Október hónapjában drámaian felgyorsult a népesség csökkenése.


Idén októberben 6618 gyermek született, miközben a halálozások száma 10 836 volt, jelentette a KSH csütörtökön. A népmozgalmi mutatók éves alapon és az előző hónaphoz képest is nagyot romlottak. Tavaly októberhez képest a születések száma 6,9 százalékkal, míg a halálozásoké 1,3 százalékkal csökkent.

A népességfogyás mértéke mostanra 4200 főre emelkedett az előző havi 3200-hoz képest. Szeptemberben még tízezer alatt alakult a halálozások száma, míg a születések száma 6700 fölé nőtt. Érdemes megjegyezni, hogy ez az adat jelentősen túllépi a tavaly októberi 3900-as értéket. Az idei évben a halálozások száma csupán januárban volt magasabb, míg a születések száma a második félévben mélypontot ért el.

Idén október végéig 64 859 gyerek született, ami 9,7 százalékkal, 6992-vel kevesebb a tavalyinál. Közben a halálozások száma lényegében stagnált - 39-cel kevesebben haltak az egy évvel korábbinál -, a természetes népességfogyás így 39 849 fő volt, amit több mint 20 százalékkal haladta meg a tavalyit (az 32 896 volt). Ez közel annyi, mintha év eleje óta elnéptelenedett volna Szigetszentmiklós.

A KSH jelentésében az is feltűnő, hogy a házasságkötések száma drasztikusan, 15 százalékkal esett vissza. Ezt részben lehetne azzal is magyarázni, hogy az idén januártól változott családtámogatási szabályok miatt sokan előrehozták tavaly őszre a házasságkötést - csakhogy már tavaly októberben is csaknem 10 százalékos visszaesés látszott ebben a mutatóban.

Related posts