A G7 portál értesülései szerint a kormánymédia jelentősen nagyobb külföldi finanszírozásra tett szert, mint a független kiadók.


Kevesebb külföldi bevételen osztozik 13 független kiadó, mint a három kormányzati médiacég.

A G7.hu által készített, a médiapiac és reklámpiac alakulását bemutató alapos összegzés alapján megállapítható, hogy a kormánymédiához külföldről érkező pénzösszegek meghaladják a nem kormányközeli kiadókhoz irányuló támogatásokat.

A kormányzat a Szuverenitásvédelmi Hivatal segítségével, valamint az egyelőre homályos és vitatott átláthatósági törvény révén próbálja megnehezíteni a független sajtó és civil szervezetek működését. Az érvelésük alapja, hogy bárki, aki külföldi támogatásban részesül, és nem a hivatalos kormányzati narratívát terjeszti, az a magyar szuverenitást veszélyezteti.

A lap két évre visszamenőleg vizsgálta 13 nem kormányzati kiadó gazdálkodási adatait, és megállapította, hogy a - gazdálkodásukról itthon a megszokottnál jóval átláthatóbb módon beszámoló, és kérdéseikre válaszoló - vállalkozások bevételeinek legfeljebb 10 százaléka érkezett külföldről: 2023-ban 2,2, 2024-ben 2,7 milliárd forint és ebből is tényleges támogatásként 2023-ban csak 0,9, 2024-ben pedig 1,1 milliárd forint származott (a többi exportbevétel: külföldi termékeladásból vagy szolgáltatásból, vélhetően hirdetésből).

Ezzel szemben a kormányzati médiabirodalom három fő vállalkozása nem igazán nyújt részletes betekintést bevételei alakulásába, ahogyan azt a független médiumok teszik. Gyakran még az is kérdéses, hogy a beérkező források külföldi vagy belföldi eredetűek-e, sőt, a lap által feltett kérdésekre sem kaptak válaszokat. 2023-ban ezek a vállalkozások összesen 2,8 milliárd forintot, míg 2024-re 2,6 milliárd forintot kaptak külföldi forrásokból - legalábbis ennyi export árbevételt sikerült dokumentálni.

A G7.hu által közzétett információk szerint az elmúlt két év során 13 független kiadó összesen 4,9 milliárd forintnyi külföldi támogatást kapott, míg három kormányzati médiavállalkozás 5,4 milliárd forintot szerzett ugyanezen forrásból.

Related posts