Ahogy Szijjártó Péter egyre többet nyilatkozik, úgy tűnik, hogy a magyar kormány helyzete egyre inkább mélyül a szavak tengerében.

Szijjártó Péter nemzetközi színtéren azzal érvel, hogy Magyarország orosz kőolaj vásárlásának kényszere csupán a korlátozott lehetőségeink következménye. Külgazdasági és külügyminiszterünk ezzel nyíltan beismeri, hogy az elmúlt másfél évtizedben nem tettek semmit a választási ígéreteik teljesítése érdekében, különös figyelmet fordítva az energiaellátás diverzifikálására. Jelenlegi helyzetünket úgy is lehetne jellemezni, mint amikor egy kisbaba az anyja tején lóg – éppen úgy függünk az orosz energiaforrásoktól.

Szijjártó Péter ráadásul nem biztos, hogy igazat mond, hiszen ott van alternatívaként 1978 óta az Adria-kőolajvezeték, aminek eredetileg évi 10 millió tonna volt a kapacitása. Magyarország kőolaj igénye pedig a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint évi 5-6 millió tonna, azaz mindössze a fele annak, amit az Adria-kőolajvezeték szállítani tud.

A világ folyamatosan változik, és a technológiai fejlődés általában előre halad, nem pedig hátrál. Ebből kifolyólag a horvát gazdasági miniszter bejelentette, hogy a vezetékük kapacitása már nem 10, hanem 15 millió tonna kőolajra nőtt, ami majdnem háromszorosa a magyarországi igényeknek.

„Biztosítjuk, hogy 15 millió tonna kőolajat tudunk Magyarország és Szlovákia felé szállítani” – nyilatkozta. Hozzátette, hogy az orosz kőolajból „csupán a magyar fél profitál, kihasználva az Ukrajna ellen irányuló orosz agressziót, így kedvezőbb áron jutnak hozzá a nyersolajhoz, amelynek feldolgozása után jelentős nyereségre tesznek szert.”

Szijjártó Péter egyik figyelemre méltó megállapítása, hogy az orosz olaj szükségessége a választási lehetőségek bővítésével indokolható, ami viszont ellentmondásos, hiszen az orosz forrásra való támaszkodás egyfajta monopóliumot eredményez. Érdekes módon, tavaly még csak 1 millió köbméter kőolajat sem importáltunk az Adria-kőolajvezetéken, ami felveti a kérdést, hogy miért is ragaszkodunk egyetlen forráshoz. A nyugati vezetéken keresztül viszont nem csupán egy lehetőség, hanem a globális olajpiac széles spektrumához férhetnénk hozzá, ahol jelenleg túlkínálat tapasztalható. Például a szomszédos Ausztria a szükségleteinek 80%-át Kazahsztánból, Líbiából és Irakból szerzi be, mindezt csupán egyetlen vezetéken, a Trans Alpine-on keresztül, anélkül hogy folyamatosan egy másik megoldás után sóvárognának.