A héten jelentős információk érkeznek, és a kormány most először tapasztalja meg saját intézkedéseinek következményeit.

Az elmúlt hetekben elsősorban a vámháborúval kapcsolatos fejlemények, illetve az orosz-ukrán háború hírei mozgatták meg a befektetők fantáziáját. A kezdeti ijedség után úgy tűnik, mégsem lesznek olyan kemények Donald Trump vámintézkedései, vagy legalábbis kompromisszum-késznek mutatkozik az amerikai elnök.
Moszkva és Kijev között nem látszik enyhülni a háborús feszültség, lassan Trump is feladja békekezdeményezését. Amíg a felek nem tudnak legalább egy átmeneti fegyverszünetről megegyezni, addig nem is érdemes komoly pozitív fejleményre számítani. Ez pedig továbbra is nyomás alatt tartja a világ tőzsdéit.
A forint piacán az utóbbi hetekben szinte megfagyott a mozgás, mivel az euró árfolyama a 402-404-es tartományban rekedt. A magyar deviza stabilitásának hátterében elsősorban a kedvező carry trade lehetősége áll, ami hozzájárul ahhoz, hogy a forint ilyen szilárdan tartja pozícióját. Az erősödés irányába azonban nem látszik komoly lehetőség, míg a gyengülést a magas kamatkülönbözetünk gátolja.