Mikor lehet őket önállóan iskolába engedni? Ősszel már nem fogom kísérni a lányomat.

Idén ősszel valami nagy történik nálunk: a kilencéves lányom egyedül fog iskolába járni. Ez az a mérföldkő, amire az ember nem kap egy hivatalos "Most már lehet!" bélyeget - talán ezért is olyan nehéz kimondani a végső igent, még akkor is, ha minden racionális érv mellette szól.

A körülmények adottak és mégis ott a gyomorgörcs

Nálunk tényleg minden feltétel adott ahhoz, hogy a reggeli átmenetek zökkenőmentesen teljenek: egy nyugodt, biztonságos környéken élünk, ahol mindössze öt percnyi séta választ el minket a legközelebbi zebránktól. Ez a zebra különösen kedvező, hiszen az autósok itt mindig fokozott figyelemmel közlekednek, főleg a sok gyerek miatt, akik nap mint nap itt átkelnek. Ráadásul a lányom legjobb barátnője is a közelben lakik, így nemcsak ő, hanem ketten vágnak majd neki a reggeleknek.

Papíron ez valóban a szülői tökély megtestesülése: a biztonság, a közösség és egy kis reggeli önállóság mindannyiunk számára. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor szeptember közeledtével a gondolataimban jár, érzem a gyomromban azt a különös, szorító izgalmat, ami valahol a várakozás és a félelem határvonalán egyensúlyozik.