Kéz kezet mos ebben a megroggyant rendszerben: így hagyja magukra az állam a bántalmazott nőket és gyermekeket.

Bántalmazott nők mesélték el a 444-nek, hogyan hagyta őket végleg cserben a rendszer.

A nyilvánosság hosszú ideje vitatkozik egy konkrét esetről, amely kapcsán jelenleg is vizsgálat folyik. Ennek a vizsgálatnak az eredménye kulcsfontosságú, hiszen csak ebből tudunk megalapozott következtetéseket levonni. Ugyanakkor fontos megkülönböztetni ezt az eseti vizsgálatot a jogrendszer általános működésével kapcsolatos kritikáktól. Ha felmerülnek olyan állítások, amelyek szerint széleskörű problémák vannak a jogi keretekkel vagy azok alkalmazásával, azokat komolyan kellene fontolóra venni és megvitatni. Én nem tartom helyénvalónak, hogy a magyar rendőrséget bármilyen időszakban vagy politikai háttérrel vádolják azzal, hogy ne törekednének a nőkkel szembeni erőszakos cselekmények, vagy a párkapcsolaton belüli erőszak megelőzésére. Ha viszont a rendszerszintű azonosítási mechanizmusok gyengék, vagy ha sok hiba fordul elő, akkor ezt érdemes alaposan átbeszélni.

Gulyás Gergely február 6-án, a Kormányinfón a kérdésre, hogy a január 29-én meggyilkolt japán nő esete "rendszerszintű problémákra" utal-e, így reagált: Emlékezetes, hogy a nő ügye kapcsán a rendőrség közel egy hétig nem észlelt idegenkezűségre utaló jelet, és csupán február 4-én adtak hírt a nyomozásban bekövetkezett fordulatról.

Eddigre már a nyilvánosságban is egyre többet lehetett hallani arról, hogy a nő barátai és ismerősei számára egyértelmű volt, hogy egykori férje fenyegetést jelent M.-re nézve, a hatóságok azonban nem vették komolyan a nő feljelentései, és segítségkérését. A Patent Egyesület, illetve az áldozat ismerősei megemlékezést és felvonulást is tartottak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság később elnézést kért, ám csupán a kommunikációs problémák miatt. A férfit letartóztatták, aki állítja, hogy ártatlan, de részletes vallomást nem tett. Továbbá, kiderült, hogy három rendőr ellen fegyelmi eljárás indult, mivel a japán nő ügyében, aki tavaly novemberben a volt férjét zaklatás miatt feljelentette, nem indítottak nyomozást.

Az ügy körüli felháborodás következménye a fegyelmi eljáráson túl az is volt, hogy BRFK vezetője elrendelte a családon belüli erőszak témában érzékenyítő tréningre küldött kollégák számának növelését. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) emellett az elmúlt egy évben kapcsolati erőszak miatt tett feljelentések ügyében is felülvizsgálatot rendelt el, a folyamatban lévő ügyek pedig fokozott szakirányítói felügyelet alá kerülnek.

Akkor azt fogalmaztuk meg: ilyen mértékű sikert talán még soha nem tapasztalt a nőjogi mozgalom, azonban a rendőrség válaszait figyelembe véve ez csupán egy részleges győzelem. Különösen szembetűnő ez a kormányzati reakciók fényében.

Gulyás Gergely a fentebb már idézett Kormányinfón többször is kijelentette, hogy jogi értelemben "minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak" arra, hogy ezeket az ügyeket megfelelően kezelje, és legfeljebb egyéni hibák vezethetnek hasonló tragédiákhoz. Tehát a kormány szerint neki az ügyben nincs felelőssége, a jogszabályi környezetet megfelelőnek tartja.

Gulyás egy adott pillanatban épp így fejtette ki a véleményét:

"Nem az a probléma, hogy nincs jogi eszköz, hanem ha egy nehéz helyzetet valaki rosszul ítél meg. És ha indokolatlanul lépnek fel egy esetben, akkor a gyereket elszakítják az apától."

A miniszter kiemelte, hogy "az ilyen típusú bejelentések egy része nem megalapozott", és előfordul, hogy a bejelentő saját magától vonja vissza a korábban tett állításait. Hogy pontosan miben tévedett, arról részletesen beszámoltunk ebben a cikkben.

Az utóbbi hetek során három nő fordult a 444-hez, mindannyian azzal a céllal, hogy megosszák saját tapasztalataikat a történtek fényében. Szerették volna bemutatni, mennyire magukra hagyja őket a jogi rendszer és a hatósági eljárások, hogyan sodorhatja őket végletekig abszurd helyzetekbe, és mennyire képtelenek megvédeni őket a bántalmazóktól. Történeteik a valóság egy olyan aspektusát tükrözik, amely gyakran rejtve marad a nyilvánosság elől.

Egyedi esetekről van szó, amelyek azonban mégis rendszerszintű problémákra mutatnak rá. Bár az áldozatok történetei különböznek egymástól, megélésük nem: mindannyian megtapasztalták, hogy milyen érzés cserben hagyatva lenni. Találkoztak áldozathibáztató mondatokkal, kaptak tanácsokat arról, hagy az ügyüket inkább hagyni kéne, és szembesültek azzal, hogy bántalmazóik privilegizáltabb helyzetben vannak, mint ők maguk.

Fontos már az elején hangsúlyozni, hogy e történeteket a nők elleni erőszakkal foglalkozó etikus újságírás nemzetközi irányelvei alapján, az áldozatok védelmét maximálisan szem előtt tartva készítettük, kizárólag olyan információkat felhasználva, amelyek nem veszélyeztetik sem őket, sem a családjukat. Ahogy alább kiderül, ez a feladat sokkal bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk. Célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet a rendszer hiányosságaira, és bemutassuk, hogy bár az esetek látszólag különállók, a probléma gyökere közös: a jogszabályi keretek elégtelensége, valamint a hatóságok nem megfelelő hozzáállása és gyakorlata.

Ágnes elvált, és most már külön éli életét, de a múltja továbbra is ott lebeg a közös otthonuk falai között. Volt férjével egy régi, közös házban élnek, ahol együtt nevelték 10 éves lányukat, aki asperger szindrómával él. A szülők közötti viszony azonban nem éppen harmonikus, inkább feszültséggel teli, ami még inkább bonyolítja a helyzetüket a mindennapokban.

Egy szép napon a férfi elindult a lányuk után, aki a fürdőszobába lépett be. Ágnes, látva, hogy a kislány már a zuhany alatt áll, megpróbálta utolérni őt, hogy finoman kiküldje a fürdőből, mielőtt bármi nem várt dolog történne.

A vita egyre hevesebbé vált, és a feszültség a levegőben vibrált. A férfi dühösen lökdöste a nő lábát, mintha csak egy játék lenne, de Ágnes nem tudta sokáig viselni a helyzetet. Ahogy hátrébb lépett, egy váratlan mozdulattal a kanapé háttámlájára zuhant, és a csontja megroppant a becsapódáskor. A fájdalom azonnal elárasztotta, de amikor jelezte a férfinek, ő csak gúnyosan felnevetett, és cinikus megjegyzést tett: „Csak lefeküdtél, mert részeg vagy.” A nő szívében egy újabb sebet ejtett ezzel a megjegyzéssel, ami nemcsak a testét, hanem a lelkét is megviselte.

A nő a nap folyamán valóban elfogyasztott 1-2 pohár bort – ez az időszak a covid miatti lezárások alatt zajlott, amikor napjait otthon töltötte, hát miért ne élvezhette volna ezt a kis luxust? Azonban nem volt részeg. Az incidens után nyugodtan lefeküdt, és felhívta nagykorú lányát, hogy megossza vele a történteket. Ezt követően hangosan közölte a férfival, hogy be fogja őt jelenteni testi sértésért.

Ezt hallva a férfi ügyvédje bátorítására saját kezűleg értesítette a rendőrséget. Amikor a járőrök megérkeztek, az egyikük azonnal tárcsázta a mentőszolgálatot, akik gyorsan a helyszínre érkeztek, és Ágnest sürgősségi ellátásra szállították a kórházba.

Közben Ágnes nagyobbik lánya is megérkezett az érdi otthonhoz, ahol a férfi egyedül maradt a kisebbik gyermekkel, miután a rendőrök távoztak. A válás következtében Ágnes kizárólag őrzője volt a kiskorú gyereknek, ezért kérte lányát, hogy vigye el magával a testvérét. Azonban a nagyobbik lány és a férfi – aki nem az édesapja – heves szóváltásba keveredtek. Miközben a lány az édesanyja holmijait próbálta összepakolni, a férfi megpróbálta megakadályozni őt. Játékos lendülettel próbálta kicsavarni a laptopot a lány kezéből, de a mozdulat következtében a készülék véletlenül a fejét találta el, ami vérzést okozott. A férfi ezután nyakánál fogva próbálta megleszorítani a felnőtt nőt, majd utasította a kiskorú gyerekét, hogy hívja a rendőröket, és a kisfiú engedelmeskedett. Az ismét kiérkező mentők azt tanácsolták a férfinak, hogy vizsgáltassa meg a fejsebét. Ezt követően Ágnes nagyobbik lánya magával vitte a kisebbik gyermeket.

Eközben Ágnes orvosi vizsgálaton esett át, ahol kiderült, hogy a bordája valóban eltört, de szerencsére nem érte el a tüdejét. Az orvosok megállapították, hogy a sérülése súlyos, de nem életveszélyes, és a gyógyulás ideje legalább nyolc napot igényel.

Mind ő, mind a férfi bejelentést tettek a rendőrségen.

A férfi a nagyobbik lányát, Ágnest, feljelentette, és az ügyben a bíróság meglepően gyorsan döntött: a lány köteles bocsánatot kérni.

a hatóságok nem fognak kedvezően reagálni, és az ügyét esetleg még tovább hátráltathatják. Az eljárás során, amely Ágnes bordatörésével kapcsolatos, nem igazán tapasztaltak előrelépést. Az ügy viszonylag hosszú időn keresztül az érdi rendőrség aktái között pihent. Másfél év elteltével Ágnes úgy döntött, hogy felhívja a rendőrséget, de a kirendelt nyomozónő figyelmeztette, hogy ha továbbra is nyomozza az ügyét, az csak hátráltathatja a folyamatot.

Eljárást kezdeményez ellene, mivel hatósági zaklatással vádolja.

Ágnes, miután a kórházból soha többé nem tudott az otthonába visszatérni (volt férje lecserélte a zárat, és nem engedte be), időközben átköltözött Budapest V. kerületébe a kiskorú lányával, mivel ezen a környéken él a családja. A családvédelem jelzése alapján az V. kerületi rendőrség is tartott meghallgatást az üggyel kapcsolatban, de ennek eredményeiről Ágnes soha semmilyen értesítést, tájékoztatást nem kapott.

Egy idő elteltével az aktája Érden véglegesen lezárult, a nyomozást két évnyi kihagyás után megszüntették.

Az indok: Az érvelés mögött megbúvó okok és magyarázatok, amelyek segítenek megérteni egy döntés vagy cselekvés hátterét. Az indoklás kulcsszerepet játszik abban, hogy világossá tegyük, miért fontos számunkra egy adott kérdés, és hogyan alakítja a nézőpontunkat. Különféle érvek, tapasztalatok vagy értékek révén formálhatjuk meg indoklásunkat, amely nemcsak a saját álláspontunkat erősíti, hanem lehetőséget ad a párbeszédre és a megértésre is.

"A rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése."

Még egyszer: úgy, hogy Ágnesnek sürgősségi kórházi látlelete volt a sérüléseiről, amelyek csaknem az életébe kerültek.

"Ez is csak arra utal, hogy jelenleg Magyarországon létezik jogszolgáltatás, de a valódi szándék a hatékony alkalmazására sajnos hiányzik" - fogalmazott.

"Az egész ott kezdődik, hogy a hatóságok több energiát fektetnek abba, hogy ne tudj vagy akarj panaszt tenni, mint az ügy tényleges kivizsgálásába. Már a kezdet kezdetén le akarnak róla beszélni, nekem is azt mondták, hogy úgysem fog történni semmi."

Ágnes véleménye szerint a rendőrségen az olyan ügyek, mint az övé, szinte észrevétlenek maradnak. Mivel nem történt haláleset, úgy tűnik, hogy ez elegendő ahhoz, hogy a hatóságok figyelme elkerülje az esetet. Az együttérzés, a valódi empátia és a hatékony segítségnyújtás teljes hiányával kellett szembenéznie az eljárások során.

Szerinte a legfőbb probléma az, hogy a rendőrök jelentős része nem igazán tudja, mi minősül bántalmazásnak, és hogyan kellene megfelelően kezelni ezt a helyzetet.

Ebből a szemszögből nézve a frissen bejelentett érzékenyítő tréningek, amelyeket a rendőrség ígért, nem igazán keltenek bennem lelkesedést. "Korábban sem éreztem, hogy bármiféle hasznos dolgot tanítottak volna, miért is remélhetnénk, hogy ezúttal másképp alakul?" - teszi fel a kérdést.

Szerinte ez az érzéketlenséggel fűszerezett, és a jogot a bántalmazó jogaihoz igazítottan relativizáló hozzáállás az egész rendszert végigkíséri.

"A jog nem a sértettet, hanem a sértőt védi" - hangoztatja.

Az én esetemben 4,5 év leforgása alatt összesen 6 bíró bukkant fel. Sajnos egyikük sem mutatott megértést irányomba. A megjegyzések, a minősítgető megnyilvánulások és a tudatos időhúzás, valamint a figyelmen kívül hagyás mind-mind mesteri érzékkel történik. Az, hogy egy bántalmazott nő felé senki sem közelít empátiával, számomra figyelemre méltó jelzésértékű. A bántalmazó szabadon terjeszthet hamis vádakat, míg nekem esküt kell tennem arra, hogy csakis az igazságot mondom, és az állításaimat konkrét bizonyítékokkal kell alátámasztanom. Míg a bántalmazó szavainak hitelt adnak, anélkül, hogy azok valóságtartalmát ellenőriznék, én még egy pillantást sem vethetek anélkül, hogy ne tudnám azt igazolni.

Az áldozatok védelmére vonatkozó tapasztalatok alapján elmondható, hogy a rendszer valójában nem képes megvalósítani a szükséges védelmet; sőt, működése következtében gyakran újabb traumákat okoz számukra.

"A volt férjemmel folyamatosan családterápiára meg mediációra járattak minket. Úgy, hogy ezeken az alkalmakon ő folyamatosan verbálisan inzultált engem, és ezt büntetlenül megtehette. De ha én szóltam vissza, akkor megkaptam, hogy baj van az idegeimmel, meg hogy pihenésre van szükségem. Egy idő után a saját kérésemre beleírták a szakvéleménybe, hogy nem vagyok közreműködő, mert egyszerűen nem bírtam részt venni ezeken az alkalmakon, amikor minden kizárólag arról szólt, hogy én miben vagyok hibás, miért nem fogadom el a volt férj indokait, miért nem alkalmazkodom hozzá, miért ragaszkodom a jogerős ítéletben foglalt szabályokhoz" - mesélte.

Egy alkalommal azt is mondták neki: "Ágnes, az a gond, hogy mindent a szívére vesz."

Ezt követően egy trauma specialista szakpszichológushoz irányították, természetesen hivatalos ajánlással, de a kezelés költségeit saját zsebből kellett fedeznie. Vagyis a szolgáltatást magánfinanszírozás keretében vehette igénybe.

Ágnes szerint a rendőrség, a bíróságok, valamint a gyámhivatal, család- és gyermekvédelmi szolgáltatások folyamatosan újabb és újabb cselekvési terveket dolgoznak ki, hihetetlen precizitással, hogy a gyermekért felelős felnőtteket szigorú ellenőrzés alatt tartsák. Azonban, ahogy Ágnes hangsúlyozza, a valódi áldozatok megsegítésére már nincsenek hatékony eszközeik vagy befolyásuk.

A gyereknek időnként vissza kell térnie az apjához, és a felügyeleti idő biztosítása kötelező. Ha a gyermek nem tud, vagy nem akar menni, akkor az a bántalmazott anya felelősségre vonását vonja maga után. Senki nem foglalkozik azzal, hogy a gyermek mennyire viseli meg az egész helyzet, és hogy tanúja volt a szülei közötti konfliktusoknak. Ha valami történik a gyerekkel, az egyedül engem, mint az együtt élő szülőt terhel. A rendszer úgy van felépítve, hogy az anyát, a bántalmazott nőt állítja a középpontba, aki jogilag felelős a kiskorúért. Folyamatosan figyelik minden lépésemet, mintha csak arra várnának, hogy mikor követek el hibát. Közben pedig a rendszer minden egyes eleme arra szolgál, hogy büntesse a nőt, az anyát, aki merészelt egy ilyen eljárást kezdeményezni.

"Legális keretek között megvalósított jogsértés: számomra ez a kifejezés fedi a lényeget."

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és én segítek átfogalmazni vagy új megközelítést adni neki!

Az Európai Unió nemek közötti egyenlőségért felelős intézetének legújabb jelentése riasztó adatokat közöl: a 18-74 év közötti magyar nők 49%-a tapasztalt már fizikai vagy szexuális erőszakot. A pszichológiai bántalmazás tekintetében Magyarország kiemelkedik az Unió többi országából, hiszen a nők több mint fele, 52% szenvedett el ilyen jellegű erőszakot a partnereik részéről. Sajnos pontos statisztikai adatok hiányában nem tudjuk, évente hány nő és gyermek esik áldozatul családon belüli vagy párkapcsolati erőszaknak, mivel a hatóságok nem teszik közzé ezeket az információkat. Becslések szerint évente körülbelül 50 áldozat lehet, de fontos hangsúlyozni, hogy sok eset rejtve maradhat. Például a nemrégiben meggyilkolt japán nő esetében is csak a barátai és a Patent Egyesület beavatkozása révén derültek ki a rendőrségi eljárás hiányosságai. Valójában senki sem tudja pontosan, hány eset marad kivizsgálatlan, és hány bántalmazó ússza meg a felelősségre vonást.

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és én segítek átfogalmazni vagy új megközelítést adni neki!

Eredetileg egy anya szívszorító története állt előttünk, aki brutális bántalmazás áldozataként élt. Miután bátorságot gyűjtött, és feljelentést tett férje ellen, a bíróság meglepő módon nem őt, hanem a bántalmazó apát részesítette előnyben, így a gyerekei tőle kerültek el. Hosszas mérlegelés után, ügyvédi tanácsra, úgy döntött, hogy mégsem osztja meg a nyilvánossággal a történetét, annak ellenére, hogy a cikkünk már készen állt. Félt attól, hogy a férfi, aki korábban is perelte őt, most újra bosszút állhat, és az írásunkat felhasználva újabb jogi lépéseket tehet. Erre pedig nincs lehetősége, hiszen reméli, hogy egyszer még visszakaphatja a gyermekeit.

A rendszer csendben elnémítja a bántalmazott nőket: a bántalmazók nem csupán fizikai sérüléseket okoznak, hanem egy sor pszichológiai és jogi manipulációval is élnek. Az áldozatok megfélemlítése és anyagi kiszipolyozása érdekében különféle jogi eljárásokat indítanak ellenük. Gyakran nem is az a cél, hogy valóban megnyerjék ezeket a pereket, hanem sokkal inkább az, hogy fáradtságra, megalázottságra kényszerítsék az áldozatokat, és tovább csökkentsék hitelességüket a társadalom szemében.

Ez a jelenség a rendszer egyik torzulása, amely egyúttal arra is ösztönzi az áldozatokat, hogy öncenzúrára kényszerüljenek. Ha ők nem képesek kifejezni magukat, ha nem tudják megosztani a velük történteket, akkor ez a társadalom számára gyakorlatilag láthatatlan problémává válik.

Ma Magyarországon sok bántalmazott nő mindennapjait a félelem és a tehetetlenség határozza meg.

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és én segítek átfogalmazni vagy új megközelítést adni neki!

Az, hogy a rendszer az áldozatok érdekeit és biztonságát már a jogalkotás szintjén mennyire figyelmen kívül hagyja, Renner Erika ügyéből is tisztán látszik.

Bene Krisztián, aki a lúgos orvosként vált ismertté, a Budai Irgalmasrendi Kórház korábbi igazgatója, 2013 márciusában súlyos bűncselekményt követett el volt barátnője, Renner Erika ellen, nem sokkal azután, hogy a nő véget vetett kapcsolatuknak. Az incidens során Krisztián megbilincselte és elkábította Erikát, majd maró lúgot öntött a nő nemi szervére. A bonyolult jogi eljárás végül 2018-ban zárult le, amikor a bíróság 11 év börtönbüntetésre ítélte, és véglegesen eltiltotta az orvosi pályafutásától. 2023. február 25-én azonban a büntetés-végrehajtási bíróság nem jogerősen döntött arról, hogy Bene Krisztián feltételes szabadságra bocsátható.

Renner Erika már februárban levelet intézett Tuzson Bence igazságügyi miniszterhez, amelyben aggodalmát fejezte ki az új törvénymódosítással kapcsolatban. Az új szabályozás lehetőséget ad arra, hogy a bántalmazók megismerjék áldozatuk véleményét a feltételes szabadlábra helyezésükről hozott döntések során. Erika különösen aggasztónak tartja azt a rendelkezést, amely kimondja, hogy "A sértett nyilatkozatának tartalmát az elítélttel a meghallgatásán ismertetni kell". Szerinte ez a megoldás súlyosan problematikus, mivel a sértettek védelmét veszélyezteti, és újabb traumákat okozhat számukra.

Renner Erika elmondta, hogy amikor rákérdeznek a legmélyebb félelmeire, és ezeket a válaszokat átadják az elítéltnek, az számára rendkívül zavaró. „Képzeljük el ezt a helyzetet” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ezzel gyakorlatilag kapcsolatot teremtenének a bosszúvágytól vezérelt támadójával, amit ő mindenáron el szeretne kerülni.

Bene szabadlábra helyezésének nem jogerős engedélyezésével kapcsolatban petíciós hullám indult, amelyben több mint 55 ezren fejezték ki ellenvéleményüket, kérve, hogy az orvost még feltételesen se engedjék szabadon. Az ügyészség közleményben reagált, részletezve, hogy milyen indokokra alapozva hozták meg ezt az első fokú döntést.

"Miközben a rendőrség végre belátta, hogy sürgős reformokra van szükség a nők ellen elkövetett erőszak kezelésében, úgy tűnik, hogy a bírósági gyakorlatok továbbra is problémásak maradnak; a nőket fenyegető helyzetek és sérelmeik figyelmen kívül hagyása zavartalanul folytatódik" - áll a Patent Egyesület közleményében.

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és én segítek átfogalmazni vagy új megközelítést adni neki!

Andreát (akinek nevét kérésére megváltoztattuk) először egy nyaralás során tapasztalta meg férje agresszióját, amikor az dühödten üvöltve fenyegette meg, hogy kidobja az erkélyről, miközben a korláthoz szorította. A következő napon már a saját otthonukban élt át hasonló borzalmakat, amikor a férje bezárta őt a fürdőszobába. Ezen a második alkalommal megpróbálta ismét az erkély szélére lökni. A harmadik incidens során pedig előbb a földre taszította, miközben kislányuk a karjaiban volt, majd bezárta őket egy szobába. Ekkor a férje megöléssel fenyegette meg Andreát, miközben fojtogatta, és azzal is riogatott, hogy véglegesen véget vet az életének.

Andrea végül ki tudta hívni a rendőröket. Ketten jöttek, de miközben a nő 72 órás távoltartást kért, a férfit végül az öngyilkossággal való fenyegetőzés miatt a pszichiátriára vitték be. Ahonnan fél órával később már vissza is tért a lakásba, pontosan oda, ahol nem sokkal korábban bántalmazta a feleségét. Hozta magával az ügyvédjét is, aki ráadásul a saját testvére, minden eshetőségre felkészülve.

Andrea ezután a kórház felé vette az irányt, hogy hivatalos orvosi dokumentációt készíttessen a sérüléseiről. Az orvos, aki megvizsgálta, mintha nem lett volna túlzottan meglepve a látottaktól. "Ez sajnos gyakori eset" – jegyezte meg, szinte közönyösen.

Hajnalban a rendőrség ajtaján lépett be, hogy hivatalos feljelentést tegyen. Az őt kihallgató két rendőr, akikkel szemben ült, látszólag unottan fogadták a történetét. Kételkedve hallgatták, hogy a nő az előző este történt eseményekről számol be, mintha csak egy szokványos ügy lenne. Pedig most egy súlyosan traumatizált nő ült előttük, aki segítségre vágyott. Az egyik rendőr, unalmát leplezve, még azt is megkérdezte tőle:

"Valóban biztos abban, hogy ez az, amit szeretne?"

A bíróság végül egyetértett azzal, hogy az érintett kérése megalapozott: a távoltartási határozatot 60 nappal megújították.

A bontóper a IV. kerületi bíróságon zajlik. Mint oly sokszor, itt is a gyermekelhelyezés a kritikus kérdés. Andrea szerint a bírónő láthatóan a közös felügyelet irányába igyekszik terelni a feleket.

A bírónő az apa által megosztott információkat tényként veszi, miközben az anya elmondásait figyelmen kívül hagyja. A bírósági eljárás jelenlegi rendszere pedig képtelen arra, hogy az ilyen, az ügy szempontjából rendkívül fontos hibákat orvosolni tudja.

A tárgyalóteremben a férfi hangos, sértő megjegyzésekkel ostromolja a nőt, miközben ügyvédje támogatásával folyamatosan mentális nyomás alá helyezi őt. A bírónő mindezt tűri, a történtek jegyzőkönyvbe sem kerülnek. Ezzel szemben a nő szavait folyamatosan kétkedve fogadja, és lekezelő stílusban bánik vele.

Ez a jelenség a bírói szubjektivitás néven ismert. Amennyiben a bírónő szimpátiát érez az apával szemben, az anya helyzete lényegében kiszolgáltatottá válik.

"Ma Magyarországon az apák védelme dominál. Hiába osztottam meg, hogy bántalmaztak, miközben a gyermekem a karomban volt, és hogy életveszélyesen megfenyegettek, bezártak minket. Mindezek a tapasztalatok úgy tűnik, kevesebbet nyomnak a latban, mint egy vonzó megjelenésű férfi, aki a bíróságon bármit mondhat, amit csak szeretne" - árulta el Andrea.

Ez csupán a bírósági eljárás, amelynek még korántsem zárult le a végkimenetele.

Nem úgy a rendőrségi nyomozás. Azt ugyanis 2 év után megszüntették.

A nyomozás során figyelmen kívül hagyták a tanúk kihallgatását, elmaradt a szakértői vélemények beszerzése, és az összes javaslatot figyelmen kívül hagyták. Az elkövetőt nem szembesítették az áldozattal. A nyomozás megszüntetéséről szóló határozatban világosan szerepel, hogy a férfi fizikai erőszakot alkalmazott a nővel szemben. Az indoklás viszont azt állítja, hogy csupán dulakodás zajlott, holott ez nem felel meg a valóságnak. Valódi dulakodás nem létezhet, ha az egyik fél, aki lényegesen erősebb, erőszakkal lenyomja a másikat, rángatja, és megöléssel fenyegeti.

A végső megállapítás: egy állítás és egy tagadás ütközik egymással, ami megnehezíti a valós események pontos feltárását.

Magyarán a nyomozást, ami ki tudja, hogyan zajlott két évig, arra hivatkozva szüntették meg, hogy a nő azt állítja, hogy történt bántalmazás (amiről egyébként látlelete és hangfelvétele is van), a férfi meg azt, hogy nem. Ennyi.

A határozatban a nő neve hol helyesen, hol pedig tévesen szerepel, míg a férfi ügyvédjének minden rendben van. Ezzel szemben a nő ügyvédje nem is kapta meg az iratokat.

Így tűnik el ma egy bántalmazott nő ügye Magyarországon.

"Két kifejezéssel tudnám legjobban leírni a helyzetet, amiben vagyok: igazságtalan és megdöbbentő" - osztja meg Andrea.

Az életemben volt egy olyan fordulópont, amikor a volt férjem tettei mélyen megsebzették a lelkemet. Azóta pedig úgy érzem, hogy a rendszer, amiben élek, folyamatosan megerősíti ezt az érzést: már két éve tart ez a harc, és mindig azt sugallja, hogy én vagyok az egyedüli felelős mindenért. Társadalmi szinten is tapasztalom ezt a jelenséget; még a legközelebbi családom körében is akadt olyan, aki, miután elmeséltem neki a férjem bántalmazását, azt kérdezte: "De hát te mit tettél, amiért így bánt veled?" A bírósági eljárások során is folyamatosan azt érzem, hogy a cél az, hogy elrejtsük a valóságot, és csak nehogy kimondjuk, hogy itt családon belüli erőszak történt. Az egész úgy tűnik, mintha a múlt fátylát próbálnák takargatni, ahelyett hogy szembenéznének a valósággal.

Minden egyes nap ebben az érzésben élek. Amikor a volt férjemmel kell találkoznom, mindig ott motoszkál a fejemben, hogy titokban rögzíti a beszélgetéseinket, hogy később a bíróságon felhasználhassa őket ellenem. Ahogy elengedem a gyerekemet hozzá, mindig tisztán érzem, hogy mire képes, és hogy bármit felhasználna, hogy ártson nekem. Ez mind csupán bosszúból fakad, semmi másból. Ha én valaha is hasonló módszerekhez folyamodtam volna, már rég börtönben lennék, ebben biztos vagyok. De ő? Ő megússza.

Teljesen kimerültnek érzem magam, mintha a világ súlya nyomna a vállamon, és a düh egyre csak növekszik bennem. De kire irányítsam ezt az érzést? A rendőrségre, ahol csak elutasítást kaptam, amikor a jogaim védelméért próbáltam kiállni? Vagy a bíróságra, ahol a szavaimnak látszólag nincs súlya? Úgy tűnik, bármilyen helyzet adódik, én vagyok a bűnös - legalábbis a rendszer ezt sugallja, és ennek megfelelően bánik velem. Eközben azonban az élet nem áll meg: dolgoznom kell, és egy kislányt nevelnem, akire az elmúlt két év megpróbáltatásai szintén rányomták a bélyegüket.

Ha tanácsot adhatnék a hozzám hasonló helyzetben lévő nőknek, azt mondanám: ne hagyjátok, hogy a rendszer korlátai megakadályozzanak benneteket abban, hogy elhagyjátok a bántalmazó kapcsolatokat. Tudom, hogy ez sokszor lehetetlennek tűnik, de mindig van kiút, és ezt meg kell találni. Kívánom minden nőtársamnak, hogy bízzanak saját erejükben, küzdjenek a jogukért, és álljanak ki magukért határozottan és bátran. Az életetek a kezetekben van, és megérdemlitek a boldogságot és a tiszteletet.

Bár sokan úgy érezhetik, hogy egyedül állnak a világban, valójában sosem vagyunk magunkra hagyva!

Természetesen! Kérlek, írd meg a szöveget, amit szeretnél, hogy egyedivé tegyek, és én segítek átfogalmazni vagy új megközelítést adni neki!

"Amikor összeházasodtak, nyilván nem voltak ilyen problémák. Mikor változott meg minden, és ön tett-e valamit ennek megelőzésére?" Ez például egy mondat, ami elhangzott a bíróságon.

A Patent Egyesület 2024-2025-ös Bíróságfigyelő programja elkötelezett amellett, hogy alaposan nyomon kövesse és értékelje a párkapcsolati erőszak bírósági eljárásait Magyarországon. A legfrissebb tanulmányukban kiemelik, hogy az áldozathibáztatás sajnos továbbra is gyakori jelenség a bírósági gyakorlatban.

És nem ez az egyetlen probléma.

A kiadvány egyik kifejezetten súlyos megállapítása, hogy "a bíróság még ma sem helyezi előtérbe és nem kezeli fő szempontként azt, hogy az áldozatok ne traumatizálódjanak újra az eljárások során."

A megfigyelések szerint az önkéntesek tapasztalatai alapján a büntetőügyekben a bírók előítéletes magatartása a második leggyakoribb probléma. Az összefoglalóban szereplő információk szerint egy adott tárgyaláson a következő tendenciák figyelhetők meg:

A bíró egyértelműen kétségbe vonta az áldozat vallomásának megbízhatóságát, miközben...

"Az elkövető kijelentéseit elfogadta."

A tanulmány felhívja rá a figyelmet, hogy vannak pozitív példák is (így egyes esetekben mondjuk a bíróság felismerte, hogy a bántalmazott fél nem képes rögtön felidézni minden átélt erőszakos eseményt), ám ugyan ezek a pozitív példák biztatóak, de "nem tekinthetők rendszerszintű gyakorlatnak, ami rámutat a bírói képzés és érzékenyítés

szükségességére" - írja a Patent.

Az egyesület hangsúlyozta, hogy a nők elleni erőszak és a párkapcsolati erőszak terén a szakemberek - mint például rendőrök, bírák, ügyészek és szociális munkások - képzése gyakran nem kielégítő. Az érintettek megfelelő támogatása érdekében elengedhetetlen a tudásbővítés és a felkészülés javítása ezen a kritikus területen.

Hogyan lehetséges az, hogy bántalmazott nőknek a rendszer bármely szintjén azt javasolják, hogy inkább hallgassanak, mert "úgysem történik semmi"? Miért fontosabb az, hogy kényszerítésekkel terheljék meg a gyerekeket, ahelyett, hogy valódi támogatást nyújtanának számukra a traumáik feldolgozásában? Hogyan mondhatja Gulyás Gergely, hogy ezek csupán egyedi esetek és egyéni hibák, amikor jól látható, hogy a jogrendszer és a hatósági gyakorlatok maguk is teret adnak ezeknek az anomáliáknak?

Ez csupán néhány példa arra, hogy a jelenlegi rendszer milyen kérdésekre képtelen megfelelő választ adni. Ha mégis válaszol, az gyakran téves, félrevezető vagy akár ártalmas lehet. Ezek a hibák pedig életekbe kerülhetnek.

Jelenleg Magyarországon számos nő küzd azzal a nehézséggel, hogy bántalmazó kapcsolatból való kilépéskor, amikor az állami intézmények támogatását keresi, gyakran nem találja meg a várt segítséget, hanem újabb traumákba ütközik.

Amíg a nők jogai folyamatosan sérülnek, addig nincs igazi okunk a nőnap ünneplésére. Egyetlen nap sem lehet ünnep, ha a női egyenjogúságot még mindig nem biztosítják. Magyarországon sajnos éppen ez a valóság, ahol a nők jogai gyakran háttérbe szorulnak.

Ezen pedig egyetlen olyan virág sem segít, amivel politikusok szórják meg a nőket.