Ma éjjel bármi megtörténhet, talán a végzetünk is ránk köszönt, de addig is éljük az életünket - zsidóvadászat az amszterdami utcák sötétjében.

Egy különleges bár-micvo-ajándék ötlete fogalmazódott meg Ziv Bar On fejében, amikor lecsapott a repülőjegyekre Amszterdam irányába. A tel-avivi ügyvéd számára ez volt az első alkalom, hogy mindkét kamasz gyermekével együtt léphetett ki a hazai határokon túlra. Amszterdam, kedvenc európai városa, régóta vágyott arra, hogy megossza varázsát a gyerekeivel.

13 éves fiának nemrég volt a Bár-micvója, ami a zsidó hagyomány szerint a fiú felnőtté válását jelenti, és mivel nővérével együtt Maccabi Tel Aviv szurkolók, Ziv összekötötte a meccset egy pár napos városnézéssel. A 2023. október 7-i Hamasz-támadás óta először járt külföldön, volt benne azért egy fokozottabb óvatosság.

2024. november 4-én, hétfőn landolt a gépük, és azonnal elmerültek Amszterdam varázslatos világában. Kezdetként ellátogattak az Anna Frank Múzeumba, ahol a történelem egy különleges szeletét fedezhették fel. A város felfedezése közben nem hagyhatták ki a helyi édességeket sem, amelyek igazi ínycsiklandó élményekkel ajándékozták meg őket. Emellett jutott idő a festői Zaanse Schansra is, amely mindössze 15 km-re található Amszterdamtól. Itt a tipikus holland vidék hangulata köszöntötte őket, ahol szélmalmok, óriáspapucsok és a helyi specialitás, a szirupos ostya (stroopwafel) várt rájuk, hogy felfedezzék.

A 13 és 15 éves fiúk csütörtökön izgatottan követték a remek hangulatú Ajax-Maccabi mérkőzést. Sajnos az izraeli csapat számára a találkozó végkimenetele nem volt kedvező: 5:0-s vereséget szenvedtek el a holland sztárcsapattól. A meccs után Zivék a villamoson utaztak hazafelé, teljesen elkerülve mindenféle Maccabi vagy izraeli jelzést, mintha csak a vereség súlya elől menekültek volna.

Ahogy megérkeztünk a központba, olyan érzésem volt, mintha egy háborús zónába léptünk volna: az üvöltözés és a bombaszerű robbanások, amelyekről később kiderült, hogy csupán petárdák, mindent betöltöttek. A gyerekeknek azt mondtam, hogy szorosan tartsák a kezem, és egyenesen a hotel felé haladunk, próbálva leválni az izraeliekről. Azonban nem igazán volt más lehetőségünk, mert az előttünk lévők megálltak: a szemben lévő járdán muszlim férfiak gyülekeztek, és hangosan kiáltották a "Free Palestine" jelszót, mellettük pedig különféle arabul hangoztatott rigmusok zaja hallatszott.

- ezt meséli Ziv.

Az izraeliek létszáma 16-18 fő között mozgott, míg a másik csoport létszáma 30-40 főre rúgott. Hirtelen egy rendőrkocsi fékezett le, és a két tábor közé állt. Négy rendőr ugrott ki belőle. Zivék oldalán petárda robbant, ami felkavarta a helyzetet. A rendőr hangosan rájuk kiáltott, hogy fussanak a Központi Pályaudvar és a Dam tér közötti KFC-be, ahol csak rövid időt tölthettek el, mielőtt tovább kellett menniük a Damra. Amikor odaértek, még több muszlim várakozott, így Ziv az egyik rendőrhöz rohant: "Két gyerekkel vagyok, kérem, segítse, hogy eljuthassunk a hotelünkhöz!" A lányom szüntelenül sírt, míg a fiam sápadt arccal figyelte az események alakulását.

A feszültség uralta a levegőt, ahogy a rendőrök kísérték őket a legközelebbi szállodához, de nem a Ziv által lefoglalt helyre. Szobát nem kaptak, így az utcára néző, sok ablakkal rendelkező lobbyban találtak menedéket. Ziv megkérte a gyerekeket, hogy feküdjenek le a kanapéra, hogy ne legyenek láthatóak a külvilág számára. Ő maga egy pillanatra sem ült le az éj folyamán. "Idegen földön jártunk, és fogalmam sem volt, mi történik valójában, hányan vannak, akik utánunk kutatnak. Az este során legalább tizenöt rendőrnek könyörögtem, hogy segítse megvédni a gyerekeimet és engem, hogy eljuttassanak a saját szállodánkba, vagy akár a rendőrőrsre is, csak hogy biztonságban lehessünk. Senki sem hallgatott rám, végül egy ott élő izraeli fiú segített nekünk, és WhatsApp-on keresztül evakuált minket a saját hotelünkhöz."

4:20-kor burkolóztak be az álmokba, miközben a gondosan zárva tartott ajtó mögött csend honolt.

Izraelbe való visszatérése után Ziv néhány héttel később elhatározta, hogy felkeres egy pszichológust. A mindennapi élet apró részletei, mint a szagok vagy a hangok, váratlanul felidézik benne az amszterdami élmény traumáit. Míg korábban a legnagyobb nyugalommal indult az óvóhely felé, amikor megszólalt a sziréna, mostanra a szíve hevesen verni kezd, és a régi emlékek újra és újra felkavarják lelkét.

A gyerekek azt mesélik, hogy jól érzik magukat, noha nem épp túlságosan szavakban gazdagok. Az események közepette valaki Izraelből megkereste a fiát, hogy érdeklődjön, hogyan is vannak. A 13 éves kisfiú így felelt: "Lehet, hogy ma éjjel véget ér minden, de addig is csak élünk és boldogulunk."

Az izraeli mérkőzések kockázati szintje kiemelkedően magas, így a szervező UEFA különös figyelmet fordít a biztonsági intézkedésekre. Ennek érdekében egy dedikált biztonsági szakember felel a helyi hatóságokkal való folyamatos kapcsolattartásért. Az izraeli csapat biztonsági felkészültségét tovább növeli, hogy tíz biztonsági személyt is magukkal hoztak.

A meccs előtt már hetekkel gondosan mérlegelik, várható-e összetűzés a szurkolótáborok között. Ebből a szempontból a szervezők nyugodtak lehettek: az Ajaxot hagyományosan "zsidó" csapatnak tartják, annak ellenére, hogy jelenleg nincs zsidó játékosa és nem zsidó klubként alakult meg. Szurkolói jó viszonyban vannak a Maccabi Tel-Aviv-val.

A mérkőzés napján, 10:30-kor technikai és szervezői megbeszélésre gyűltek össze a résztvevők. A helyi rendőrség tájékoztatott minket arról, hogy tudomásuk van a Holland Casino előtt történt, előző esti incidensről. Ez az esemény akkor robbant ki, amikor az izraeliek eltávolítottak egy palesztin zászlót egy épületről, amire muszlim taxisofőrök reagáltak, és sorfalat álltak a Casino előtt. A következő napon a Casino vezetősége döntést hozott, és elbocsátotta azt a biztonsági őrt, aki egy közösségi média csoportban azt ígérte, hogy figyelmezteti a taxisokat, ha az izraeliek visszatérnek.

Szintén a meccs előtt történt, hogy Izraeli szurkolók egy közel ötvenfős csoportja azt kántálta, hogy "Győzzön az IDF" és "Fuck the Arabs!", majd egyikük felgyújtott egy palesztin zászlót is.

Amszterdam városának másnap közzétett, 12 oldalas jelentése szerint egy izraeli csoport támadást indított egy taxisofőr ellen is. Érdekes megjegyezni, hogy a városban dolgozó taxisofőrök többsége a muszlim kisebbséghez tartozik. A jelentés kifejezetten rámutat arra, hogy a támadásban részt vevő személyek marokkói származásúak voltak.

A mérkőzés előtti technikai egyeztetés során felmerült az eset, és a rendőrség vezetője megnyugtatta az izraelieket, hogy az este folyamán mintegy 400 fős rendőri kontingens biztosítja majd a biztonságos környezetet.

A stadion környékén a légkör nyugodtnak tűnt, ám a város más részein káosz tört ki: amint az izraeliek visszatértek, a férfiak - akik scooteren, autóban vagy gyalogosan érkeztek - kisebb csoportokba verődve támadtak rájuk. Kegyetlenül ütötték őket, kergették vagy éppen megverték. Volt, akinek a fogai a földre hullottak, míg másokat a földön rugdostak, egészen eszméletvesztésig.

Az amszterdam önkormányzat jelentése szerint az izraeliek elleni szervezkedés már korábban kezdődött: a közösségi médiában zárt csoportokban "jodenjacht"-ra, vagyis zsidóvadászatra hívták fel az embereket, vagy például azt írták: "Holnap a meccs után a zsidóvadászat 3. felvonása" és "kankerhond" (rákos kutya)- ként beszélnek az izraeliekről. Számos videón látszik, ahogy valakit rugdosnak és azt ordítják neki: mondd, hogy Free Palestine! és elengedünk.

Egy másik videón az látható, hogy egy izraelit leütnek, és ahogy menekülni próbál, a videózó támadója azt kiáltja, hogy "Most már tudod, milyen ez. Ez Gáza. Ez Palesztina. Ez Gáza, motherfucker!"

A marokkói hatóságok az utcákon embereket "igazoltatnak", különös figyelmet fordítva az izraeli útlevéllel rendelkezők azonosítására. A helyzet aggasztó, hiszen több izraeli hirtelen nyoma veszik, ami számos pletykát indít el az elrablásukkal kapcsolatban. Később kiderül, hogy egyesek a támadók elől menekülve a csatornába ugrottak, míg mások menekülés közben kénytelenek voltak otthagyni telefonjaikat. Az egyik menekülő izraeli akcióját rögzítik is a támadók, ami tovább fokozza a feszültséget. Közben több tucat izraeli kerül kórházba, sokan kisebb, de vannak, akik súlyosabb sérülésekkel küzdenek.

Az éjszaka során a polgármester többször is konzultál a kormány képviselőivel, valamint az izraeli nagykövettel. Reggel pedig a zsidó közösségi szervezetek vezetőivel folytat megbeszéléseket. Másnap a rendőrség 49 holland és 10 izraeli állampolgárt tartóztat le, akiket főként pirotechnikai eszközök engedély nélküli használata miatt vonnak felelősségre.

A következő napi sajtótájékoztatóján Femke Halsema polgármester kifejezte, hogy megérti, milyen mély nyomot hagytak a történtek sokakban, akik a pogromok emlékét idézik fel. A politikai színtér is felbolydul: az izraeli miniszterelnök a Kristályéjszakához hasonlította az eseményeket, míg Dick Schoof holland miniszterelnök rámutatott, hogy a cselekmények hátterében bevándorló fiatalok állnak, és integrációs kihívásokról beszélt. Geert Wilders, a Szabadságpárt vezetője pedig azt javasolta, hogy a "multikulturális szemetet" le kell tartóztatni, akik megtámadták az izraelieket, és kifejezte szégyenét, amiért ilyen események történhetnek Hollandiában.

A közösségi média felületeken elindul a "muszlimozás" is, míg a marokkói közösség több tagja kéri ki magának, hogy egész közösségüket megbélyegezzék. Amszterdam polgármestere később megbánja, hogy használta a pogrom kifejezést: nem szerette volna, hogy a politika saját céljaira használja az amszterdami eseményeket.

A holland igazságszolgáltatás történetében eddig példa nélküli gyorsasággal, december közepén már bíróság elé állt az első hét személy, akik részt vettek a zsidóüldözésben. Az egyikük ellen a legsúlyosabb vád a gyilkossági kísérlet. Ezen kívül további hat ember, közöttük három kiskorú, később fog felelni a bíróság előtt.

Binyomin Jacobs, Hollandia főrabbija, bár nem tekinthető nagy foci-rajongónak, november hetedikén este egy különösen fontos eseményre összpontosított. A Portugál zsinagógában a Kristályéjszakára emlékeztek, amely 1938 novemberében történt Németországban. Ezen a sötét éjszakán a nácik brutálisan megöltek több tucat zsidót, és zsinagógák, valamint üzletek ezreit pusztították el, mindezt a rendőrség passzív jelenléte mellett.

Unokája viszont elment megnézni a meccset.

A főrabbi éjfél tájékán riadtan ébredt a telefon csengésére: pogrom tört ki a városban, zsidók ellen irányuló erőszakos cselekmények zajlottak, embereket raboltak el. Azonnal cselekednie kellett, fel kellett hívnia a kormányzati kapcsolatait, és sürgetnie kellett a katonaság Amszterdamba vezénylését. Miközben folyamatosan telefonálgatott, próbálta összeszedni a mozaikdarabokat, hogy kiderítse, mi is zajlik valójában, de a rendelkezésre álló információk sajnos rendkívül szűkösek voltak.

Végül is, visszatekintve, osztja a polgármester véleményét, miszerint a „pogrom” kifejezés használata valóban eltúlzott.

Zsidóként különös körültekintéssel kell megfogalmaznunk a szavainkat. Az esemény, ami zajlott, egyértelműen egy súlyos antiszemita támadás, de nem nevezhetjük pogromnak. A pogromok mögött állami szervezés áll, vagy olyan esetek, mint a második világháború idején, amikor például a püspök nyíltan buzdította a híveket arra, hogy berontva a gettóba, fosztogassák a zsidókat. Ami most történt, az elfogadhatatlan, felháborító és antiszemita, de nem tekinthető pogromnak.

- mondta el az Indexnek.

A rabbi véleménye szerint az antiszemitizmus Hollandiában nem új jelenség, és nem csupán a 2023. október 7-i eseményekhez köthető. „A Hamász támadása óta mindennapossá vált, hogy gyerekek futnak el mellettem, és kiabálnak, hogy 'Szabad Palesztina!' vagy éppen azt, hogy 'yahud', ami arabul a zsidót jelenti. Ez már évek óta így van, csupán mostanában vált egyre erősebbé a helyzet. A rendőrség már jó ideje javasolta, hogy zsidó öltözetben óvatosan közlekedjek a tömegközlekedésben. Sokszor dobták meg a házunk ablakait kövekkel. Október 7. csupán a figyelmeztetés volt.”

A rabbi szerint a novemberi amszterdami események óta vannak, akik megkeresték, hogy összepakoltak egy bőröndöt, arra az esetre, ha indulni kellene Izraelbe. Ő azt mondja nekik: pánikra semmi ok, ha Izraelbe akarsz menni, Izraelért menj, de ne menekülj.

Azzal, hogy az antiszemitizmus témáját csupán a muszlim közösségre korlátozzuk, nem jutunk előbbre. Az én családomat a második világháború során nem muszlimok ölték meg; azok, akik a rendőrség soraiban álltak, és a vagyonunkat elrabolták, szintén nem tartoztak ehhez a vallási közösséghez. Persze az idő múlásával sok minden megváltozott. Október hetedike után különösen jólesett, hogy számos keresztény és ateista ember keresett meg az utcán, felajánlva, hogy ha bármire szükségünk van, bátran szóljunk. Érzem, hogy a holland közösség támogatása mellettünk áll.

Amal, akinek a nevét megváltoztattuk, a meccs utáni reggelén csak félig figyelt a fürdőszobából érkező hírekre. Ismét valami balul sült el? A gyomrában összeszorult a félelem, ahogy a marokkóiak mindig is érzik, mikor a világ róluk beszél.

Amal már 39 éve Amszterdam lakója, hiszen itt látta meg a napvilágot. Szülei a hatvanas években érkeztek Hollandiába, keresve egy jobb élet lehetőségét. Az egyetemen szociológiát és szociális munkát tanult, és most szociális munkásként tevékenykedik. Elmondása szerint különösen nehéz számára, hogy ne vegye magára, amikor valaki a marokkói közösséget kritizálja, hiszen ő is ennek a diszkriminált kisebbségnek a tagja.

"Sokan mondták az eset után, hogy nem értik a túlérzékenységünket, hisz egy focidrukker se veszi magára az ultrák őrjöngéseit. De a muszlimokkal szembeni megkülönböztetés mindennapos, a bőrünkön érezhető. Másnap reggel már elindult a politikában, hogy marokkói elkövetők voltak. Miközben az egészet az izraeliek kezdték. Kigyúrt fociultrák, közte sok IDF-katona az egyik, marokkói srácok a másik oldalon." (A rendőrség szerint elsősorban 19-32 évesekről van szó - a szerk.).

Amal hosszú éveken át viselte a hijabot. "Az utcán, vagy amikor buszra szálltam, mindig ott volt az arcomon egy kényszeredett mosoly: igen, vallásos muszlim vagyok, de ne féljetek tőlem. Talán egy kicsit túlságosan is igyekeztem bizonyítani."

Amal néhány éve járt a jeruzsálemi Al Aksza mecsetnél imádkozni, majd egy ciszjordániai menekülttáborba látogatott. Ez az út megváltoztatta az életét. Nyomort, kilátástalanságot, szenvedést látott, az oktatási rendszerből kihullott, jövőtlen gyerekek százait. Utána kezdett foglalkozni a palesztinok ügyével is, most is pénzt gyűjt az ottani gyerekeknek. "Nem tudom szavakba önteni, mennyire fáj nekem, ami a Közel-Keleten zajlik, ami a gyerekekkel, nőkkel, idősökkel és akár férfiakkal is történik. Ha csak rá gondolok, sírnom kell."

Több mint tíz éve hangsúlyozza a kultúrák közötti párbeszéd jelentőségét, és együttműködött zsidó közösségekkel is. Azonban az utóbbi időszakban, mióta a holland politikai táj szélsőjobbra tendál, egyre inkább elveszíti a reményét.

Négy hollandból három rasszista, és úgy érzem, hogy a helyzet megváltoztatásához én magam túl kevés vagyok. Ezért őszintén szólva kezdek kiábrándulni a társadalmi változásokból. Az én generációm holland-marokkóiként azonosítja magát, de a fiatalabbak egyre inkább csak marokkóiként tekintenek magukra. Annak ellenére, hogy sokan nem beszélik a nyelvet, és keveset tudnak a kultúrájukról, a marokkóiságuk meghatározó identitás számukra. Amszterdam egy gazdag zsidó kultúrával bír, de egyre inkább muszlim városként is kezd megjelenni.

David Beesema, a Maccabi Nederland és Maccabi Europe elnöke (amelynek csak nevében van köze a Maccabi Tel Avivhoz) azonnal értesült a támadásokról. Azonnal felébresztette több száz fős önkéntesi hálózatukat és mentőőakciót indított: elkezdték felkutatni az izraelieket, két helyen is menedékhelyet állítottak fel, orvoshoz kísérték a sérülteket, fuvarozták őket. Taxit értelemszerűen nem mert senki hívni az izraeliek közül, hiszen ahhoz meg kell adni a telefonszámukat.

A zsidóvadászatot már jó előre, hetek óta alaposan megszervezték. A másik fél számára alapvető érdek, hogy az izraeli támadásokat arányosnak tűntesse fel, azzal érvelve, hogy az izraeliek provokációja váltotta ki ezeket. Azonban az a tény, hogy eddig kizárólag az egyik fél ellen emeltek vádat, világosan jelzi, hogy a két csoport hozzáállása nem hasonlítható össze.

„Tedd egyedivé a szövegedet!” – nyilatkozta Beesema az Indexnek.

Az izraeli csoport egyes tagjai a véleménye szerint elképesztően undorító módon viselkedtek, és olyan förtelmes dalokat énekeltek, mint például: "Gázában nincsenek iskolák, mert minden gyermek elhunyt." Ezen felül úgy véli, hogy csak ostoba emberek azok, akik zászlókat gyújtogatnak.

Szóval nem a cserkészekről van szó, a focipályákon elharapódzott durva nyelvezet már szinte mindennapos. Mi is hozzászoktunk, ha a Hamasz, hamas, alle joden aan het gas (Hamasz, Hamász, minden zsidót a gázba) rigmust halljuk. De az ügy, ami miatt aggódunk, az, hogy akiken rajtaütöttek, többnyire nem az ultrák voltak. Amikor péntek hajnalban megnyitottuk a menedékhelyünket, sok idős ember, nő és gyerekes férfi érkezett, és természetesen fiatal férfiak is, akiket brutálisan megvertek.

David egyébként jogász és nem szereti az arról zajló szemantikai vitákat, hogy pogrom volt-e vagy sem. "Jogilag nyilván nem volt az, de a mögötte meghúzódó nézetrendszer alapján igencsak hasonlít rá. Ha a Maccabi szurkolók normálisan viselkedtek volna, a zsidóvadászatra akkor is sor kerül."

David véleménye szerint az antiszemitizmus és az iszlámellenesség két különböző jelenség, amelyeket nem szabad egy kalap alá venni.

Amszterdamban, ha hijabot viselsz, általában biztonságban érezheted magad: az emberek többsége tiszteletben tartja a választásodat, és elkerülik a negatív megjegyzéseket. Ezzel szemben, ha kipát hordanál, könnyen lehet, hogy gyorsan támadások célpontjává válsz, akár verbálisan, akár fizikailag. Az utóbbi időben sokan a jobboldali és szélsőjobboldali nézetek felé fordulnak, mert elegük van a helyzet elbagatellizálásából, és abból, hogy a probléma nem kap kellő figyelmet. Szomorú, hogy ez a jelenség sok muszlimot érint, akiknek semmi közük sincs a konfliktusokhoz. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy a muszlim közösség egyes részeiben valóban léteznek zsidóellenes érzületek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Péntek reggel tíz órakor Amszterdam polgármestere rendkívüli gyűlést hívott össze a város zsidó közössége számára. A vártnál sokkal többen, körülbelül 400-an jelentek meg, a terem megtelt, és akár kint is maradhattak volna, annyian voltak. A levegőben idegesség, düh és félelem érződött. Halseema polgármester asszony itt fejtette ki, hogy megérti, ha bárkiben a pogromok emlékei törnek felszínre. Jaïr Stranders (46), a Liberális Zsidó Közösség igazgatóságának tagja, aki szintén részt vett az eseményen, nem bírta visszatartani a kérdését: "Jól hallottam, hogy pogromról beszélünk?"

A társadalomban tapasztalható polarizáció egyre élesebbé válik, és ennek két fő áldozata egyértelműen a zsidóság és a muszlim közösség. A zsidóság már hosszú ideje szenved az antiszemitizmustól, ám az október hetedike óta kialakult helyzet új dimenziókat nyitott meg, hiszen sokan Izraellel kezdik el azonosítani őket. A másik érintett csoport, a muszlim közösség, különösen a holland marokkóiak, gyakran másodrendű polgárként élik meg mindennapjaikat, amit a politikai diskurzus is megerősít. Most pedig a két csoportot egymás ellen uszítják: a zsidóságot eszközként használják a muszlimokkal szembeni támadásokhoz, amint azt a miniszterelnök is tette, amikor az antiszemitizmus ügyét a muszlimokkal kapcsolatos diskurzusba integrálta.

Jaïr elítél minden erőszakot, de azt mondja: megérti azokat a fiatal marokkóiakat, akik erősen azonosulnak Palesztina ügyével. "Dühösek, frusztráltak, mert éjjel-nappal halott gyerekek képeit látják a social csatornáikon. És nem értik, hogy a kormányunk miért Izraelt támogatja."

Jaïrt, akinek egyébként a felesége félig marokkói, az elmúlt hetekben egy mecsetbe és több muszlim közösségbe is meghívták beszélgetni. "Azt mondtam: zsidó vagyok, és meghallgatom, mi fáj nektek. És meg akarom osztani veletek, hogy bennünk, zsidókban milyen félelmek vannak. Hogy hogyan árnyékolja be október 7. az európai zsidók életét."

Ő nem igazán törődik az antiszemitizmus kérdésével, de a gyermekeinek nem szokott kipát adni, és nem is küldi őket zsidó iskolába. "Nincs biztosíték arra, hogy ha egy holland rabbi barátom éppen ott lett volna az éjjel, őt is kíméletlenül bántalmazták volna."

Jaïr számára a párbeszéd és a figyelem egymás iránt alapvető értékek, amelyeket családi hagyományként hozott magával. Négy nagyszülője közül hárman zsidó származásúak voltak, míg egy keresztény nagyszülője bátran bújtatta a családtagokat, segítve másokat, miközben egy náci tiszt tartózkodott az otthonában. A háború után, amikor a nők, akik náci tisztekkel folytattak viszonyt, kopaszra borotvált fejjel álltak szemben a világgal, nagyapja közbelépett, és több ilyen esetet megakadályozott. "Ezek az humanista értékek neveltek: mindig az embert kell szem előtt tartani. Ez a szemlélet segíthet a jelenlegi konfliktusok megoldásában is."

Thijs Koster (39), aki vendéglátóipari vállalkozóként és az amszterdami önkormányzat szakpolitikai tanácsadójaként tevékenykedik, úgy döntött, hogy változást hoz a közösségi diskurzusba. A legutóbbi események hatására elindította a Dialógus asztalokat, ahol kollégáit szeretné meghívni egy őszinte és nyílt beszélgetésre. Célja, hogy teret adjon a véleményeknek és érzéseknek, amelyek a körülötte zajló eseményekkel kapcsolatosak, és közösen keressék a megoldásokat a kihívásokra.

Fontos szavakat találni arra, ami körülvesz minket, kifejezni a félelmeinket, ha már az időnk egyharmadát munkahelyünkön töltjük. Zsidóként egyrészt szeretném, hogy az emberek megértsék, hogy különbség van az izraeli kormány és a holland zsidóság között. Zavar, hogy bármi történik Izraelben, a világ öszes zsidóján számonkérik. Másrészt ha valaki nem ért egyet Izrael politikával, ne süssék rá azonnal az antiszemitizmus pecsétjét.

Thijs, aki Amszterdamban látta meg a napvilágot és zsidó családban nőtt fel, úgy véli, hogy a holokauszt emléke mélyen beleivódott a génjeibe. "Ez egy rendkívül konkrét tapasztalat: amikor esténként 19:40 és 19:45 között ránézek az órámra, egy pillanatra úgy érzem, mintha 1940 és 1945 között lennék."

Ezért teljesen érthető, hogy az amszterdami támadás utáni nap rendkívül nehéz volt számára, és sok zsidó barátja számára is: a szüleik generációja rettegésben élt, míg az ő korosztálya teljesen zavarba jött a történtek miatt.

Gyomorforgató volt szembesülni azzal, hogy embereket vernek meg csupán azért, mert izraeli származásúak. Az elején nem volt egyértelmű, hogy kifejezetten izraeli zsidókat céloznak meg, vagy általánosságban a zsidóságot üldözik. Nem tudtam, hogy pontosan kit is keresnek. Vajon én is a célkeresztben vagyok? Ahogy azonban egyre több információ került napvilágra, és az önkormányzat közzétette az összegzést, a helyzet kezdett árnyaltabbá válni. Kiderült, hogy izraeli állampolgárokat kerestek, például azért, mert útlevelet kértek tőlük, és a zsidó útlevél, mint tudjuk, már nem létezik.

Thijs más, holland zsidókhoz hasonlóan zavarban volt, hogy az elkövetők mit is értettek Jodenjacht alatt. Újabb szemantikai viták következtek arról, hogy lehetséges, hogy a jodenjact szó az alliteráció miatt jobban cseng, inkább felszólító jellegű, ezért pedig mozgósítóbb, mint a Jacht op Israelis.

Egy olyan nép tagjait üldözték, akiknek hazája éppen azokat a testvéreiket támadja, akikkel közös múltjuk van. A Hamász támadása megsemmisítette azt a reményt, hogy Izrael lehet a zsidók számára a béke szigete, miközben a gázai területen történt jogsértések és a sok fájdalmas haláleset szívfájdítóan rávilágítanak a helyzet tragédiájára. Most pedig mindez itt van velünk, Amszterdam utcáin, és nekünk kell lépnünk, cselekednünk, hogy valami változás történjen.

Ruthie Pliskin izraeli szociálpszichológus, aki a leideni egyetem adjunktusaként dolgozik, már hét éve él Amszterdamban. A 2023. október 7-i események után természetesen felmerült benne a félelem, hogy több ellenséges megnyilvánulással találkozhat, ám soha, egyetlen pillanatra sem érezte magát valóban veszélyben Hollandiában. Nap mint nap igénybe veszi a tömegközlekedést, és ilyenkor gyakran héberül beszélget a szüleivel, anélkül, hogy bármiféle fenyegetettséget tapasztalt volna.

November 8-án reggel Ruthie izraeli családja aggódó üzenetekkel bombázta őt, de ahogy a nap folyamán egyre inkább összeállt a kép, rájött, hogy a valóság sokkal kevésbé drámai, mint ahogyan azt a hírekben tálalták.

A támadások egy része a Maccabi szurkolóinak provokációjából indult ki. Ezért azonban nem lehet mentség az elkövetett erőszakra, amely izraeliek egész csoportját célozta meg. Felháborító, hogy a közösségi médiában zsidóüldözésre buzdítottak. Fontos megjegyezni, hogy van különbség aközött, ha egy tömeg, vagy csupán néhány ember tanúsít ilyen viselkedést.

Szerencsésnek tartja magát, mert a hollandok még nem keverik össze őt egy izraeli focihuligánnal, míg mások azonnal a muszlimokra hárítják a felelősséget. Úgy véli, hogy a holland kormánynak nem kellene Netanjahu stratégiáit másolnia, aki azonnal kihasználja a helyzetet, hogy megerősítse saját narratíváját: a világ tele van veszélyekkel, és a zsidóknak csak Izrael nyújt valódi biztonságot. "Hollandiának most az a legfontosabb, hogy minden közösség és kisebbség védelmét biztosítsa, nem pedig az, hogy a muszlimokat célozza meg a közvélemény manipulálásával. Hiszen a 30-as években is egy kisebbségi csoport elleni diszkriminációval indult minden."