"Támadás során olyan vagyok, mint egy precíz gépezet, minden mozdulatom kiszámított és céltudatos."

Három és fél éve állomásozik a keleti fronton a beregszászi Géza bácsi, akit katonai körökben Hézovicsként ismernek. Az, hogy rohamosztagosként ennyi idő elteltével még mindig életben van, olyan ritka, mint egy bizonyos kártya kihúzása a lefordított pakliból. De a túlélésnek nem csupán szerencse az ára; komoly megpróbáltatásokkal jár. Győri Boldizsár mélyreható portrériportja az ukrán frontról.

2022. február 21-én este Géza bácsi a beregszászi járásban található falujában éppen a sírásásért kapott honoráriumot fogyasztotta, amikor megkapta a behívóját a 128-as munkácsi rohamdandár ötödik rohamszázadába. Ha egy rohamosztagos fél évet túlél, már "öregnek" számít - ő három évvel és nyolc sebesüléssel később, immár Hézovics katonai hívónéven még mindig harcol.

Az orosz-ukrán háború három évvel ezelőtti kiszélesedését követően idővel csökkent a dinamikus pillanatok száma a hadszíntéren. Az oroszok kijevi visszavonulása után a felek az első világháborúhoz hasonlóan beásták magukat a kelet-ukrajnai sztyeppén, ahol a síkságon csak az egykori telekhatárokat jelző fasorok nyújtanak minimális fedezéket az emberek és a drónok elől. Ilyen terepen különösen veszélyes támadni, nem véletlen, hogy az eleve legnagyobb veszteségeket elszenvedő gyalogságon belül "kultstátusza" van az úgynevezett sturmovikoknak. Ők azok a katonák, akik a fedezék biztonságából kibújva megrohamozzák az ellenség állásait akár támadás, akár védekezés közbeni "ellenlökésről" van szó.

A főszabály szerint a támadás mindig kockázatosabb, hiszen ki kell lépned a fedezékből, és neked kell kezdeményezni. Ezzel magadat teszed ki először az ellenség támadásának. Még ha többen is vagytok, az első ütést te fogod kapni.

"Az alapvető katonai kiképzés lényege, ahogy azt sok film is bemutatja, hogy az újoncokat szándékosan feszültség alá helyezik. Ennek célja, hogy növeljék a frusztrációtűrő képességüket, és ezzel párhuzamosan lebontsák a korábbi identitásukat. Ezáltal képesek lesznek olyan feladatok ellátására is, amelyek ellentétesek a természetükkel, például részt venni egy támadásban" - mondta Takács Márk, volt honvédszázados és katonai elemző.

2022 elején az ukrán hadsereg nem állt készen arra, hogy megküzdjön a kihívásokkal, sem idő, sem megfelelő képességek nem álltak rendelkezésre. "Amikor ide érkeztünk, senki sem kérdezte meg, hogy volt-e valaha kiképzésem vagy szolgáltam-e valahol" - osztja meg Hézovics. "1992 és 1994 között Lembergben szolgáltam, de az az időszak inkább munkavégzés volt, mint igazi katonai kiképzés. A puskát úgy fogtam meg, mint egy civil, fogalmam sem volt arról, mivel állok szemben" - meséli. Minden tudást és tapasztalatot a saját bőrükön tanultak meg.

"Nem sejtettük, hogy a fegyverrel való közlekedéshez le kell hajolni, és a könyökünket szorosan az oldalunkhoz kell húzni. Azt gondoltuk, hogy úgy vonulunk, mint a filmek hősies karakterei, ahol bármikor megállhatunk nyugodtan" - meséli Hézovics, miközben a körletében géppuskájával kétrét görnyedve lépked. Csizmája alatt a korábbi bemutatón szétszóródott lőszer ropogása hallatszik.

"Úgy tanultuk meg, hogy a tárban minden második lőszer nyomkövetős legyen, míg a harmadik olyan legyen, amelyikben több lőpor van, hogy képes legyen átvágni a vasat" - magyarázza a különféle muníciók gallérján látható színkódok jelentőségét. Bár a bal szeme mínusz ötös, a jobb pedig hatos, képes szinte azonnal megkülönböztetni háromféle szovjet és NATO-lőszert, amelyek a szőnyegen hevernek. "Amikor idekerültem a hegyivadászok közé, kérdezték is tőlem:

Kicsi termetű vagyok, szemüveget viselek, és néha megkérdezem magamtól: hogy kerülhettem én ide, ebbe a világba, ahol minden olyan hatalmasnak tűnik?

Nemcsak az egyéni, de a csoportos harcászatot is maguktól tanulták meg. "Ha megyünk egy zárt rendszerben, mondjuk egy lövészárokban, akkor az ember elől megy, a másik megy utána. Megtanultuk meghallani a gránátok ütőszegének kicsapódását, automatikusan hátrahúzni a társat, és ordítani, hogy gránát."

2022 tavaszán Hézovics csapata olyan megbízást kapott, hogy megakadályozzák az orosz erők előretörését Zaporizzsja megyében. "Amikor sikerült feltartóztatnunk az oroszokat ebben a térségben, Szoledár felé vettük az irányt, ahol találkoztunk a wagneresekkel. Az igencsak megterhelő élmény volt" - mesélte. Később a DNR (Hézovics szavaival élve: döner - a Donyecki Népköztársaság, amely 2014 óta működik orosz támogatással) katonáival is összecsapott, akik valójában csecsen harcosok voltak.

Másfél év frontszolgálat után látott először kiképzőt. Angol katonák jöttek, hogy megosszák a tudásukat, de 2023 közepére már inkább a brit kollégák tanulták tőlük a szakmát.

Kétszer volt alkalmam angol tanárokkal együtt dolgozni, és érdekes volt látni, hogy náluk más megközelítést alkalmaznak. Ők bemutatták, hogy mit tanulnak, míg mi megosztottuk a saját módszereinket. Például, az angolokkal és a megszokott eljárással ellentétben mi a BMP-2-es páncélozott járművek tetején foglalunk helyet, amikor bejutunk. Ez a különbség sokat elárul a saját, egyedi taktikánkról.

A BMP egy szovjet típusú páncélozott csapatszállító jármű, amit sokan csak "harci taxiként" emlegetnek. Ez a jármű a rohamok során a gyalogosokat védi meg a kisebb fegyverek tüzétől, és biztonságosan eljuttatja őket a harc kezdőpontjáig. Az első bevetése során tapasztalta meg, milyen veszélyes is lehet a helyzet. "Egy orosz tankot észleltünk, amely 200 méterről, egy ház mögül bukkant elő. Az első lövése eltalálta a BMP-t, és két ember, valamint a sofőr is életét vesztette a tűzben. Amikor robbanás történik, és az ember a jármű belsejében tartózkodik, a légnyomás oly mértékben megterheli, hogy szinte azonnal halálos sebet szenved el. Azoknak, akik a jármű tetején ülnek, van némi esélyük, hogy túléljék, mert a robbanás következtében keletkező nyomás szétszórhatja őket, és bár lehet, hogy megsérülnek, de legalább életben maradhatnak."