Az elmúlt két év során az állam körülbelül 700 millió forintot fordított a korábbi köztársasági elnökök támogatására.


Tavaly január és idén december között az állam közel 700 millió forintot fordított a korábbi köztársasági elnököknek járó juttatásokra – értesült a HVG az Országgyűlés Hivatalától.

A jogszabályok szerint a volt államfők havi juttatásban részesülnek, amelyhez titkársági támogatás is társul. Ezen túlmenően az állam köteles biztosítani számukra egy "megfelelő" lakóingatlant is, amelynek fenntartási költségeit igény esetén szintén állami forrásból fedezik.

Így alakulhatott ki, hogy például Áder János az Országgyűlés Hivatalának adatai szerint egy 1,9 milliárd forint értéken nyilvántartott, állami tulajdonban lévő budapesti ingatlanban lakhat élete végéig. Az otthon felújítására a korábbi cikkek - az Átlátszó számolt be arról, hogy a villához szaunát, fitneszhelyiséget, személyfelvonót, valamint teraszt és tetőkertet alakítottak ki - alapján több mint 900 millió forintot költöttek, de úgy néz ki, hogy a korszerűsítés során nem figyeltek az energiatakarékosságra, ugyanis a hivatalos adatok alapján tavaly 9,5 millió forint volt a ház áram- és gázdíja, míg az idén november 30-ig 5,4 millió forint ment el erre.

Áder János és Schmitt Pál összesen 162,1 millió forintot kapott az államtól "elnöki juttatás és szociális hozzájárulás" keretében, míg 2024-ben ez az összeg 169,3 millió forintra emelkedett, amely már Novák Katalin juttatását is tartalmazza. A hírek szerint Schmitt Pál és Novák Katalin nem kértek lakást vagy házat, így az állam csupán a rezsiköltségeiket térítené meg. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy Novák Katalin nem élt ezzel a lehetőséggel.

Az állam azonban a volt elnökök más kiadásait is megtéríti: Áder János esetében például tavaly 17,5 millió forint ment el egyebek mellett telefonra, internetre, tévészolgáltatásra, titkársági gépkocsira, egyéb közműdíjakra, takarításra, kertfenntartásra, reprezentációs kiadásokra és eszközbeszerzésre. Idén 15,5 millió forintot fordítottak ezekre a célokra, ennek alapján pedig az összesített rezsikiadások tavaly 27 millió forintot tettek ki, míg idén 21 millió forintot.

Áder Jánosnak dolgozik egy négyfős titkárság is, akiknek bérére további 70 millió forintot költött az állam. A volt államfő munkáját segítő, legjobban kereső alkalmazott bruttó 2,5 millió forintot kapott. Schmitt Pál csapatára 48 millió forintot, Novák Katalinéra 50 milliót költöttek az idén.

Related posts