Kialakult egy veszélyes társadalmi légkör, amely komoly válságot idézett elő a gyermekvédelmi szakellátás terén.

A magyar közéletben 2024-ben egyre inkább előtérbe került a hazai gyermekvédelem helyzete. Számos hír, információ és pletyka látott napvilágot a gyermekek számáról, akik érintettek a rendszerben, valamint arról, hogy milyen intézményekben találhatók. Különösen aggasztó, hogy a szökésben lévő gyermekek száma is egyre nagyobb figyelmet kap: egyes források szerint akár minden tizedik gyermek eltávozott a szakellátásból. Ezek a statisztikák komoly kérdéseket vetnek fel a gyermekvédelem hatékonyságáról és a rendszer működéséről.

Kothencz János, az ÁGOTA közösség vezetője az Index által feltett kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a legfrissebb adatok szerint körülbelül 23 ezer gyermek és fiatal él a hazai gyermekvédelmi szakellátás keretein belül. Ebből a létszámból mintegy 75 százalékuk nevelőszülői családokban talál otthonra, míg a fennmaradó részük gyermek- és lakásotthonokban kapja meg a szükséges gondozást.

A gyermekek szükségleteit négy fő kategóriába sorolhatjuk. Az első csoportba tartoznak a különleges szükségletű gyermekek, ide értve a három év alattiakat, valamint a tartós betegségben szenvedő vagy fogyatékkal élő fiatalokat. A második csoport a speciális szükségletű gyermekek, akik pszichoaktív szerek használata, súlyos pszichés zavarok, vagy jelentős magatartási és beilleszkedési problémák miatt igényelnek különleges figyelmet. Ha egy gyermek mind a különleges, mind a speciális szükségletek jeleit mutatja, akkor őt kettős szükségletűnek nevezzük. Végül, a harmadik kategóriába tartoznak azok a gyermekek, akik nem küzdenek a fent említett nehézségekkel, őket átlagos szükségletűnek tekintjük.

Kothencz János elmondta, hogy egy gyermek a szakellátás keretein belül ideiglenesen vagy nevelésbe vétel révén kerülhet a rendszerbe. Ideiglenes elhelyezésre akkor van szükség, ha a vér szerinti család várhatóan rövid időn belül képes rendezni azokat a problémákat, amelyek a gyermek elhelyezéséhez vezettek. Amennyiben azonban a család helyzete nem engedi meg a gyermek gyors hazagondozását, úgy hosszabb távú megoldásként a nevelésbe vétel válik szükségessé.

A szakértő hangsúlyozta, hogy amíg a kisfiú a gyermekvédelmi intézmény keretein belül tartózkodik,

A felnőttkorra lépő fiatalok, akik utógondozotti ellátásban részesülnek, lehetőséget kapnak arra, hogy felkészüljenek az önálló életre. Amennyiben jogosultak rá, az otthonteremtési támogatás révén elkezdhetik új, felnőtt életüket. Kothencz János hangsúlyozta, hogy az engedély nélküli eltávozásokkal kapcsolatosan sem a nevelőszülői családok, sem pedig a gyermek- és lakásotthonok nem zártak be. A számok tekintetében elmondta, hogy jelenleg Magyarországon körülbelül 1000 gyermek van, akik engedély nélkül távol vannak, és közülük 4-500 fő a tartósan eltűntek közé tartozik.

Ha megnézzük ennek a százalékos arányát, akkor a szakellátásban élő gyermekek mintegy 4 százalékát érinti ez a probléma. Többször felvetődik, hogy mi az oka ennek. Fontos tudni, hogy nagy arányban a gyermek meg sem érkezik a gondozási helyére, miközben hatósági határozat született a szakellátásba való beutalásáról. Az engedély nélküli eltávozásnak több esetben az az oka, hogy a gyermek visszamegy a vér szerinti hozzátartozóhoz, függetlenül azoktól a körülményektől, amelyek miatt kiemelték őt onnan

- nyilatkozta az ÁGOTA közösség vezetője, aki hangsúlyozta, hogy sok esetben az elhanyagolás ténye, amely a leggyakoribb bekerülési ok, nem is annyira lényeges. Az is előfordul, hogy a gyermek bántalmazó környezetből kerül ki, de ezek a körülmények gyakran háttérbe szorulnak.

A másik tipikusnak nevezhető ok, főleg a kései bekerülők esetében, a kalandvágy, a társaság és egyéb kötődésen alapuló kapcsolatok megléte. Ebben a 4 százalékban Kothencz János elmondása szerint benne van az is, ha a gyermek nem érzi jól magát a gondozási helyén. Az ilyen típusú eltávozások átlagában rövid idejűnek bizonyulnak, és a gondozási hely megváltoztatása az esetek nagyobbik részében megoldást jelent - fűzte hozzá.

Az Index beszámolt arról, hogy november végén számos szociális intézmény, valamint gyermekvédelemmel foglalkozó alapítvány és szervezet közös nyilatkozatot tett közzé. Ebben kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy a gyermekvédelem, valamint az ellátás alatt álló gyermekek és a velük foglalkozó szakemberek politikai támadások kereszttüzébe kerültek. A „A gyermekvédelem nem pártpolitikai csatatér!” című nyilatkozatot olyan neves szervezetek írták alá, mint a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Boldog Gyermekkor Hálózata, a Baptista fenntartású Országos Szociális Intézményfenntartó Központ, valamint az ÁGOTA Alapítvány.

Az aláírók között megtalálható a Kothencz János által létrehozott ÁGOTA Alapítvány is. A nyilatkozat egy fontos aspektusa, hogy a gyermekvédelemben tevékenykedők "elveszítik a rendszerbe és egymásba vetett bizalmukat". Kothencz János a kérdésünkre, miszerint a kollégái pártpreferenciák szerint megosztottak-e, a következőképpen reagált:

Meggyőződésem, hogy sem én, sem mások nem a pártszimpátiák tükrében közelítettük meg a kérdést, amikor közösen döntöttünk a nyilatkozat megfogalmazása mellett.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem területén dolgozó kollégák politikai preferenciái szakmai szempontból teljesen irrelevánsak, mivel ezek a személyes ügyeik. Kiemelte, hogy a nyilatkozat aláírói elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a gyermekvédelmet érintő kérdések napjainkban olyan szintre emelkedtek a közbeszédben, ami már kifejezetten káros hatással van a rendszerben élő gyermekekre és a területen dolgozó szakemberekre egyaránt.

Kothencz János véleménye szerint az elmúlt év eseményei magukért beszélnek a gyermekvédelmi területen. Rámutatott arra, hogy mindenkinek tudnia kellene, hogy Magyarországon a gyermekvédelmi szakellátás már régóta egy öröklött nehézségállomással bír. Példaként említette a közel hat évtizede fennálló sztereotípiákat és téveszméket, valamint azt a hagyományos szemléletet, amely generációról generációra öröklődött, és évtizedeken át alakította a gyermekekkel kapcsolatos hozzáállást. E szemlélet inkább a felügyeletre és a szolgáltatásokra összpontosított, ahelyett, hogy valódi törődést vagy aggódást tanúsított volna a családját nélkülözni kénytelen gyermekek iránt.

Meggyőződésem, hogy az 1997. évi Gyermekvédelmi törvény bevezetése mérföldkőnek számít a gyermekvédelem történetében. Ez a jogszabály nemcsak egy új kezdetet jelképezett, hanem azt is, hogy az új rendszernek képesnek kellett volna lennie reagálni az előző időszak kihívásaira. Sajnos azonban a mai napig nem sikerült teljes mértékben megvalósítani ezt a célt. A rendszerváltást megelőző államszocializmus kollektivista nevelési elvei továbbra is érződnek, és nem sikerült teljesen felszámolni e hagyományok nyomait.

Kothencz János megjegyezte, hogy "az átlagos ember ma sem másként tekint a szakellátásban élő gyermekekre, mint az intézetben élő vagy árva gyermekekre, akikkel 'sok probléma' van."

A szakértő véleménye szerint a társadalom jelentős része, egy kivételes csoportot leszámítva, nem képes helyesen megérteni vagy értelmezni a gyermekvédelmi gondoskodás lényegét. Bár számos kitűzött cél mind a mai napig nem teljesült, a különböző kormányzati ciklusok alatt számos komoly erőfeszítés valósult meg. Ezek a törekvések arra irányultak, hogy Magyarország gyermekvédelmi rendszere odaadóbbá és érzékenyebbé váljon – tette hozzá.

Megemlítette, hogy a korábbi, nagyméretű kollégiumi struktúra mára teljesen átalakult. Ma már a gyermek- és lakásotthonokban élő fiatalok többsége valódi családi környezetben, általában 10-12 fő társaságában él. Ezen túlmenően, 5-6 elkötelezett felnőtt segíti őket, akik nap mint nap küzdenek azért, hogy a gyermekek számára reményt és jövőt építsenek.

Kothencz János ezen a ponton kiemelte, hogy az elmúlt 27 év során szinte minden kormányzati ciklusban új felismerések és fejlesztések születtek. Hozzátette, hogy bár jelenleg még nem értük el az ideális állapotot, és számos feladat áll előttünk, szakemberként, ha a korábbi időszakokat nézi, bátran kijelentheti:

Az elmúlt másfél évtized során lenyűgöző átalakulások és fejlődési törekvések valósultak meg, amelyek igazán figyelemre méltóak.

Az is szóba került, hogy már 1997 óta bármely kormányzati ciklus kezdeményezhette volna a fenntartói felelősségmegosztás bevezetését a gyermekvédelmi szakellátás terén. Bár voltak kisebb példák erre, a jelenség tendenciájának kiemelkedő növekedése 2010-től figyelhető meg.

Kothencz János megállapítása szerint napjainkra egy olyan helyzet alakult ki, amelyben az osztott felelősség nem csupán az állami szférára korlátozódik, hanem egyre inkább egyházi és civil fenntartók, működtetők széles spektrumát is magában foglalja. Hangsúlyozta, hogy ez jelenleg több mint 30 különböző szereplőt jelent Magyarországon, akik mindannyian felelősséget vállalnak azokért a gyermekekért és fiatalokért, akik kénytelenek nélkülözni a családjukat.

Az utóbbi bő egy év során számos vélemény látott napvilágot a gyermekvédelemmel kapcsolatban. Különösen sokan hangoztatták, hogy a szakellátás talán kedvezőbb környezetben működhetne, ha nem az állam irányítása alatt állna. Emellett sokan meglepődnek azon, hogy az egyházak miért játszanak szerepet ezen a területen. Kothencz János ugyan nem kívánta részletezni a témát, de megjegyezte, hogy a gondoskodás és a szociálpolitikai rendszer fejlődése mindig attól függött, hogy a történelem folyamán az állam mennyire tudta monopolizálni vagy éppen ellenkezőleg, megosztani a gondoskodás jogát.

Természetesen a gondoskodáspolitika nem csupán az állam feladata. Ahogyan az elmúlt évszázadok során, a korai keresztény közösségek megalakulásától egészen a XX. század közepéig, a történelmi egyházak is jelentős szerepet játszottak a szociális gondoskodásban, úgy manapság sem meglepő, hogy a különböző egyházak szociokaritatív tevékenységei újra előtérbe kerülnek.

- Így gondolja Kothencz János.

A civilek szerepét illetően fontos megjegyezni, hogy már az iparosodás korában is ők voltak a gyermekvédelem egyik legmegbízhatóbb képviselői. Az államszocializmus időszakára azonban a gyermekvédelem újra egy monopolizált területté vált, ahol az állam dominált. A rendszerváltást követően azonban a helyzet megváltozott: a gyermekvédelem felelőssége ismét szélesebb körben oszlott meg, több szereplő közreműködésével. Kothencz János hangsúlyozta, hogy a nem állami szereplők bevonása a gyermekvédelembe valójában a felelősség közös viselését jelenti, ami az elmúlt másfél évtizedben jelentős előrelépést hozott.

Az utóbbi esztendők során egyértelmű trend figyelhető meg: a nevelőszülői hálózatok jelentős része az egyházak irányítása alá került. Ezért felvetődik a kérdés: milyen is a nevelőszülők helyzete a mai Magyarországon? Kothencz János véleménye szerint manapság komoly kihívásokkal néznek szembe ezen emberek, akik a gyermekek nevelésében betöltött szerepüket próbálják betölteni. Ugyanakkor említést érdemel a nevelőszülők biztosítotti jogviszonyba való integrálása, amely mérföldkőnek számít. Korábban ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy a nevelőszülők foglalkozási keretek között éljék meg elhivatottságukat.

Mint mondta, itt is egy fokozatos fejlesztés valósult meg, mert manapság a nevelőszülők juttatása sokszorosa a 10 évvel ezelőttinek, de azt mindenki tudja, és szerinte is életszerű elvárás, hogy ezt még jócskán emelni kell. Jelenleg a nevelőszülő alapdíjként a mindenkori minimálbér 30 százalékát, valamint gyermekenként a mindenkori minimálbér 20 százalékát kapja. Többletjuttatásban részesül, amennyiben olyan gyermeket nevel, aki fogyatékosággal él vagy tartós beteg.

Kothencz János egy érdekes példát hozott fel az interjú során. Elmondása szerint egy átlagos szükségletű három gyermekkel foglalkozó nevelőszülő összesen körülbelül 260 ezer forint díjazásban részesül, amit 192 ezer forintnyi ellátmány egészít ki. Ezen felül a családi pótlék és a kormány által biztosított rezsitámogatás is hozzájárul a jövedelméhez, így a támogatások összessége jelentős anyagi hátteret biztosít a nevelőszülők számára.

Még egyszer sietve fűzöm mindehhez, hogy ez természetesen még nem elég, ennél jóval több támogatásra volna szüksége a nevelőszülői családoknak, hogy a kor kívánalmainak megfelelően gondozhassák a rájuk bízott gyermekeket. Ugyanakkor a biztosított foglalkozásszerű jogviszony és a fenti juttatások korántsem egyeztethetők össze a 15 évvel ezelőtti állapotokkal, ahol egy nevelőszülő tiszteletdíja 15 ezer forint volt, és még a nyugdíjéveibe sem számított bele a hivatásában töltött ideje

- fejtette ki a szakértő.

Mindezek tükrében lapunk érdeklődése az irányba is terjedt, hogy miért tapasztalható még mindig nevelőszülői hiány a mai világban. Csak a pénz számít ebben az esetben? Kothencz János véleménye szerint a dolog valóban részben pénzügyi jellegű. A szakértő hangsúlyozza, hogy amennyiben a nevelőszülők jövedelme elérné a szakmunkás-minimálbér szintjét, az már jelentős előrelépést jelentene.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója úgy véli, hogy ebben a helyzetben könnyen felmerülhet a "megélhetési nevelőszülő" vádja. Ugyanakkor, ha valaki alaposan átgondolja, mit jelent egy családban 2-3 traumatizált, elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek biztonságos és szeretetteljes környezetben való nevelése, ráébredhet, hogy ez a hivatás felbecsülhetetlen értékkel bír.

Persze, ettől még törekedhetnénk arra, hogy megpróbáljuk mindezt megfizetni. Tény, hogy folyamatos erőfeszítések valósulnak meg a kormányzat részéről ezeknek a céloknak az elérése érdekében. Ezzel együtt, sajnos, egy átok sújtja nemzetünket, ez pedig a népességszám csökkenése. Nyilván ez nemcsak Magyarországon van így, hanem egész Európában küzdenek ezzel a kormányok. A korfa ilyetén alakulása magával vonja az egyébként is súlyosan elöregedő nevelőszülői társadalom létszámcsökkenését

Kothencz János kifejtette nézeteit, hangsúlyozva, hogy a hiány megszüntetésének módja egyértelmű, és ennek alapját két pillérre kellene építeni.

Az elsődleges lépés az lenne, hogy több pénzügyi forrást biztosítsunk, ami nem csupán az egzisztenciális feltételek javítását szolgálná, hanem vonzóbbá is tenné ezt a területet sokak számára. Emellett elengedhetetlen, hogy komoly tematikus toborzó kampányokat indítsunk, amelyek célja a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek ügyének társadalmi figyelemfelkeltése. Ezen a ponton érdemes hangsúlyozni, hogy ezt a helyzetet súlyosan megnehezíti "az a hisztéria és sztereotipizálás, ami a közbeszédben ezt a kérdést övezi."

A társadalom felé a hivatás szépségének bemutatása lehetetlen, ha közben a gyermekvédelmet az agresszió és a rosszindulat árnyékolja be, izolálva ezzel a szakmát. Ezen a területen, ilyen körülmények között, a béke elengedhetetlen – hangsúlyozta.

A DK az ősszel azt kérdezte a kormánytól, miért hagyja, hogy a csecsemők hónapokon keresztül éljenek a kórházi osztályokon, ahelyett, hogy nevelőszülőhöz küldené őket? Az ellenzéki párt ezzel kapcsolatban egy határozati javaslatot is benyújtott. Kothencz János itt visszautalt korábbi válaszára, miszerint nincs elegendő létszámú nevelőszülő, ám megfontolandónak tartja annak felülvizsgálatát, hogy a működési engedéllyel rendelkező és férő és férőhely számában bővíthető, alkalmas nevelőszülők köréből

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója szerint ez nem oldja meg a problémát, de az biztos, hogy a kórházi osztályokon történő hospitalizálódás veszélye helyett még akár egy kellő szakmai létszámmal rendelkező csecsemőotthon is jobb. A szakember úgy gondolja, a kormány rövidtávon rákényszerülhet újabb csecsemőotthonok létrehozására és a meglévők fejlesztésére.

Ha valaki igazán elkötelezettek a csecsemő- és gyermekotthonok ellen, az bizony én vagyok, hiszen mélyen hiszek abban, hogy a nevelőszülői hivatást választók számát sokkal gyorsabban növelhetjük. Most azonban úgy tűnik, hogy ez a folyamat megrekedt, így a kisebb rossz elve alapján a csecsemőotthonok átmeneti megoldást jelenthetnek. Emellett elengedhetetlen lenne az örökbefogadás jogintézményének hatékonyabbá tétele is, hogy valódi segítséget nyújthassunk a rászorulóknak.

- tette hozzá.

Kothencz János tapasztalatait az örökbefogadás bonyolult világáról is megosztotta velünk. Szerinte sokan panaszkodnak arra, hogy az örökbefogadási folyamat hosszadalmas és túlságosan bürokratikus. A szakember rámutatott, hogy bár gyakran hallani, mennyi örökbefogadható gyermek várja, hogy családra találjon, a folyamat mégis úgy tűnik, hogy lassú és körülményes. Hozzátette, hogy a közhiedelemmel ellentétben – bár valóban sok gyermek keres új otthont – minden örökbefogadó család szabadon választhat, hogy milyen gyermek kerüljön a családjukba.

A legtöbben 1 év alatti, egészséges kisbabát szeretnének. Számos esetben komoly nehézséget jelenthet, ha a kisgyermek roma származású vagy esetleg valamilyen egészségügyi problémával küzd. Nincs azzal semmi gond, hogy a családok meggondolhatják, milyen gyermeket szeretnének örökbe fogadni, de ez a szabadság egyben korlátja is annak, hogy a lehető legtöbb gyermek örökbefogadó családra találjon, hiszen sok erre váró gyermek idősebb, és kisebb-nagyobb egészségügyi nehézséggel küzd. Emiatt fordulhat elő az, hogy az örökbefogadó szülők által vágyott gyermekre hosszú ideig kell várni

- így fejezte ki magát Kothencz János.

Az utóbbi hetekben a gyermekvédelmi intézmények ismét a közbeszéd középpontjába kerültek, miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke több városban is megpróbálta meglátogatni a gyermekotthonokat, de a legtöbb helyszínen nem tudott belépni. Legutóbb Pécsen, az egyik ilyen intézmény előtt zajlott le egy élénk vita közte és Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója között.

Kothencz János az utóbbi események kapcsán kifejtette véleményét: az elmúlt hetekben tapasztalt erőszakos cselekmények nem a gyermekvédelem problémáinak közvetlen kiváltói, hanem inkább a helyzet mélyebb, gyökeres tünetei. Hangsúlyozta, hogy már közel egy éve a valóságtól elrugaszkodott, negatív és túlzó általánosítások áldozatai lettek azok, akik a szakellátásban érintettek.

Kothencz János emlékeztetett arra a gyermekvédelmi szervezetek által megfogalmazott nyilatkozatra, amely a társadalmi felelősségvállalásra és józanságra szólított fel. Ebben a nyilatkozatban hangsúlyozták, hogy a jelenlegi helyzet "messze túlmutat az objektivitás határain".

Az év elején kirobbant botrány (a kegyelmi ügy - a szerk.) hatalmas hullámokat vert, és az ezzel kapcsolatos jogos felháborodás hónapokig nem csillapodott. Hiába voltak következményei mindannak, ami történt, a közbeszéd fókuszába mégis a gyermekvédelmi szakellátás került. Úgy vélem, hogy emögött más, rejtett érdekek is meghúzódtak. A napi hírek egyre inkább hisztérikus jelenséggé váltak, nemcsak a téma iránti figyelem folyamatos fenntartására bizonyultak alkalmasnak, hanem a különböző politikai szereplők is eszközként használták fel őket, hogy saját céljaiknak megfelelően manipulálják a közbeszédet.

- jelentette ki.

A szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai harcok során a mások lejáratására és hiteltelenítésére használt eszközökké váltak a családból kiemelt gyermekek ügyei. Hangsúlyozta, hogy a közbeszédben elterjedt negatív és túlzó általánosítások annyira elterjedtek, hogy már az átlagos emberek is csak a legrosszabbra gondolnak, amikor ezekre a témákra kerül a sor.

Véleménye szerint a szakmatársadalom minden tagja számára a napnál világosabb, hogy milyen mértékben terhelte meg mindez a gyermekotthonokban dolgozó vezetőket, gyermekfelügyelőket, gondozókat, nevelőszülőket és családtagjaikat. Ha csak arról lenne szó, hogy az életvitel-vizsgálat és a pszichés alkalmasság kritériuma miként szolgálja a hatékonyabb gyermekvédelmi munkát, az egy új helyzetben kialakítható tanulási folyamat kihívásait nyújtaná csupán.

"Ez a történet azonban nem ér véget itt. Amíg a pártpolitika folyamatosan olyan közhangulatot teremt, amely összekapcsolja a gyermekvédelmet a gyermekbántalmazás fogalmával, addig ne lepődjünk meg, ha sokan elhagyják a pályát" - emelte ki Kothencz János. Hozzátette, hogy ez a nézet sokakat elriaszt attól, hogy vállalják a szolgálatot egy lakásotthonban gyermekfelügyelőként, vagy hogy nevelőszülőként építsenek életpályát.

Eddig sem volt egyszerű feladat szakdolgozókat és nevelőszülőket toborozni – és ez az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján általánosan elmondható. Azonban a helyzet most még nehezebb, hiszen számos tényező akadályozza az efféle kezdeményezéseket. Kothencz János hangsúlyozta, hogy nem kívánja figyelmen kívül hagyni a gyermek- és lakásotthonok infrastrukturális állapotáról megfogalmazott véleményeket, de véleménye szerint ebben a témában is fontos, hogy megőrizzük az objektivitás kereteit.

Emlékeztetett arra, hogy a régi kollégiumi rendszerű struktúrákból való átmenet még mindig folyamatban van. Bár a lakásotthoni modell az általános, még mindig léteznek nagyobb intézményi létesítmények, amelyek akadályozzák az otthont nyújtó ellátás valódi integrálódását. Jelenleg is találkozhatunk olyan óriási intézménykomplexumokkal, ahol egy ingatlan keretein belül több lakásotthon működik együtt. Kothencz János úgy véli, hogy az integrációs törekvések célja az lenne, hogy minden egyes 12 férőhelyes lakásotthon a településszerkezethez illeszkedve, családi házak formájában valósuljon meg. Hozzátette, hogy a már meglévő ingatlanok jelentős része a kor elvárásainak megfelelően modernnek és élhetőnek számít.

"Természetesen számos olyan ingatlan található, amely már elavult és korszerűtlen. Még ha rendelkezik is a szükséges szakhatósági engedélyekkel, nem mindig garantálja a legideálisabb életkörülményeket. Valóban helytálló az a megállapítás, hogy a kormány és a nem állami fenntartók egyaránt bőven találhatnak tennivalót ezen a területen. Ezt a kérdést nem szabad tabuként kezelni" - hangsúlyozta a szakértő, aki úgy véli, nincs olyan erőforrás, amely folyamatosan elegendő lenne a problémák megoldására.

Kothencz János hangsúlyozza, hogy fontos megkülönböztetni a lakásotthonokban tapasztalható életszerű amortizációt a más jellegű helyzetektől, amelyek a legnagyobb hátrányos körülmények között élő, gyakran súlyos szocializációs problémákkal küzdő gyermekekre vonatkoznak. E gyermekek többsége jellemzően úgynevezett "kései bekerülő", ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül a korai gyermekkoruktól kezdve élnek ilyen intézményben. Sokan tévesen gondolják, hogy a lakásotthonokban felnövő fiatalok mindig kisgyermekként kerülnek a rendszerbe, de a valóságban ez a helyzet a legtöbb esetben nem igaz.

Mert egy olyan fiatal, aki elhanyagoló közegből érkezik, nagyon sok szocializációs torzulást is elszenved. Ez tetten érhető a személyes körülményeihez való viszonyában is, ami voltaképpen még a jobbik esetnek tekinthető.

Kothencz János megjegyezte, hogy eddig nem esett szó azokról a sajátos szükségletű gyermekekről, akik különösen súlyos szocializációs hátrányokkal érkeznek a rendszerbe. Ezeknek a gyermekeknek a közvetlen környezete sajnos gyakran olyan mértékben elhasználódott, hogy ez már egyértelmű tünete a szomorú múltjuknak. Éppen ezért különösen fontosak azok a kezdeményezések, amelyeket az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala indított el a Büntetés-végrehajtással együttműködve, a jóvátételi szolgálat keretein belül. E program során több gyermek- és lakásotthon rendszeres felújításon esik át a fogvatartottak által. János hangsúlyozta, hogy mindez természetesen nem mentesíti az államot a felelősség alól ezen a területen, és nem lehet kifogás arra, hogy miért nem történnek meg azok az alapvető lépések, amelyek a gyermekek higiéniai körülményeinek javítását szolgálnák.

Az ÁGOTA Alapítvány alapítója már számos lakásotthonban járt, és sajnálattal tapasztalta, hogy sok helyen az épületek elavultsága és a közel egy tucatnyi gyermek közös fürdőszoba-használata miatt a vizesblokkokban penész jelent meg. Mindez annak ellenére történt, hogy az ott élőket hatalmas szeretet és gondoskodás vette körül. A szakember hangsúlyozza, hogy nem lehet összevetni egy átlagos családi otthon viszonyait egy olyan lakásotthonnal, ahol időről időre változik a lakók összetétele, és ahol 12 fő számára kell biztosítani a megfelelő környezetet.

Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvédelmet nem szabad a gyermekbántalmazás kérdésével összekapcsolni, és a pártpolitikának távol kellene tartania magát a témával kapcsolatos diskurzustól. Bár nem vagyok mindentudó, úgy vélem, egy pártpolitikus két módon közelíthetné meg a gyermekvédelem ügyét. Az egyik lehetőség, hogy kifejezi elismerését az ott dolgozók odaadó tevékenysége iránt. Ha ennél mélyebb hatást szeretne gyakorolni, akkor legfeljebb annyit kérdezhetne, hogy miben segíthet a munkájukban.

„Tedd egyedivé a mondandódat!” - hangzott el Kothencz János szava.

Az Országgyűlés június 11-én fogadta el a gyermekvédelmi szigorításokat, amelyek nagy része már július 1-jén életbe lépett. A törvénycsomag fontos eleme, hogy a gyermekvédelmi intézmények vezetői és a szakmai munkakörben dolgozók számára kötelezővé válik a pszichológiai alkalmassági vizsgálat, valamint a kifogástalan életvitel ellenőrzése. A vizsgálatok során több szempontot is figyelembe vesznek, így például a stressztűrő képességet, a szexuális devianciától, valamint alkohol- és drogfüggőségtől mentes életutat, továbbá a pszichés állapotot, az életkorhoz illő érettséget és az érzelmi-indulati kontroll szintjét. Az első körben az ágazatban dolgozó összes vezető részt vett egy kétnapos alkalmassági vizsgálaton, ezt követően pedig a második fordulóban a szexuális orientációjukról, párkapcsolati tapasztalataikról, félelmeikről, valamint esetleges pedofil hajlamaikról is nyilatkozniuk kellett.

Az Index a gyermekvédelem területén végzett ellenőrzések következményeit kutatva érdeklődött a szakemberhiány mértéke iránt, valamint a rendelkezésre álló statisztika hitelességéről, amely szerint az érintettek 6 százaléka ezen okból döntött a pályaelhagyás mellett. Kothencz János véleménye szerint a szakellátási rendszerben a szakemberhiány körülbelül 10-20 százalékos országos átlagot mutat. Ezen kívül megjegyezte, hogy a sajtóban megjelenő hírek szerint a Nemzetvédelmi Szolgálat által végzett életvitel-ellenőrzések következtében a szakdolgozók kevesebb mint 2 százaléka távozott az ellátási rendszerből.

S mekkora veszélyt jelent, hogy a szakellátásban lévő gyermekek bűnszervezetek áldozataivá válnak, továbbá mennyire jellemző a prostitúció, a gyermekkereskedelem és a drog általi veszélyeztetés a fiatalok körében, Kothencz János úgy válaszolt:

A gyermekek szakellátásba való bekerülése gyakran súlyos hátrányos helyzetből indul, ami fokozza a kriminalizálódás és az áldozattá válás kockázatát. Említést nyert a kései bekerülők és a speciális szükségletű fiatalok kérdése is. Nem szeretnék túlzottan részletezni ezt a témát, de fontos megjegyezni, hogy az emberkereskedelem veszélye sajnos időnként előfordulhat. Ez azonban nem általánosítható a fiatalok teljes csoportjára. A drogokkal kapcsolatos veszélyek szintén égető problémát jelentenek, hiszen azok a társadalom egészét érintik, különösen a fiatalok körében. A szakellátás keretein belül a pszichoaktív szerek használata is egy speciális szükséglet, amelyre figyelmet kell fordítani. Jelenleg Magyarországon több mint 600 férőhely áll rendelkezésre, ahol ilyen szükségletű gyermekeket gondoznak.

A szakértő véleménye szerint a közvélemény gyakran aggodalommal figyeli a gyermekbántalmazás kérdéskörét, így felmerül a kérdés: vajon valóban megnövekedett a gyermekbántalmazások száma a gyermekotthonokban? Kothencz János úgy látja, hogy a helyzet valójában nem változott, és a bántalmazások száma nem nőtt az előző időszakokhoz képest. Ugyanakkor napjainkban már elengedhetetlen, hogy minden ilyen esetet, beleértve a lakásotthonokban előforduló fiatalok közötti kisebb összetűzéseket is, kötelezően jelenteni kell – ami a szakember szerint helyes lépés.

Elmondta, hogy a gyermekbántalmazásoknak és az ilyen jellegű gyanús eseteknek a kivizsgálása jó néhány éve szigorú előírás, egy úgynevezett gyermekbántalmazási protokoll mentén zajlik. Ennek alkalmazása, betartása nagyon fontos, és valóban a gyermekek védelmét, az ő érdekeiket szolgálja.

Ugyanakkor pontosan emiatt tűnhet úgy, hogy több a gyermekbántalmazási eset, holott csak arról van szó, hogy a protokollnak köszönhetően minden esetet jelezni kell, ki kell vizsgálni meghatározott szempontok mentén, és ennek eredményéről - illetve már a gyanúról is, hogy esetleg bántalmazás történt - értesíteni kell minden illetékes személyt, például a gyermekvédelmi gyámot, a gyermekjogi képviselőt és magát a szakminisztériumot is. Hozzátette:

Kothencz János szavai szerint a szocializációs hiányosságok következtében gyakran nem megfelelő konfliktuskezelési módszerek jelennek meg, amelyek kortárs bántalmazáshoz vezetnek. E bántalmazás jelzése és kivizsgálása a korábban említett protokoll alapján történik, és végeredményben gyermekbántalmazásnak minősül. Ami a közvélemény aggodalmát illeti, a szakember tapasztalatai szerint, ha egy szolgáltató egy településen lakásotthont kívánt nyitni, ahol a szükséges infrastruktúra és a gyermekek gondozásához megfelelő szakmai háttér is rendelkezésre állt, gyakran találkozott a helyi lakosság ellenállásával.

Tehát a településükön lévő lakásotthonról való véleményalkotás nem volt a lakók kedvében, ami Kothencz János számára is elgondolkodtató téma. Szerinte gyakran könnyebb távolról, empátiával viseltetni a gyermekek iránt, és véleményt formálni róluk, mint aktívan részt venni az életük alakításában.