkor valóban elérkezett a hanyatlásunk ideje. Ilyenkor úgy érezzük, mintha érzéketlenné váltunk volna, és az ilyen felnőttek nemcsak maguknak, hanem a társadalomnak és az egyháznak sem tesznek jót.

Ferenc pápa az idei januárban megjelent önéletrajzi könyvében, a "Remény" című művében osztja meg életének és hitének mélyebb rétegeit.

Bár a katolikus egyházfő eredetileg azt tervezte, hogy hat éven át írt művét csak halála után hozzák nyilvánosságra, 2024-ben meggondolta magát. Ezen kívül fontosnak érezte, hogy közölje a hívekkel: jól van, és nem tervezi a visszavonulást. Tavalyi interjúkötetének bemutatóján a következőket mondta, amikor az egészségi állapotáról kérdezték: "Ha a helyzetem valóban súlyosbodna, nem nevezném magam nyugalmazott pápának, hanem inkább Róma nyugalmazott püspökének tartanám. Ekkor a Santa Maria Maggiore-bazilikába költöznék, ahol gyóntatnék és a betegeket áldozásban részesíteném. De ez csupán egy távoli lehetőség, mivel jelenleg nincs olyan indokom, ami miatt a lemondásra kellene gondolnom."

Ezt követően megemlítette:

Az utóbbi évek során többen is abban bíztak, hogy a kórházi kezeléseit követően végre bejelenti a lemondását.

"Ilyen veszély nem áll fenn" - szögezte le. "Az Úrnak hála, jó egészségnek örvendek, és ha Isten is úgy akarja, még sok projekt vár megvalósításra."

Az eltökélt reformpápa ekkor még nem igazán készült arra, hogy néhány hónap múlva üresen hagyja Szent Péter trónját.

Valószínű, hogy sokan nem ismerik fel ezt a nevet: Jorge Mario Bergoglio, aki a világ egyik legismertebb személyisége, a 266. római pápa. (A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc tiszteletére választotta.) 1936. december 17-én született a Buenos Aires-i Flores negyedben, ahol öt testvér közül ő volt a legidősebb. Apja, Mario José Bergoglio, 1929-ben menekült Olaszországból Argentínába, hogy elkerülje Mussolini fasiszta rezsimjét. Ferenc sosem felejtette el ezt a gyökereit, és gyakran hivatkozott arra, hogy...

valójában migránsok gyermeke.

Mario José először vasúti munkakörben dolgozott, majd később könyvelőként folytatta pályafutását. Ekkor találkozott és szeretett bele későbbi felesége, Ferenc édesanyja, Regina María Sívoriba. Jorge Mario az elemi iskola hatodik osztályától kezdve a szalézi rend iskolájába járt, ahol fontos alapokat szerzett a jövőjéhez.

17 évesen, 1953-ban találkozott a hitével. "Mielőtt elindultam volna egy bulira, elhaladtam egy plébánia mellett, ahol véletlenül rátaláltam egy papra, akit korábban sosem láttam" - mesélte később. "Akkor úgy éreztem, hogy gyónnom kell. Ez volt a nagy találkozás pillanata: rátaláltam valakire, aki már régóta várt rám. Nem tudom pontosan, miért volt ott az a pap, miért éreztem úgy, hogy sürget a szükség, de az biztos, hogy valaki hosszú ideje várt rám. A gyónás után olyan érzésem volt, mintha valami gyökeresen megváltozott volna bennem, és nem voltam már az, aki korábban voltam. Mintha egy hangot hallottam volna, egy hívást: meg voltam győződve arról, hogy papnak kell lennem. Ez a hitbeli élmény rendkívül fontos számomra: sokszor azt mondjuk, hogy nekünk kell keresnünk Istent a megbocsátásért, de a valóság az, hogy ő már régóta vár ránk. Ő lép először. Bűnösnek érezhetjük magunkat, de ő már akkor is arra készül, hogy megbocsásson."

Bergoglio 21 éves korában olyan súlyos tüdőgyulladással küzdött, hogy életmentő beavatkozásra volt szükség: a jobb tüdő felső lebenyét három ciszta eltávolítása után műtéti úton kivették. Ez a drámai esemény maradandó nyomot hagyott rajta, és egész életében érezte a következményeit. Különösen a téli hónapok során vált sebezhetővé az influenzával és a hörghuruttal szemben.

Jorge Mario műszaki középiskolát végzett, majd vegyésztechnikus lett. Eleinte kidobóként és portásként is dolgozott, de végül a Hickethier-Bachmann gyár élelmiszeripari laboratóriumában találta meg a helyét vegyészként. Itt ismerkedett meg alaposabban a marxizmus eszméjével, amely későbbi határozott baloldali nézeteinek és a szegénység iránti elkötelezettségének egyik alapkövét képezte. A laborban főnöke, Esther Balestrino de Careaga, a később meggyilkolt paraguayi polgárjogi aktivista volt, akivel Jorge Mario szoros barátságot kötött. A közös beszélgetések mély benyomást tettek rá, és formálták politikai gondolkodását.

1977 decemberében, a "piszkos háború" és az argentin katonai diktatúra sötét időszakában, Jorge Mario már papként tevékenykedett. Amikor Esther letartóztatásának órája közeledett, a férfi bátran csempészte ki az asszony marxista könyveit a hatóságok figyelme elől. Az aktivista, aki elkötelezett harcosa volt az igazságnak, nem sokkal később egy árulás következtében a titkosszolgálat kezei közé került. Tragikus sorsa úgy alakult, hogy testét végül a tenger vetette partra; a halottkém jelentése alapján halálát megelőzően brutálisan megkínozták, és valószínűleg még életben dobták ki egy repülőgépből az óceán mélységeibe.

Bergoglio fiatalkori megtérése után az érsekségi szemináriumban kezdte meg tanulmányait, majd 1958-ban újoncként csatlakozott a jezsuita rendhez. Később megosztotta, hogy szeminaristaként egy lány iránti érzelmei miatt egy rövid időre kétségek merültek fel benne a papi hivatás iránt. A 2022-es "Szegényektől a pápáig, a pápától a világig" című interjúkötetében kifejtette, hogy a lány "szépsége és szellemi ragyogása" mély benyomást tett rá, ám végül a megtérés és az isteni hívás élménye bizonyult erősebbnek. Santiagóban bölcsészettudományokat tanult, majd 1960-ban hivatalosan is a rend tagjává vált.

Ekkor tette le véglegesen örök hűségét a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség iránt.

Még az év során filozófiai diplomát szerzett, ezt követően pedig irodalmat és pszichológiát oktatott egy Santa Fe-i középiskolában 1964-től 1965-ig.

1969-ben szentelték pappá. Később a teológiai kar oktatója és a Szent József Főiskola rektora lett, majd plébánosként szolgált San Miguelben. 1986 márciusában Németországba ment befejezni a doktori disszertációját Romano Guardini, a XX. század egyik legjelentősebb katolikus gondolkodójának életművéről. Ezután elöljárói a córdobai jezsuita templomba helyezték lelki vezetőnek és gyóntatónak. Ez az időszak nagyon nehéz volt a számára. Ugyancsak a fent idézett interjúkötetben vallotta meg: németországi, majd córdobai kihelyezését száműzetésként élte meg, ami annyira megviselte, hogy a hite is megingott.

"Az a kérdés merült föl bennem, hogy hol van Isten. Súlyos, sötét gondolatok gyötörtek. Úgy tűnt, hogy minden elsötétül. (...) Isten bocsánatáért könyörögtem, és hagytam, hogy segítsen rajtam." A disszertációját végül nem tudta befejezni. Ugyanakkor már ekkor kitűnt, hogy nemcsak rendkívüli intellektussal rendelkezik, de különleges alázattal, emberszeretettel és humorral éli meg a papi hivatást.

A Vatikán honlapján közzétett pápai biográfia szerint 1992-ben II. János Pál nevezte ki Buenos Aires segédpüspökévé. Jelmondatául ezt választotta: Miserando atque eligendo (Megkönyörült rajta és kiválasztotta), ami arra a bibliai történetre utal, amikor Jézus követőjéül hívja Lévi Mátét, a bűnös vámszedőt, aki később evangélista lesz. Kinevezték szülőföldjének, a floresi területnek a püspöki helytartójává, 1993. december 21-én pedig általános helynökévé. 1998-ban ő lett Argentína vezető érseke és a katolikus egyetem nagykancellárja. Három év múlva II. János Pál bíborossá léptette elő. Közben Latin-Amerikában egyre népszerűbb lett.

Négy fő célkitűzése volt:

A papok és a világi hívek közös erőfeszítésre kaptak felkérést: 2009 szeptemberében egy nemzeti szolidaritási kampány indult, amely az ország függetlenné válásának kétszázadik évfordulóját ünnepelte. A cél az volt, hogy 2016-ig két száz karitatív projektet valósítsanak meg.

Miután XVI. Benedek egészségi állapota miatt visszavonult, 2013. március 13-án a bíborosi konklávé döntése alapján Bergoglio, az akkor 76 éves argentin főpap, lett a római katolikus egyház új vezetője. Ezzel ő lett az első pápa, aki Dél-Amerikából származik, ráadásul az első jezsuita egyházfő is a katolikus egyház történetében. Ez a választás meglepetést okozott, mivel a szakértők által tett előrejelzésekben nem sokan tartották valószínűnek az ő győzelmét. Érdekesség, hogy a választó bíborosok fele már korábban jezsuita intézményekben tanult, ami talán hozzájárult Bergoglio esélyeinek felértékelődéséhez.

"Az én népem szegény, és én közéjük tartozom" – hangsúlyozta Bergoglio, aki már argentin érseként is híres volt puritán életmódjáról. Nem a püspöki palota kényelmében élt, hanem egy egyszerű lakásban, ahonnan tömegközlekedéssel járt a hivatalába. Nem kért sofőrt, autószolgálatot sem használt. Gyakran hívta vacsorára rendtársait és barátait, az ételeket pedig saját kezűleg készítette el.

Pápaként ugyanakkor tiszteletben tartotta a hagyományos protokolláris szokásokat, de elkötelezett maradt a szerénység mellett. Trónra lépése óta a vatikáni Szent Márta-vendégházban lakott, elutasítva az Apostoli Palota pápáknak fenntartott fényűző lakosztályának előnyeit.

A Christian Science Monitor akkori szerzője úgy vélte, hogy a "meglepetés-pápa" Benedek kőkemény konzervativizmusát fogja képviselni, de ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Ferenc pápasága kezdetén ugyanis azonnal belefogott abba, hogy – a lehetőségekhez mérten – átalakítsa az egyház működését.

Már beiktatása napján bejelentette, hogy a Római Kúria addigi vezetőit- ideiglenesen - megerősíti a hivatalukban. Viszont megválasztása évében

Ezekkel a lépéseivel egyértelműen kirajzolt egy új karaktert,

A reformer-szabadságharcos pápája olyan történelmi alak, aki nem csupán a vallási hagyományokat kívánta megújítani, hanem a társadalmi igazságosságért is harcolt. Ő volt az, aki a hit erejével és a szeretet üzenetével próbálta megváltoztatni a világot, bátorítva az embereket, hogy álljanak ki a jogaiért és küzdjenek a méltóságukért. Szavaiban a remény és a reform szelleme egyesült, miközben az egyházat a modern kor kihívásaihoz igyekezett közelíteni. Az ő vezetésével sokan mertek álmodni egy olyan jövőről, ahol a hit és az igazságosság kéz a kézben jár.

Aki - látszólag - fittyet hány az ellene fenekedő, hagyományokat őrző bíborosokra. (Valójában ügyes diplomáciai lépésekkel semlegesítette őket.) Ferenc emellett igazi médiacézár volt: örömmel adott interjút bárkinek, és rengetegen keresték meg nyilatkozatért, így sikerült elérnie, hogy szinte állandóan ott legyen az újságok címlapján.

2013-ban a Time magazin az Év Emberének választotta, és ezzel párhuzamosan a konzervatív brit Times is elismerte. A Time különösen kiemelte Ferenc pápa Az evangélium öröme című apostoli buzdításának egy figyelemre méltó mondatát, amelyben az egyház hivatását így fogalmazta meg: „Inkább azt az egyházat részesítem előnyben, amely sérült, sebeket hordoz és piszkos, mert kint volt az utcán a szegények közt, mint egy olyat, amely egészségtelen attól, hogy be van zárva, és ragaszkodik saját biztonságához.” Ez a megfogalmazás mélyen tükrözi Ferenc pápa szociális érzékenységét és elköteleződését a társadalmi igazságosság mellett.

Ferenc ebben a cikkében, melynek címe „Ez a gazdaság megöl”, olyan szenvedéllyel támadja a kapitalista világrendet, hogy szinte úgy tűnik, mintha nem csupán támogatókat, hanem ellenfeleket is szeretne maga mellé állítani.

Hogy lehet, hogy nem az a hír, amikor egy idős hajléktalan meghal az utcán, hanem az, ha két pontot veszít a tőzsde?

Néhányan még mindig ragaszkodnak ahhoz az elavult elképzeléshez, miszerint a szabadpiac által generált gazdasági növekedés automatikusan nagyobb igazságosságot és befogadást teremt a világban. Ezt a nézetet azonban a tények soha nem támasztották alá. Az egyháznak sürgősen lépéseket kell tennie a szegénység mélyebb, strukturális okainak megszüntetése érdekében. Krisztus nevében kötelességem, hogy emlékeztessem mindannyiunkat: a gazdagoknak felelősségteljesen kell támogatniuk, tisztelniük és segíteniük a rászorulókat.

Ellenlábasai véleménye szerint sokan csalódást éreztek a reformtörekvései miatt. Számos egyházi vezető is kifejezte kritikáját, bár általában elkerülték a nyílt összecsapásokat. Fontos megjegyezni, hogy a pápai primátus elve szervesen hozzátartozik a katolicizmus esszenciájához; aki a pápát támadja, az teológiai szempontból az egyházat, végső soron pedig Krisztust támadja. Bár Bergoglio vatikáni szolgálata alatt számos területen próbált újítást hozni, ezek a változások - érdekes módon - csupán látszólagos újítások voltak. Mindenképpen konzervatívnak tekinthető, hiszen soha nem kérdőjelezte meg a katolicizmus alapvető tanításait, csupán a kortárs igényeknek megfelelő új perspektívába helyezte azokat.

Nem ő volt az első, aki a szegények, a megalázottak és a megnyomorítottak védelmére kelt, ahogyan a nyitottság és a szolidaritás eszméjét sem ő honosította meg. Ezek az evangéliumi hagyományban már régóta ott rejtőznek, mint alapvető értékek. Az ő érdeme inkább abban rejlik, hogy felfedezte és felhozta a felszínre ezeket a rég elfeledett kincseket, újraértelmezve és megvilágítva azok jelentőségét.

Ami viszont tény: nagy hatással volt rá az eredetileg dél-amerikai gyökerű úgynevezett felszabadítási teológia (liberation theology), amely a marxizmus társadalomkritikáját emeli át a keresztény szemlélet keretei közé. Ennek az irányzatnak egyes elemeit Ferenc elődei - például XVI. Benedek - kritizálták ugyan, de eretnekségnek máig sem számít. Ráadásul Ferenc volt olyan óvatos, hogy önmagát sosem azonosította felszabadítási teológusként; eleve nem számított rendszeres teológusnak, és ő maga sem törekedett ilyen címekre. "Csak egy jó pap akarok lenni" - mondta az egyik első interjújában.

Összegyűjtöttük Ferenc pápa tizenkét évének leglényegesebb reformjait, törekvéseit és felejthetetlen pillanatait, hogy egy átfogó képet nyújtsunk pápaságának jelentőségéről:

A 2023-as év egyik legfontosabb mérföldköve volt, amikor egy hivatalos dokumentumban bejelentették, hogy a jövőben lehetőség nyílik az azonos nemű párok megáldására a papok által. Ez a lépés a katolikus katekizmussal való összhangban történik, és így a reformok terén egy új irányt jelöl ki, amely már nem mehet tovább.

Ferenc számára a szenvedés ismerős társ volt. Már akkor, amikor megválasztották, nem volt már fiatal; az évek során számos betegség próbálta meg. Az ifjúkorában végzett tüdőműtétje óta minden télen különösen érzékeny volt a hörghurut és az influenza szövődményeire, ami miatt az utóbbi években egyre gyakrabban látogatta meg a római Gemelli kórházat, ahol a gyógyulás reménye és a fájdalmak enyhítése várt rá.

Február 14-én, a fáradtságos tiltakozása ellenére, ismét kórházba szállították, miután rosszulléte miatt nem tudta befejezni egyik fontos beszédét. Eredetileg hörghurut diagnózist kapott, de a helyzet váratlanul súlyosbodott, amikor egy légúti fertőzés miatt a kezelés irányát meg kellett változtatni. A tüdeje többféle kórokozó támadásának célpontjává vált, és szövődményként kétoldali tüdőgyulladással kellett szembenéznie. Betegágyán, amíg ereje engedte, aktívan dolgozott: rendeleteket írt alá és elöljárókat nevezett ki. A Politico pedig kissé ironikusan megjegyezte, hogy még a halálos ágyán is fáradhatatlanul próbálta megőrizni hatalmát.

A test végül megadta magát a harcnak, és a reformok pápája 88 éves korában távozott az élők sorából. Hogy az általa elindított változások beteljesednek-e, az még mindig rejtély a halandók számára.

A bevezetőben említett, idén megjelent önéletrajzi kötetében így ír: