Hadházy: Minden érintett automatikusan és egységesen 80 ezer forintos büntetést kaphatna.

"Nagyon durva és a jövő szempontjából kiemelten fontos információ jutott el hozzám: a rendőrség - nyilván orbáni parancsra - a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül" - írta friss bejegyzésében Hadházy Ákos független képviselő megbízható forrására hivatkozva. Eszerint a résztvevők azonosítására képes kamerarendszer és szoftver rendelkezésre áll, azonban az eddigi eljárás szerint emberi közreműködés is kellett a büntetések kiszabásához, emiatt valóban rengeteg időbe telne ennyi embert megbírságolni. A friss információ szerint azonban ezentúl nem lesz szükség emberi közreműködésre, egyszerre lehet tízezreket büntetni.
"Már készül az az összekötő rendszer, ami a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek. Az informátor szerint azok, akiknek nem volt korábban szabálysértési eljárása, automatikusan és egységesen 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak" - osztotta meg Hadházy.
Hadházy véleménye szerint a Pride felvonulásának betiltása mögött az a szándék húzódik meg, hogy elriasszák a jövőbeli, kormányellenes demonstrációkon résztvevőket. Ezen kívül úgy véli, hogy a döntés célja a már bevezetés alatt álló arcfelismerő rendszer tesztelése is.
Az arcfelismerő technológia, amelyet a kormány a tüntetők azonosítására tervez alkalmazni, komoly vitákat generál a jogi keretek és az állampolgári jogok védelme terén. Ebben a cikkben alaposan körbejárjuk ennek a rendszernek a működését, valamint a mögötte álló jogi szabályozást.