"Ökológiai válság tanúi vagyunk: a parajdi sóbánya vize súlyosan érinti a Maros mellékfolyóit, amelyek így steril csatornává alakulnak."
Újabb tragikus fejezet nyílt a parajdi sóbánya katasztrófájának történetében ezen a héten: egy felelőtlen döntés következtében sós víz ömlött a Korond-patakon keresztül a Kis-Küküllőbe. A patak felső szakaszain a víz sótartalma az óceánokéval vetekszik, így a korábban kristálytiszta vízben élő édesvízi élőlények tömegesen elpusztulnak. A sós víz a Maroson keresztül Magyarországot is elérheti, ami aggasztó kérdéseket vet fel: vajon mennyire hígul fel addigra, és milyen forrást talál még magának? A Küküllők élővilágának helyreállítása akár egy évtizedet is igénybe vehet, ami súlyos következményekkel járhat a környék ökoszisztémája számára.
Ökológiai katasztrófa zajlik a szemünk előtt
Keresztes Lujza hidrobiológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Biológiai és Ökológiai Intézetének vezetője, a HVG megkeresésére reagálva osztotta meg véleményét a parajdi sóbányánál nemrégiben történt eseményekről.
A május végén történt vízelöntés következtében bekövetkezett sóbányai katasztrófa újabb, pusztító fejezete szerdán vette kezdetét. Ekkor az Országos Sóipari Társaság (Salrom) alvállalkozója, figyelmen kívül hagyva a hatóságokkal való egyeztetést, megbontotta a külföldi szakértők által javasolt vízhozamcsökkentő gátakat, melyeket a román vízügyi hatóság épített a patakon. A gátak megbontása következtében jelentős mennyiségű só került a Korond-patak vizébe, majd onnan a Kis- és Nagy-Küküllőbe, végül pedig a Maroson keresztül Magyarország irányába áramlik. Amíg a sótartalom biztonságos szintre nem hígul, várhatóan minden édesvízi élőlény kipusztul. Csütörtökön már jelentették az első halpusztulásokat a Kis-Küküllőről.
Keresztes Lujza, aki a halak táplálékául szolgáló kisebb vízi élőlények kutatásával foglalkozik, megállapította, hogy a Korond-patakon és a Kis-Küküllőn tapasztalt halpusztulások egyértelmű jelei azt mutatják, hogy ezek a kicsiny élőlények is komoly veszélyben vannak. Az események alapján világossá válik, hogy a vízi ökoszisztéma egyensúlya megbomlott, és a kisebb organizmusoknak már nincs esélyük a túlélésre.
nagyon súlyos a helyzet, steril csatorna lesz ezekből a vízfolyásokból.
Az édesvízi élőlények számára a sós víz igazi halálos csapda - figyelmeztetett a kutató, aki a nyílt tengeren hajótörést szenvedett emberek példájával illusztrálta mondanivalóját: hiába veszik körül őket a végtelen mennyiségű víz, szomjan halhatnak. Hasonló helyzet áll elő az édesvízi organizmusok esetében is, hiszen a sejtekben található víz az ozmózis folyamatának következtében, amikor a vízmolekulák a magasabb sókoncentrációjú környezet felé áramlanak át a sejtfalon, szinte teljesen eltűnik. Ennek eredményeként a sejtek elhalnak, és az élőlények lényegében kiszáradnak.
A legfrissebb mérések szerint literenként 0,5 mg az a határérték, amely még nem számít veszélyesnek. Szakértők jelezték, hogy a Kis-Küküllő vízében a sókoncentráció meghaladja a Fekete-tengerre jellemző szintet, amelynek átlagos sótartalma 18 gramm literenként. A Maszol.ro pénteki riportja alapján Dicsőszentmártonnál a Kis-Küküllő sótartalma már elérte a 22 grammot literenként, azonban ennél is aggasztóbb adatokat kaptunk a Korond-patakból, ahol a sótartalom 30 g/l-ra emelkedett. Ez az érték már közelít az óceánokra jellemző 35 g/l-hez, ami figyelmet érdemlő jelenség.
Édesvízi szervezetek esetében ez az élettel nem összeegyeztethető.
- figyelmeztet a kutató, aki hangsúlyozza, hogy a katasztrófa következményei a helyi ökoszisztémára rendkívül súlyosak lehetnek. A pusztulás mértékét tovább fokozza, hogy a kisebb vízfolyások és patakok gyakran el vannak gátolva, így az élőlények számára nem marad menekülési lehetőség a sós víz elől. A Maroson keresztül a sós víz akár Magyarország területére is betörhet. A hazai vízügyi hatóság már egy hete folyamatosan monitorozza a vízminőséget, és a legfrissebb adatok szerint a víz sótartalma még mindig a határérték alatt van.
Az ökoszisztéma a sószennyezés esetleges csökkenése után ugyan képes lehet újjáépülni a betorkolló patakokból, de ez már csak részben valósulhat meg: számos egyedi faj, köztük vízi ízeltlábúak eltűnése visszafordíthatatlan következményekkel járhat. A helyzet azonban kérdéses, hiszen nem tudni, mikor érkezik el a sós víz levonulásának ideje. A sós utánpótlás, amely részben a bányászat következménye, részben pedig a meder mélyéből kioldódó só miatt folyamatosan jelen van. Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere csütörtökön arról beszélt, hogy a következő 24-48 órában a magas sótartalom által gyakorolt nyomás különösen erős hatással lesz a környezetre.
A halak elhullása önmagában nem hordoz veszélyt a többi élőlény számára - legalábbis, amíg nem indul meg a tömeges bomlásuk -, hiszen a ragadozók és a vízi madarak nyugodtan táplálkozhatnak velük.
Az ökoszisztéma helyreállítása akár egy évtizedet is igénybe vehet. Erről Hartel Tibor ökológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Környezetmérnöki és Környezettudományi Karának oktatója osztott meg gondolatokat a Facebookon. Az ökológus hangsúlyozza, hogy a sószennyezés megfékezése nem csupán helyi, hanem nemzeti prioritás kellene, hogy legyen, amelyhez az államnak komoly erőforrásokat kellene allokálnia. A hatóságoknak pedig a felelősség elhárítása helyett sokkal inkább a probléma valódi súlyát kellene kommunikálniuk. Ezzel a kormányzati nyilatkozatokra utal, amelyekben például a hódokat, illetve a visszatelepítésükért küzdő környezetvédőket okolták a kialakult helyzetért, ami teljesen megalapozatlan. Ez a helyzet megköveteli a felelős és átgondolt cselekvést a jövő érdekében.
A katasztrófa hátterében Keresztes Lujza szerint összetett, rendszerszintű problémák állnak, de fontos tényező az érintett vízfolyások állapota. Egy természetes vízfolyás, amely nincs mesterséges mederbe terelve, és megvan azt ártere, árhullám érkeztével ki tud szélesedni, képes kanyarogni, meanderezni, így le is tud lassulni, lerakni hordalékát, vastagítva a határt, amely elválasztja egymástól a felszíni vízfolyásokat és a föld (itt nem is olyan nagyon) mélyében rejtőző sót.
A szabályozott, kiegyenesített, gátak közé, sokszor körbebetonozott mederbe terelt vízfolyásnak viszont nincs ilyen lehetősége: egy heves esőzést követő árhullám - aminek nagyságát csak növeli, hogy a sokszor tarra vágott hegyoldalakon akadálytalanul zubog le a csapadék a völgybe - egyre mélyebbre vágja medrét: a folyó csak lefelé tud terjeszkedni. Parajd közelében is ez történt: a Korond-patak medre bevágódott, elmosta az agyagból és hordalékból évmilliók alatt képződött természetes határt, és befolyt a bányába.
A katasztrófa legújabb fejezete abból fakadt, hogy a külföldi - köztük magyar - szakértők javaslatai ellenére, amelyek a Korond-patak folyásának mérséklésére irányultak, a román vízügyi hatóság által a bánya feletti területen emelt gátat csütörtökön a Salrom alvállalkozója egyszerűen átvágta.
A G4media.ro híradása szerint a bányavállalat pénteki nyilatkozatában azt állította, hogy a gát átvágását a Korond-patak elterelésén dolgozó alvállalkozó indokolta, aki a gát mögötti vízszint csökkentését tűzte ki célul. A helyszínen dolgozó nehézgép kezelője szerint a döntést azonnal meg kellett hoznia, mivel a vízszint már veszélyeztette a felvonulási utat, ezzel pedig a munkálatok folyamatosságát, valamint a gépek és a dolgozók biztonságát is. Az intézkedést azonban sokan éles kritikával illették. "Az egymással rivalizáló két vállalat teljesen figyelmen kívül hagyja a szakértők ajánlásait, és ezzel tízezrek ivóvízhez jutását sodorják veszélybe, tovább súlyosbítva a környezeti válságot" - nyilatkozta Tánczos Barna, a román miniszterelnök-helyettes, utalva a gátakat építtető román vízügyi hatóságra és a Salromra.
A hétfői napon a román parlament környezetvédelmi bizottsága elé idézték a gátépítést végző román vízügyi hatóság és az alvállalkozó, a Salrom vezetőit, akik az építkezés során felmerült problémákért felelnek.
A bányavállalat számára a bánya konszolidációjának kérdése kiemelkedően fontos volt, hiszen elkerülni kívánták, hogy a víz elárassza a magasabb szinteket. Keresztes Lujza véleménye szerint ez a lépés lehetőséget teremt arra, hogy a termelés vagy akár a helyi turizmus újraindulhasson a jövőben.
A kutató egy rendkívül fontos összefüggésre hívta fel a figyelmet: a térség környezeti erőforrásainak, mint például a folyóknak és a táj természetes állapotának megőrzése nem csupán egy egészséges ökoszisztéma fenntartásához vezet, hanem gazdagabb megélhetési lehetőségeket teremt a helyi lakosság számára is. Jelenleg, ahogyan azt a múltban is tapasztalhattuk, a közösségek túlnyomórészt a bányászat és a turizmus egyoldalú formáira támaszkodnak, így folyamatosan kiszolgáltatottá válnak a különféle környezeti válságoknak. Ezzel szemben egy sokszínű természeti ökoszisztémához hasonlóan egy változatos gazdasági és társadalmi struktúra is lényegesen jobban képes kezelni a hasonló kihívásokat.
"Ha a táj gazdag és sokszínű, és ha képesek vagyunk harmonikusan együtt élni a természettel – nem pedig harcolva ellene, technológiai eszközökkel próbálva megfékezni azt –, akkor újra képesek lehetünk a kapcsolódásra, és talán esélyt nyerünk."
- fogalmazott. Jelenleg nincs megnyugtató megoldás: a megtelt bányából valamilyen módon le kellene engedni a vizet, de a völgyben található települések és utak miatt a nagy tározók kialakítása komoly nehézségeket okoz. "Ha viszont csak simán leengedjük, akkor a Maros teljes ökoszisztémáját súlyosan károsítjuk." Most úgy tűnik, hogy éppen ez a helyzet: a szakértő elmondása szerint pénteken már Erdőszentgyörgy - Székelyföld határán - is tapasztaltak halpusztulást a Kis-Küküllőn, és a hatóságoknak 50 kilométerrel lejjebb, Dicsőszentmárton térségében is le kellett állítaniuk a vízművet a magas sótartalom miatt.
A vízzel elöntött bányában egyre súlyosabbá vált a helyzet: a Krónika hírei szerint 700 köbméternyi kőzet omlott be, és a műszaki felvonulási út is megrepedt. Az omlások következtében újabb mennyiségű, magas sótartalmú víz került a felszínre, amely a Korond-patak irányába áramlik, ezzel súlyosbítva a korábbi sószennyezést. A helyzet orvoslására legújabb javaslatként felmerült, hogy a Korond-patak vizét a bánya feletti szakaszon kiszivattyúzzák, majd a bányaterület alatt engedjék vissza a medrébe, ezzel megelőzve a sóval való szennyeződést.
