Megvan az első magyar devizahiteles, aki az uniós bírósági döntés révén győzelmet aratott.

A PKKB bírája a nem jogerős ítéletben azt is kimondta, hogy az Orbán-kormány által alkotott devizahiteles törvény alkalmazása az uniós jogba ütközik, és szerinte felül kell vizsgálni a hazai ítélkezési gyakorlatot.
A közelmúltban az Európai Unió Bíróságán (EUB) hozott, mérföldkőnek számító devizahiteles ítéletre alapozva a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az adós javára döntött egy MBH Bankkal folytatott ügyben - számolt be róla a 24.hu.
A PKKB elsőfokú ítélete szerint a deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelennek minősül. Ennek következtében az adós csupán a kapott tőkét köteles visszafizetni, míg az árfolyamváltozásokból eredő különbözet teljes terhe a bankot terheli. Tehát az adós jogosult a pénzének visszatérítésére.
Az adós, egy inárcsi hölgy, 2008-ban vette fel kölcsönét az MBH Bank elődjétől, az Allianz Zrt.-től. Az asszony 7 050 000 forint értékű deviza alapú hitelt kapott. Az árfolyam-ingadozások következtében megnövekedett törlesztőrészletek miatt 2025 februárjáig folytatta a törlesztést; összesen 13 414 511 forintot fizetett vissza a hitelezőnek, ami szinte a duplája annak az összegnek, amit eredetileg felvett.
Az asszony a hitelügyletet bírósági útra terelte, és a bíróság friss ítéletében megállapította, hogy a szerződés érvénytelensége a hiányos tájékoztatásból fakad, amely az árfolyamkockázat részleteit illeti. Ez a megállapítás párhuzamba állítható az EUB ítéletében tárgyalt üggyel. A PKKB bírája döntött arról is, hogy az MBH Bank, mint az Allianz Zrt. jogutódja, köteles a folyósított összegen felül 6 414 461 forint visszatérítésére, valamint a jegybanki alapkamattal megegyező éves késedelmi kamat megfizetésére az adós részére.
Az ítélet egyelőre nem jogerős.
Vass Éva, a PKKB bírája, indoklása meglepően harmonizál Marczingós László ügyvéd érveivel, aki a luxembourgi bíróság előtt képviselte a devizahiteles adósokat.
Marczingós a 24.hu-nak egy hónapja adott interjúban arról beszélt, hogy az EUB egyértelművé tette: a devizahiteles szerződésekbe utólag nem lehet belenyúlni, tartalmilag módosítani azokat - ahogyan azt a kormány tette. A jogász szerint az összes devizahiteles szerződés esetében az egyetlen lehetséges út az eredeti állapot helyreállítása lehet, vagyis az, hogy az adósok a kapott összeggel kötelesek elszámolni, méghozzá az árfolyam-különbözettől, a kamattól és egyéb költségektől mentesen. Az ügyvéd ugyanakkor azt is elmondta, hogy Magyarországon nem alkalmazzák az EUB friss ítéletét, több olyan esetről is hallott, amikor a bíróság megkerülte az uniós döntést.
Marczingós érvelésével hasonlóságot mutat a PKKB bírája által hozott ítélet indoklása.