Kettesével érkeznek a rendőrök a lakásunkhoz, és a szomszédhoz is bekopognak.
"Teljesen kétségbe vagyunk esve" - fogalmaz az egyik gyermekotthoni nevelő a kérdésünkre.
Ez már nem csupán kiégés, hanem poszttraumás stressz. Ha két hétig dolgozol egy ilyen környezetben, szinte biztos, hogy teljesen kimerült leszel.
A folyamatos pszichés stressz, az ellehetetlenítés, a szakmai szempontok figyelmen kívül hagyása felett hozott döntések, valamint az állandó tehetetlenség érzése mind-mind egy súlyos terhet jelentenek. Mindezt pedig egy megalázóan alacsony bérért kell elviselni. "Ez az egész rendszer egy tragédia" - mondja egy másik gyermekvédelmi szakember a fővárosban.
Forrásaink hallgatása mögött félelem áll: a szerződésük szigorú titoktartást ír elő, amely megakadályozza, hogy bármit is megosszanak a gyermekvédelmi intézményekben szerzett tapasztalataikról. Ez a közpénzből működő rendszer olyan hermetikusan zárt, hogy szinte lehetetlen betekinteni a működésébe.
Ha valakiről kiderül, hogy információt szivárogtatott ki, nemcsak az állását veszti el, hanem a hivatását is elbukhatja; arról beszélnek, hogy "utánuk nyúlhatnak", ami azzal járhat, hogy többé nem dolgozhatnak egyetlen gyermekvédelmi intézményben sem. Márpedig a többség elhivatott a család nélkül maradt gyerekek sorsa iránt, ezért vállalják a mai napig az egyre rosszabb körülményeket.
Augusztus végén jelentettük be, hogy a Cseppkő utcai gyermekotthonban jelentős felmondási hullám indult el: az eddigi igazgató mellett több vezető és munkatárs is elhagyta a posztját. A Népszava megkeresésére az illetékes főigazgatóság arról tájékoztatott, hogy országosan 265-en távoztak a rendszerből, sokan azért, mert nem akarták alávetni magukat olyan személyes körülményekre vonatkozó vizsgálatoknak, amelyek még a családtagjaikról szóló érzékeny adatok megosztását is követelték a kifogástalan életvitel-ellenőrzés keretein belül. (Ezek a tesztek csupán az átvilágítás első lépését jelentették.)
