Két ismeretlen férfi a Seuso-kincsek felfedezőjének halálát öngyilkosságnak álcázva hajthatta végre a gyilkosságot.
Máig tisztázatlan körülmények között veszítette életét az a 24 éves fiatalember, aki a múlt század hetvenes éveinek közepén egy bányajáratban talált rá a felbecsülhetetlen értékű római kori ezüsttárgyakra.
1980. december 17-én, a Fejér megyei Polgárdi közelében lévő Kőszárhegyen, a helyiek által Borbély-pincének hívott romos, földbe vájt épületben bukkantak rá Sümegh József 24 éves kiskatona holttestére. A fiatal férfi teste két összecsomózott katonai mikádóövön lógott. Az orvosi jelentés alapján a halálára három nappal a felfedezés előtt, december 14-én kerülhetett sor. A nyomozók a helyszínen egy kiásott gödröt is felfedeztek, amely valószínűleg a később Seuso-kincsekként ismert római ezüst edénykészlet elrejtésére szolgált.
Dézsy Zoltán újságíró 1997-ben készült dokumentumfilmje, a "Seuso-kincsek rejtélye", különös figyelmet szentelt a Tonhauser László nyugalmazott rendőr ezredes által elmondottaknak. Az ezredes kifejtette, hogy az eredeti nyomozás felületes volt, mivel az ügyet öngyilkosságként könyvelték el. Az akkori időszakban a Magyar Néphadseregben sajnos sok öngyilkosság és tisztázatlan haláleset történt, amelyeket az illetékes hatóságok igyekeztek minél gyorsabban lezárni, elkerülve ezzel a további vizsgálódásokat.
A 183 centiméter magas fiatalember térdből megrogyott lába úgy érintette a földet, mintha egy furcsa testhelyzetben "akasztotta volna fel" magát. Az illetékeseknek ez sem okozott különösebb aggodalmat, hiszen az is figyelemre méltó volt, hogy a fiatal férfi két katonai mikádóövvel rögzítette magát, holott egy kabáthoz csupán egyetlen öv volt előírt.
A katonai ügyészek, bár rendelkeztek a szükséges információkkal, nem indítottak nyomozást a Sümeghet utoljára látó két ismeretlen férfi ellen. Pedig nem kellett Sherlock Holmes-nak lenni ahhoz, hogy a helyszíni nyomozókban legalább egy kis gyanú merüljön fel. Hiszen a Borbély-pincénél három pár férfi lábnyoma tűnt fel, míg a visszaúton csak kettő volt megfigyelhető. Ráadásul a frissen lehullott hó a sáros talajon még napokig megőrizte ezeket a nyomokat. Arról nem is beszélve, hogy az áldozat nővére állítása szerint a testvére trikóját véres állapotban találták meg.
Sümegh József 1978-ban lépett be a néphadsereg kötelékébe, ahol Pápán, egy építőszázad keretein belül, mentőautó-vezetőként teljesítette szolgálatát. Hozzátartozói 1980 augusztusában látták őt utoljára, amikor búcsúztak tőle, és ezzel egy emlékezetes fejezet zárult le az életében.
December 4-én, közelgő leszerelése előtt, civilruháért indult haza. Székesfehérvárnál azonban megszakította az útját, a vonatról leszállva távoli ismerőseit kereste fel, csak öt nappal később folytatta útját. Leszállt a vonatról a Polgárdi-Ipartelepek vasútállomáson, de nem az otthona felé tartó busz megállójába ment, hanem az ellenkező irányban lévő kocsmába tért be.
A következő napok során többször is észlelték a környéken. December 14-én, a délutáni órákban, a helyi boltban kétszáz forintért vásárolt csokoládét és cukrot, hogy meglepje a rokon gyerekeket. Szemtanúk beszámolója szerint, a halála előtti estén a telepi kocsmában két férfival találkozott, akik autóval érkeztek a faluba. Miközben halkan beszélgettek, feleseket és sört fogyasztottak. Ezt követően hármasban elindultak gyalogosan a szárhegyi szőlőkön át vezető földúton. Innentől fogva már nem látták élve.
Családja egy percig sem tudta elhinni, hogy önkezével vetett véget az életének. Azt állították, hogy mindig is rettegett attól, hogy bántódása esik, és emellett komoly jövőbeli tervei voltak, hiszen családalapításra készült. Így hát semmi nem jelezte előre, hogy néhány nappal a leszerelése előtt ilyen végzetes döntést hozna.
Édesapja az 1980-as évek végén beadvánnyal fordult a Legfőbb Ügyészséghez, hogy indítsanak a fia halála ügyében új nyomozást, mert szerinte nem lett öngyilkos. Az ügyészség megvizsgálta a katonai ügyészi iratokat és helyt adva a kérésnek, az Országos Rendőr-főkapitányságot bízta meg a nyomozással. Az iratokból kiderült, hogy a katonai ügyészség, egyéb adatok hiányában, rutineljárásként, rendkívül rövid idő alatt fejezte be a vizsgálatot, amelynek során megelégedtek azzal a kézenfekvő verzióval, hogy Sümegh József önkezével vetett véget életének.
Azonban hátráltatta az újraindított nyomozást, hogy már tíz év telt el a gyilkosság óta, és ennyi idő alatt a nehezen felkutatott tanúk is sokat felejtettek. Az eljárást a széles körű nyomozás ellenére évekkel később eredménytelenül zárták le, de 2012-ben nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúja miatt nyílt nyomozásként újraindították. Az eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya olyan információk birtokába jutott, amelyek alapján feltételezni lehetett, kik követték el a bűncselekményt, de abban már korántsem voltak biztosak, hogy mind a két gyilkos életben van.
Ettig Antal nyugállományú ezredes és Fejes Erik őrnagy, katonai ügyészek az egykori eljárás ügyiratait tanulmányozva 2021 őszén arra a következtetésre jutottak, hogy Sümegh mégis csak öngyilkos lett, mint azt a Budapesti Katonai Ügyészség megállapította, amikor a vizsgálatot 1981. január 23-án lezárta.
A katonai ügyészek hivatkoztak Dallos György orvos alezredes, a katonai igazságügyi szakértő, korábbi véleményére:
Sümegh József halálának közvetlen oka akasztásos fulladás volt. Ezt bizonyítja a nyakon lévő atípusos akasztási barázda, amelyről megállapítható, hogy a felfüggesztési pont a bal oldalon az állkapocs szögleténél volt. Igazolják továbbá a mellhártya alatt talált pontszerű vérzések és egyéb halálok hiánya. [...] Nevezett halálát kizárólag az önakasztás okozta. A holttesten egyéb elváltozásokat, dulakodásra, védekezésre utaló jeleket nem találtunk, ez önkezű elkövetésre utal.
A szakértő azt is megállapította, hogy a testet nem a halál beálltát követően akasztották fel.
A kérdés, hogy mennyire tekinthető megbízhatónak a korabeli szakvélemény, különösen éles fényt vet a Sümegh ügyének bonyodalmaira. Az Országos Rendőr-főkapitányság az ügyben több éven át nyomozott, először emberölés gyanújával, majd ezt követően nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanújára szűkítve a vizsgálatot. Ha viszont a nyomozás során nem derült fény idegenkezűségre, akkor felvetődik a kérdés: hogyan kerülhetett mégis „lába” az áldozat által felfedezett, és minden valószínűség szerint a tetthelyen elrejtett, jelentős értékű ezüstegyüttes? A rejtély tovább fokozza a nyomozás körüli gyanakvást és a közelmúlt szakmai véleményeinek hitelességét.
Sümegh rejtélyes halála azóta is számos találgatás tárgyát képezi, különösen a Seuso-kincsekkel való összefüggése miatt. A férfi egy bányában dolgozott Kőszárhegyen, ahol kisegítő munkásként tevékenykedett. 1976 környékén, az amatőr régiség- és érmegyűjtő a bányában rábukkant egy rendkívüli kincsre, amelyet hosszú évekig a közeli Borbély-pincében őrzött. A kincs egy részének értékesítésére vagy elcserélésére tett kísérleteket, míg a többit titokban elrejtette.
A Seuso-kincsek a római kor gazdag művészeti örökségének részei, azonban nem egy időben és nem egyetlen műhelyben készültek. A szakértők úgy vélik, hogy ezek a különleges darabok 320 és 360 között kerültek létrehozásra. Az összeállítás egy ünnepi lakomákhoz készült készlet jellegzetes elemeit tartalmazza, beleértve a tisztálkodásra és szépségápolásra szolgáló edényeket is. A kincsek nevét a híres vadásztál feliratáról nyerték, amely az egykori tulajdonos, Seuso nevét viseli.
A lelet lehetséges előkerülésének helyét Szilágyi János György művészettörténész azzal az észrevételével határozta meg, hogy a tálon található vésetek között felfedezte a „Pelso” feliratot, amely a Balaton latin neve. A történelmi háttér is figyelembevételt nyer, hiszen a mai Dunántúl keleti részén 364-365 között háborús események zajlottak. Ha valóban Seuso élt ezen a vidéken, akkor elképzelhető, hogy menekülnie kellett a konfliktusok elől. Valószínű, hogy a nagy méretű és nehezen szállítható ezüsttárgyakat nem tudta magával vinnie, ezért elrejtette őket egy bronzüstben. Az ilyen üstök használata különösen elterjedt volt az ókori Pannónia Balaton-felvidéki területein.
Havasi Péter, aki egykor a felsősomlyói közösség tagja volt, 1999-ben megosztotta emlékeit a kincsek felfedezéséről. Eszerint a Szabadbattyán közelében történt lelet 1944 decemberében magyar katonák segítségével került a Szár-hegyre. Ott, egy alagútra emlékeztető bányajárat mélyén rejtették el a kincseket, majd a bejáratot robbantással biztosították. Harminckét év elteltével Sümegh József bukkant rá az ezüsttárgyakra, felfedve ezzel a titkot, ami évtizedekig a föld mélyén rejtőzött.
A kincsek egy része meglehetősen kalandos, perekkel is tarkított úton, 2014-ben és 2017-ben került vissza Magyarországra. A leletegyüttes a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán tekinthető meg.
