A Magyar-horvát energiaháború: a Mol úgy viselkedik, mintha a Holdra szállásra készülne.
Évről évre folyamatos kapacitásteszteléseket végeznek az Adria-vezetéken, hogy felmérjék, vajon a csőrendszer képes lenne-e jelentősebb szerepet vállalni Magyarország és Szlovákia olajellátásában. Eddig azonban nem születtek olyan eredmények, amelyek a Mol számára megfelelőnek bizonyultak. A finomítói technológiák átalakítása már évek óta késlekedik, miközben a magyar olajvállalat a horvát fél magas szállítási díjaira panaszkodik. Érdekes megfigyelni, hogy a szerbiai partnercég nem emelt kifogást ezzel kapcsolatban, és az eredménykimutatások sem mutatnak arra, hogy a Janaf extra profithoz jutna. Vajon a helyzet mögött ferdítések és kommunikációs trükkök állnak, vagy pedig a fizikai törvényszerűségek cementálják bele az orosz kőolajfüggőségünket? Utánajártunk a részleteknek.
A Mol Nyrt. és a horvát olajvezetékeket üzemeltető Jadranski naftovod (Janaf) közös szeptemberi kapacitástesztje feszültséget keltett, és egymásra mutogatáshoz vezetett. A teszt célja az Adria kőolajvezeték horvát szakaszának teljesítőképességének felmérése volt, amelyet valószínűleg a horvát fél kezdeményezett. Az esemény középpontjában az állt, hogy megerősítsék, a vezeték képes-e hosszú távon, maximális kapacitással stabilan működni, így biztosítva Magyarország és Szlovákia számára a szükséges kőolajmennyiséget az Adriai-tengerből.
A Mol szeptember 24-én nyilvánosságra hozott egy közleményt, amelyben jelezte, hogy műszaki problémák léptek fel, ezért a tervezett Adria vezeték kapacitástesztjei nem valósultak meg. Ennek következtében nem tudták teljesíteni a cég által támasztott elvárásokat, amelyek szerint a horvát szakaszon napi 40 ezer tonna, összesen pedig évi 14 millió tonna kőolaj szállítási kapacitást kellene elérni.
Ezzel szemben a Janaf szerint nem igaz a Mol állítása, mivel a szeptember 11 és 24 között zajló tesztsorozat idején például második alkalommal, az olaj könnyebb áramlását lehetővé tevő DRA-polimerek használatával sikerült elérni a 2200 köbméter/órás áramlást, ami évi 15,5 millió tonna áramlásnak felel meg. Ezzel sikerült jócskán felülmúlni a Mol Pozsonyi-, illetve Dunai Finomítóinak összesen 14,1 millió tonna/éves névleges kapacitását, egyben teljesítették a magyar cég elvárásait. Vagyis elméletben bőségesen el tudnák látni tengeri olajjal a két közép-európai országot.
A Mol képviseletében viszont nem közöltek konkrét célszámokat; csupán annyit árultak el, hogy a tesztelések során a vezeték soha nem működött megfelelő kapacitással 1-2 óránál hosszabb ideig.
