Budapesten egy különleges divatbemutatót rendeztek, amely eltért a megszokottól.

A cikk megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki az alábbi linket, és küldje el emailben: https://demokrata.hu/kultura/ruhava-koltott-mesek-1074013/

A Hagyományok Háza Átriumában, ebben a világító, lépcsőkkel tagolt tágas térben került megrendezésre a Kis fekete 2025 pályázat díjnyertes öltözeteinek és kiegészítőinek kiállítása. Az esemény egy különleges immerszív divatélmény keretében valósult meg, ahol a közönség nem csupán szemlélője, hanem aktív résztvevője is volt az eseményeknek. Baranyai Balázs koreográfusi zsenialitása révén a kortárs tánc, a divatbemutató és a színházi előadás műfaji határai szinte teljesen elmosódtak. A nézők nem passzív módon, ülve figyelték a produkciót, hanem testközelből, az előadás szívében élhették át a látottakat. Az öltözékek nem csupán ruhák voltak, hanem a kortárs tánckoreográfia által megformált történetek élő szereplői. Ezek a mesék a hagyományos világra utaltak, amely lassan eltűnik, és az elmúlás egyik szimbolikus jele a népviseletek elhagyása volt. Ugyanakkor a koreográfia felfedte a hagyományok átlényegülésének folyamatát is, az újraöltözés aktusát: a záró jelenetben öt táncos ünnepélyesen öltötte magára a pályázat nyertes alkotásait, ezzel is hangsúlyozva, hogy a kortárs öltözékek a kihalás szélén álló tradicionális viseletek újjászületését és új értelmet nyertek. A közönség és a produkció közötti határvonalak szinte teljesen elmosódtak. A nézők fehér maszkot viselve járhatták be a tér különböző szegmenseit, ezáltal megtartva a távolságot, ugyanakkor elrejtve érzelmeiket, így válva a ruhákkal elmesélt történetek szerves részévé. A rendezvény nem csupán egy divatbemutató volt; egy élmény, amely összekapcsolta a múltat és a jelent, a hagyományokat és a kortárs művészetet.

A kis fekete ruhának már közel egy évszázados története van, amely a divat világának ikonikus alakjától, Coco Chanteltól indult. 1929-ben tervezte meg ezt a forradalmi darabot, amely gyökeresen felforgatta a korabeli divatnormákat. Eddig a nők nem viselhettek sem teljesen fekete, sem pedig az illendőség határait feszegető rövid ruhákat, ám Chanel alkotása új utakat nyitott számukra. A kis fekete nem csupán egy ruha volt; ez a darab felszabadította a nőket a bonyolult fűzőkkel és túldíszített öltözetekkel járó korlátozások alól. Ez a sokoldalú ruhadarab elegánsan illeszkedett mind a hétköznapi, mind az alkalmi megjelenéshez, és bár az évek során a fazonja folyamatosan változott, a kis fekete varázsa a variálhatóságában rejlett. Ma, amikor a stílus és az egyediség egyre fontosabbá válik, ez a tulajdonság még inkább felértékelődik. Karl Lagerfeld híres mondása szerint senki sem lehet túl- vagy alulöltözött a kis fekete ruhában, és aki jobban tudta ezt, mint ő, a divat egyik legnagyobb mestere? A kis fekete tehát nem csupán egy ruhadarab, hanem a nőiesség, az elegancia és a bátorság szimbóluma, amely generációk óta megállja a helyét az öltözködés világában.

Nem véletlen tehát, hogy ez a ruhadarab adja immár évek óta a Hagyományok Háza országos tervezőpályázat témáját. Idén a fókuszban a kivetkőzés-újraöltözés fogalompárja állt: a cél, hogy a pályázók a népviselet formavilágából, motívumkincseiből merítve, kézműves technikáinak felhasználásával tervezzenek hordható öltözeteket, amelyek a kortárs divat nyelvén "szólalnak meg". Inspirációs forrásként a Hagyományok Háza Magyar Népi Iparművészeti Múzeuma október 30-ig látogatható tárlatán megcsodálható három öltözék: a matyó, a kalocsai és a sárközi viseletek díszítései, hímzései és formavilága szolgáltak, miközben az anyagválasztásban is volt megkötés: a hagyományos mesterségek szellemében az öltözeteket természetes anyagokból vagy akár újrahasznosított textíliából kellett készíteni. A pályázók a kis fekete ruha mint teljes öltözék, valamint annak kiegészítői kategóriákban adhattak be munkákat. A változatos és igazán kreatív tervek közül kiemelkedett például az I. helyezett Sigmond Judit modern matyó viselete; a tervező saját kézzel szőtt anyagból varrt bő szárú selyemnadrágot az azt félig-meddig takaró óarany szoknyával és a hozzá illő, fodros ujjú, hollófekete felsőrésszel; Pomozi Péter Folktrend-díjat elnyerő műve, a sziluettjében és anyagválasztásában is a sárközi népviseletre emlékeztető, a hordhatóság és az extravagancia határán egyensúlyozó, impozáns öltözete; és a kiegészítő kategóriában 3. helyezett Kis Limpár Éva Éjféli rózsái, a kalocsai virágmotívumok szalaggal és gyönggyel készült, csodás színekben pompázó nyakéke és fülbevalói.

A szakmai zsűri elnöki tisztét Cselényi Eszter, a Celeni márka megálmodója és kreatív igazgatója töltötte be, aki mellett Molnár-Madarász Melinda (Meyke) divattervező, Stump Imre viseletkészítő és dr. Szathmári Ibolya etnográfus végezte a beérkezett alkotások értékelését. A pályázatra 120 mű érkezett, ami kétszerese az előző éveknek, és ebből 38 kiemelkedő terv jutott a döntőbe. Az elbírálás során a forma, az inspiráció, az esztétikai élmény és a gyakorlati alkalmazhatóság játszották a fő szerepet. A pályázók felkészülését segítendő a Hagyományok Háza szakmai előadásokat és tematikus mentorprogramokat szervezett, amelyeken részt vehettek.

Fontosnak tartom, hogy a magyar hagyományok szellemiségét elegáns, figyelemfelkeltő öltözetekbe integráljuk. Számomra a kis fekete ruha egy igazi alapdarab, amelyet bármilyen alkalomra viselhetünk: legyen szó egy délelőtti munkahelyi találkozóról, egy délutáni kiállításmegnyitóról vagy egy esti koncertre való készülődésről. A kulcs az, hogy ezt a klasszikus darabot megfelelő kiegészítőkkel alakítsuk az esemény jellegéhez és a saját egyéni stílusunkhoz. A pályázat nyertes munkáiban mindez a lehetőség szépen megjelenik: a ruhák egyediek, bátrak, mégis hordhatóak. Cselényi Eszter, a zsűri elnöke kiemeli, hogy a piacképesség szempontjából ez az egyik leglényegesebb kritérium. Emellett fontos volt, hogy a tervezők mennyire tudták a kiírásban megjelölt tájegységek motívumait inspirációként felhasználni, úgy, hogy azok ne legyenek túlzottan elvontak, hanem természetesen illeszkedjenek a ruhák koncepciójába.

Cselényi Eszter hangsúlyozza, hogy a high class szegmens egyik legfontosabb követelménye a felső kategóriás minőség fenntartása, amelyre tökéletes példákként szolgálnak a Chanel és Dior haute couture modelljei. E neves divatházak tervezői nemcsak a klasszikus eleganciát képviselik, hanem gyakran merítenek ihletet különböző kultúrák és tájak, például Japán és India hagyományos öltözködéséből is, ezzel új dimenziót adva a luxus divatnak.

- Számomra a pályázat leglényegesebb üzenete az, hogy a magyar tervezők képesek a hazai hagyományok és népművészet gazdag világát integrálni a tervezési folyamatokba. Legyen szó kiindulási alapként vagy inspirációként való felhasználásról, ez a mi kulturális örökségünk, amely mélyen összefonódik identitásunkkal - hangsúlyozza végül a zsűri elnöke.

A nyertes alkotások megtekintése világossá tette, amit a pályázat szervezői hangsúlyozni kívántak: a hagyomány nem csupán korlát, hanem inkább felszabadító erő. A divat pedig nem csak a stílus kifejezésének eszköze, hanem az identitásunk része is lehet. Ez a felfedezés kapaszkodót nyújthat a globális világban élő emberek számára, akik egyre inkább eltávolodnak saját múltjuktól és kultúrájuktól.