Mekkora ellenzéki előny szükséges ahhoz, hogy a parlamentben biztos többséget tudjanak kialakítani?
A 2011-es törvény, az akkor megrajzolt választókerületi térkép alapján az elemzők anno azt állapították meg, hogy a körzetek kialakítása 1-3, vagy akár 4 százalékpontnyi ellenzéki előny visszabillentésére képes. Ez vonatkozik bármelyik erőre, amelyik nem a Fidesz. Abban a pillanatban azonban, hogy ez az előny 4-5 százalék fölötti, a rendszer elereszt, ez a kialakítás már nem érvényesül - emlékeztetett László Róbert, választási szakértő a Megbeszéljükben.
A Political Capital elemzője rámutatott, hogy a jelenlegi adatok alapján nem célszerű mandátumbecslésbe kezdeni, ám az évek során a közvélemény-kutatásokban megjelenő tendenciákból már levonhatók következtetések. Jelenleg egyértelmű, hogy a Tisza egyre inkább a Fidesz közelébe került, és az utóbbi hónapok során már át is vette a vezető szerepet - fogalmazott László. Azonban kérdéses, hogy ez a tendencia meddig tart, hiszen előfordulhat, hogy egy idő után stabilizálódnak a támogatottsági adatok, vagy akár a következő nyolc hónapban a trend visszafordul. Ugyanakkor a jelenlegi gazdasági helyzet fényében ez a forgatókönyv kevésbé valószínű - tette hozzá a szakértő.
A közvélemény-kutatások jellemzően a pártok országos támogatottságát mérik, amiből elsősorban a listás eredményekre lehet következtetni, viszonylag kis, +/-3 százalék a hibahatárral. Amikor ezeknek a felméréseknek az eredményeit mandátumbecslésre használják fel, nagyon nem mindegy milyen módszertant követnek és a legbecsületesebben elvégzett munka esetében is jóval nagyobb lesz a hibahatár, mint a listás eredmények esetében - hívta fel a figyelmet László.
Tudjuk, a 199 fős parlament 106 mandátumának sorsa az egyéni választókerületekben dől el, az új rendszerben lezajlott három parlamenti választás során rendre meglepetést is okozott, mennyire kevés egyéni helyet sikerült elhoznia a Fideszen kívüli szereplőknek, miközben a listás eredmények nem voltak ennyire szélsőségesek - emlékezhetünk erre abból is, hogy az ellenzéki választók 2018-ban, amikor a pártok közötti összefogás még egy-egy kerületi visszalépéstől eltekintve nem valósult meg, már az "egyénire ésszel, listára szívvel" jeligét terjesztették, arra utalva, hogy a saját választókörzetükben a legesélyesebbnek tartott nemfideszes jelöltre fognak voksolni. A mandátumbecsléshez tehát mindenképpen érdemes valahogyan következtetni arra, mi a helyzet az egyéni választókerületekben, ezekről reprezentatív felmérést készíteni azonban jóval több erőforrást kívánna, mint amennyi általában rendelkezésre áll.
Fontos támpont lehet, hogy a választókerületek sorrendje - vagyis, hogy egy párt melyik körzetekben a legerősebb, melyikekben közepes és melyikekben gyenge - egészen állandónak tűnik az elmúlt két évtizedben, legalábbis ami a Fideszt illeti. Elég jó eséllyel lehetne arra fogadni, hogy akármilyen is épp az országos támogatottsága, azon belül Csornán lesz az egyik legerősebb és Angyalföldön az egyik leggyengébb - magyarázta a szakértő. László szerint így mandátumbecsléskor teljesen legitim eljárás az aktuálisan márt pártpreferencia-adatokat rávetíteni a kerületek sorrendjére, de szem előtt kell tartani például a már említett nagyobb hibahatárt.
A választási rendszer sajátos "kockázatai" mindig is jelen voltak, hiszen számos eleme a győztes pozícióját erősíti. Az egyik leggyakrabban emlegetett tényező a győzteskompenzáció, amely rendre öt-hat plusz mandátumot biztosított a Fidesznek. E nélkül, hiába arattak jelentős győzelmeket, a kétharmados többség elérése 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is kérdésessé vált volna - nyilatkozta a Political Capital elemzője. Hozzátette: ha a Fidesz úgy érzi, hogy a Tisza földcsuszamlásszerű győzelme elkerülhetetlen, lehetséges, hogy a győzteskompenzációt eltávolítja a rendszerből, ezzel azt a látszatot keltve, hogy arányosabb lett a választási mechanizmus. Sőt, amennyiben a kormánypárt csupán a saját pozícióinak megőrzésére törekszik, akár a választókerületi térképet is eltüntetheti, és teljesen listás rendszert vezethet be - bár László szerint ez utóbbi eshetőség kevésbé valószínű.
Az ellenzéki politikai erők közötti rivalizálás kérdését a választási szakértő egyértelműen a szavazók hatáskörébe utalja. Úgy véli, hogy amikor politikai szereplők egymásra mutogatnak, hogy ki érdemelné meg a választási indulást, az inkább ártalmas hatással van a közéletre, mintsem előnyöket hozna. A végső döntést mindig a választók hozzák meg; ha a kormányváltást szerető szavazók többsége úgy gondolja, hogy a legfontosabb céljaikat a Tiszára való szavazással érhetik el, akkor ezt fogják tenni, függetlenül attól, hogy esetleg egy másik, számukra kedvesebb párt is szerepel a szavazólapon. Ha pedig úgy érzik, hogy nem szeretnének egyetlen politikai erőnek túlzott hatalmat adni, azt is figyelembe fogják venni a szavazás során – állítja László.
Elterjedt az a tévhit, hogy a 5 százalékos küszöböt el nem érő pártokra leadott szavazatok valamilyen módon átkerülnek a bejutó pártokhoz. Ez azonban nem igaz: ezek a szavazatok elvesznek, és nem számítanak bele a végső eredményekbe. A zavar forrása valószínűleg az, hogy az elveszett szavazatok aránya hatással van a politikai erőviszonyokra, és sokan úgy vélik, hogy a legnagyobb támogatottsággal bíró párt profitálhat ebből. De ez sem biztos, hiszen sosem tudhatjuk, hogy a be nem jutó párt szavazói hogyan döntöttek volna, ha az adott lista nem szerepel a szavazólapon.
