Egy titkos amerikai dokumentum nyilvánosságra hozatalával új fényben tűnik fel a kérdés: vajon elkerülhető lett volna az ukrajnai háború? Az anyag részletei arra utalnak, hogy ha a diplomáciai erőfeszítések más irányt vesznek, talán másként alakulhatott v

2024 decemberében feloldották egy 30 évvel korábban, 1994-ben keletkezett dokumentum titkosítását, amelyben egy moszkvai amerikai tisztviselő arról írt Oroszországgal kapcsolatban, hogy a Nyugat gazdaságpolitikája súlyos válsághoz vezethet. A figyelmeztetését azonban még maguk az amerikaiak sem vették kellően komolyan akkoriban.

A 27 oldalas anyagot 1994 márciusában E. Wayne Merry politikai elemző készítette, aki éppen a moszkvai amerikai nagykövetségen teljesített szolgálatot. A táviratának a következő címet választotta:

Kinek a birodalma Oroszország valójában? Azért, hogy a jóindulat és tisztelet szellemében közelítsünk egymáshoz.

Mint az (ebben a műfajban kicsit szokatlan) cím is jelzi, egy olyan külpolitikai jegyzetről van szó, amelynek a célja az volt, hogy jobb belátásra bírja az amerikai külügy vezetőit azzal kapcsolatban, hogy az Oroszországgal szemben folytatott politikájuk helytelen, és olyan következményekhez vezethet, amelyek az Egyesült Államok számára sem kívánatosak.

A dokumentum eddig a George Washington Egyetem nemzetbiztonsági archívumának mélyén rejtőzött, és bár a lényegét sokan sejtették, a teljes szöveg csak 2024 végén került a nyilvánosság elé. Az archívum weboldalán "mára már legendásnak számító, ám sokáig titokban tartott" táviratként emlegetik ezt az írást.

E. Wayne Merry megjegyzéseiben kifejtette, hogy az amerikai "sokkterápia", amelyet a posztkommunista orosz gazdaság revitalizálására alkalmaztak, beleértve az Egyesült Államok által Oroszországnak nyújtott támogatási programokat is, számos kérdést vetett fel a hatékonyságát és hosszú távú következményeit illetően.

E. Wayne Merry kritikát fogalmazott meg azokról a gazdasági reformokról, amelyeket Borisz Jelcin elnök belső tanácsadói, valamint a szabadpiaci gazdaság orosz támogatóiként ismert Jegor Gajdar és Anatolij Csubajsz ösztönöztek. Merry véleménye szerint 1994-re a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok hűvösebbé válásának hátterében az oroszok részéről tapasztalt növekvő bizalmatlanság állt, amely a külföldi gazdasági beavatkozásokkal és a szabad piac melletti támogatással kapcsolatban nyilvánult meg.

A politikai elemző amellett érvelt a táviratban, hogy a gazdasági reformok és a segélyek megszállottjai teljesen figyelmen kívül hagyták Oroszország sajátosságait, és azt, hogy az orosz államnak egy teljesen más társadalmi-gazdasági modellre kellett átállnia a Szovjetunió összeomlása után.

Merry éles kritikát fogalmazott meg az 1990-es években Oroszországnak nyújtott amerikai segélyek kapcsán, kiemelve, hogy ezekből a támogatásokból éppen az a koherencia és intézményi háttér hiányzott, amely a második világháború utáni Marshall-tervet jellemezte. Megjegyezte, hogy az amerikai szakemberek, akik a segélyek tervezéséért feleltek, látszólag elmulasztották megkérdezni az orosz felet arról, hogy valójában mire is lenne szükségük a fejlődésükhöz.

Sajnálatos módon a bolsevikok bukása óta Oroszországban tartózkodó amerikai "tanácsadók" sokasága közül nagyon kevesen ismerik még a legalapvetőbb tényeket is arról az országról, amelynek sorsát alakítani akarják. Ennek eredményeképpen elmondhatjuk, hogy Amerika Oroszországban már nem szívesen látott vendég [...] Még a legprogresszívebb és leginkább megértő orosz tisztviselők is elvesztették a türelmüket az általuk "segélyturistáknak" nevezett emberek végtelen sorával szemben, akik ritkán veszik a fáradságot, hogy megkérjék vendéglátóikat arra, hogy értékeljék az orosz szükségleteket

Merry szavai szerint az oroszok, politikai nézeteiktől függetlenül, nem örülnek annak az amerikai szemléletnek, amely szerint hazájuk csupán egy társadalmi-gazdasági kísérleti terep, ahol különféle tudományos elméleteket próbálnak ki. "Ha van valami, amit a szocializmus 74 éve alatt megtanultak, az a gazdasági elméletek és a teoretikusok iránti bizalmatlanság" – fűzte hozzá.

A politikai szakértő nem sokkal ezután az alábbiakban foglalta össze véleményét:

Bár elismerjük, hogy sok értékes és kedvező programot támogatunk – különösen a csereprogramokat és a kisebb léptékű technikai segítségnyújtást –, sajnos az a szomorú tény, hogy az Egyesült Államok oroszországi segélyezése a kétoldalú kapcsolatok jelentős akadályává vált. Ennek hátterében három alapvető ok húzódik meg.

Wayne E. Merry rámutat arra, hogy három fő tényező hozzájárult ahhoz, hogy Oroszországot elsősorban pénzügyi forrásokkal és technikai eszközökkel támogatták. Először is, a segélyek jelentős része soha nem hagyta el az "amerikai partokat", vagy nem jutott el orosz kezekbe, ami csak fokozta a gyanakvást. Másodszor, a programok tolakodó jellege által okozott "súrlódások" szintén problémát jelentettek, mivel a segítségnyújtást gyakran összekapcsolták Oroszország egyéb intézkedéseivel. Merry, a dokumentum kontextusához képest meglehetősen éles szavakkal, végül arra a következtetésre jut, hogy mindezek a tényezők súlyosan aláásták a támogatás hatékonyságát és hitelességét.

Eljutottunk egy olyan pontra, ahol elképzelhető, hogy a segélyprogramunk a legjobb szolgálatot azáltal tehetné, ha megengednénk Borisz Jelcinnek azt, hogy nyilvánosan megmondja Amerikának, hogy vigye innen a pénzét és dugja fel.

"Egy ilyen lépés legalább némi nyugalmat adna a leharcolt orosz elnöknek odahaza" - tette hozzá az elemző.

A Merry által jegyzett dokumentumot sokan egyébként egy másik híres távirathoz hasonlították, George Kennan 1946. februári "Hosszú táviratához", amely a hidegháború kezdetén "az orosz expanziós tendenciák hosszú távú, türelmes, de határozott és éber megfékezését" sürgette Joszif Sztálin egyik beszédével összefüggésben. Kennan akkoriban az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének ügyvivőjeként írta ezt, és egy évvel később, álnéven írva a Foreign Affairs nevű szaklapban is megjelentette. A feljegyzés nagy hatást gyakorolt az Egyesült Államok hidegháborús politikájára is (sőt, állítólag még Sztálint is olvasta az írást, aki utasította az orosz külügyet, hogy megfelelően reagáljanak rá).

Merry táviratát az akkori amerikai külpolitikai vezetés nagyrészt figyelmen kívül hagyta. Sőt, aggasztotta őket, hogy a benne foglaltak – mint például a segélyprogrammal kapcsolatos kritikák – csak tovább fokozhatnák a feszültségeket, ezért döntöttek a dokumentum titkosítása mellett.

A Pearls and Irritations, egy ausztrál folyóirat, friss megállapítása szerint Vlagyimir Putyin Oroszországa a Nyugat szemében ma már "rutinszerűen elítélt önkényuralmi, sőt zsarnoki rezsim", amely a nemzetközi politikai stabilitás megzavarásának forrásaként van számon tartva. Ugyanakkor érdemes elgondolkodni azon, hogy az orosz politikai rendszer fejlődése más irányt is vehetett volna, lehetőséget adva egy alternatív politikai táj kialakulására.

Belföldön az oligarchák és kleptokraták hatalma alatt Oroszország gazdasági reformjai háttérbe szorították a demokratikus törekvéseket. Ennek következtében a demokratikus projekt gyengült, és a hatalom erőszakos lépései kerültek előtérbe. Oroszország végül eljutott a piacgazdaság állapotába, miközben a demokratikus értékek elhanyagoltak maradtak.

- írták, hozzátéve: most már persze csak spekulálni tudunk, hogy mi lett volna akkor, ha a Nyugat másfajta politikát folytat Moszkvával szemben - nem elhanyagolva például E. Wayne Merry figyelmeztetését.

A lap szerint az amerikai pénzügyminisztérium tisztviselőinek akkoriban nem fűlött a foga ahhoz, hogy megmutassák Merry jegyzetét a neoliberális piaci reformok akkori legfőbb szószólójának, Larry Summers-nek - a pénzügyminisztérium nemzetközi ügyekért felelős államtitkárának - aki akkoriban szoros kapcsolatban állt az Oroszorországnak nyújtott segélyeket is felügyelő Harvard Nemzetközi Fejlesztési Intézettel, és aki szerintük "szívrohamot kapott volna", ha elolvassa azt (de a lap szerint még is kisebb baj lett volna azoknál a "hitvány következményeknél", amelyekkel a a neoliberális gazdaságpolitika járt Oroszországban).

Fred Kaplan amerikai író-újságíró (aki 1992 és 1995 közt a The Boston Globe napilap moszkvai tudósítója volt) a táviratról írt saját cikkében szintén megjegyezte, hogy Merry szerinte nagyon jól írta le az oroszországi valóságot.

Arra is kitért, hogy Merry akkoriban nem küldhette el hivatalos állásfoglalásként a táviratot Moszkvából Washingtonba (állítólag ezzel összefüggésben hangzott el a fentebbi szívrohamos mondat is), és csak egy olyan diplomáciai csatornán keresztül küldhette haza a táviratot, amelyen a külügyi tisztviselők a személyes véleményüket fejthették ki a felsőbb vezetők felé (ezt a csatornát viszont akkoriban kockázatos volt használni: Merrynek például állítólag azt mondták, hogy ha még egyszer ezt használja, akkor búcsút mondhat az előléptetésnek).

Kaplan említette, hogy a felső vezetőknek ezen a platformon is válaszokat kellett adniuk a felmerülő kérdésekre. Merry végül Jim Steinbergtől, a politikai tervezési stáb vezetőjétől kapott visszajelzést. Steinberg megjegyezte, hogy Merry feljegyzése "gondolatébresztő" volt számára, ugyanakkor vitatta, hogy az Egyesült Államoknak a demokráciaépítést kellene prioritásként kezelnie a szabad piac kiépítésével szemben.

Steinberg válasza csak azt követően érkezett meg, hogy Merry elhagyta a moszkvai nagykövetséget, ami különös jelentőséggel bír. A politikai elemző csupán most, a saját táviratának nyilvánosságra hozatalakor értesült arról, hogy egyáltalán reagáltak a megkeresésére, és lehetősége nyílt elolvasni a választ. A szakértő most Kaplannak nyilatkozott, kifejezve véleményét, miszerint Steinberg és az amerikai külpolitikai vezetés általában rosszul ítélte meg a helyzetet, amikor azt hitték, hogy Oroszország készen áll a szabadpiaci megközelítések elfogadására.

Fred Kaplan egy érdekes megjegyzést tett: véleménye szerint nem lehet egyszerű vonalat húzni Merry kritikája, Vlagyimir Putyin hatalomra jutása, az orosz szólásszabadság megszorításai, az elnyomás újbóli terjedése és Ukrajna inváziója között. Azért, mert ezek az események függetlenül az amerikai politikai helyzettől is bekövetkezhettek volna. Merryt is megkérdezte a lehetséges alternatívákról, amire ő találóan visszakérdezett:

Elgondolkodom azon, hogy vajon más irányt vett volna a kapcsolataink, ha nem lettünk volna annyira magabiztosak és mindentudók. Mi, akik a Harvard falai közül érkeztünk, talán túlságosan is azt hittük, hogy tudjuk, hogyan kellene vezetni az országotokat, miközben figyelmen kívül hagytuk a helyi tudást és tapasztalatokat. Igen, én azt hiszem, hogy ez másképp is alakulhatott volna.

Fred Kaplan úgy vélekedett, hogy a Merry-távirat ügye több fontos tanulságot hordoz. Először is, hangsúlyozta, hogy a politikai döntéshozóknak nem szabad a saját perspektívájukból kiindulniuk, amikor más országok helyzetét mérlegelik. Az amerikai értékek és érdekek nem mindig egyeznek meg más nemzetek felfogásával, ami önmagában nem jelenti azt, hogy e különbségek negatívak lennének. Másodsorban, Kaplan arra figyelmeztetett, hogy a washingtoni politikai elitnek komolyan kell vennie a helyi szakemberek véleményét, akik közvetlenül tapasztalják a helyzetet. Ezek a szakértők gyakran olyan értékes információkkal rendelkeznek, amelyek alapján a stratégiai célkitűzéseket újra át kell gondolni. Végül, Kaplan hangsúlyozta, hogy bátorítani kell a belső kritikát, amely tájékozott és megalapozott. E kritikákat nem szabad elfojtani vagy büntetni, hiszen a szóban forgó távirat elküldésének megtiltása, vagy a nem hivatalos csatornák használata, amelyeket az amerikai külpolitika már "megbélyegzett", nem segíti elő a nyílt és őszinte párbeszédet.

Kaplan hangsúlyozta, hogy ezek a tanulságok különösen lényegesek a mai világ bonyolultsága miatt, amely drámaian megváltozott az 1994-es év óta. Ezzel összefüggésben említette Donald Trump hivatalba lépését is. "Ahogy már az első ciklusa során világosan kiderült, Trump meggyőződése, hogy mindenben szakértő; nem olvas el részletes dokumentumokat; elvárja, hogy a politikai anyagok ne haladják meg az egy-két oldalt; és hajlamos eltávolítani azokat, akik megkérdőjelezik a véleményét" - tette hozzá, kiemelve, hogy mindezek a tényezők most jelentős kockázatokat rejtenek magukban.

A teljes, eredeti dokumentum angol nyelvű verzióját az alábbi linken találhatod.