Ujhelyi István: Mikor jön el az a pillanat, amikor végre hangosan kiáltjuk: "Nem az én nevemben!"? Az én nevem ne legyen fegyver a harcban!

"Ha Európa engedi, hogy a szomszédságában szuverén államok essenek leplezetlen birodalmi önkény áldozatává, akkor azzal saját biztonságát is veszélyezteti. Az Európai Unió csak egységesen tud hatékonyan fellépni a terjeszkedési ambícióit újra nyíltan hirdető Oroszországgal szemben, és csak egységesen tudja nemzetközi szerepét a multipoláris világban megerősíteni, így garantálva polgárai biztonságát" - már én unom, hogy ennyiszer idézem a Fidesz utolsó írásos választási programját, de ahogy a világ történéseit figyelem, nem lehet elégszer.

A fenti idézet a jelenlegi kormánypárt, a "végekicsizős" szintre süllyedt államhatalom 2009-es európai parlamenti választási programjából származik. Ebben a dokumentumban a Fidesz politikai vezetői olyan felvilágosult, Európa-párti és keresztény-konzervatív elveket fogalmaztak meg, amelyeket ma már hazaárulásnak és háborúpárti magatartásnak bélyegeznek. Azok az államférfiak, akik egykor ezt a hitvallást írták, mára olyan mocsárba süllyedtek, amelyből nehezen találom a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem a csalódottságomat. Egy dolog biztos: a hatalom birtokosainak ebbe a bűzös sötétségbe egyedül kell belépniük, míg nekünk, állampolgároknak (mielőtt túl késő lenne) ki kell állnunk, és hangosan világossá kell tennünk: nem az én nevemben! A világnak látnia és értenie kell, hogy ahogy Trump nem az Egyesült Államokat képviseli, úgy Orbán sem képviseli Magyarországot. Szükség lenne egy olyan mozgalomra vagy petícióra, amely világosan kifejezi a nemzetközi közvélemény számára, hogy a magyarok csendes többsége nem azonosul a jelenlegi kormány döntéseivel, tetteivel és kijelentéseivel. Kifejezetten nem.

Amikor eldöntöttem, hogy egy időre kilépek a belpolitikai dagonyából és távolságtartó, objektív politikai szemtanúként fogom figyelni és elemezni az eseményeket, akkor azt gondoltam, hogy képes leszek egyetlen pillanatra sem kilépni ebből a szerepből. Most megteszem. Hatgyermekes, felelős édesapa vagyok, a napokban múltam ötven éves, az eddigi kamasz- és felnőtt koromat azzal töltöttem, hogy a közélet különféle mélységeiben és magaslataiban igyekeztem tudásom és tehetségem szerint a legtöbbet tenni közös hazánkért. Jól vagy kevésbé sikeresen - majd az utánunk jövők megmérik. Aktív politikusként mindig megengedőbb voltam az aktuális politikai versenytársakkal, habitusomhoz ugyanis rendre közelebb állt a hídépítés, mint a tépett ingben sánctetőről kiabálás. Bevallom jobban is érzem magam most, a már hivatkozott politikai szemtanú szerepében, ahol pártpolitikai kényszerektől mentesen tudom értékelni a közélet mozzanatait. Mert így szabadon, a saját értékítéletem és politikai rutinom szerint tudom kritizálni vagy épp dicsérni bármelyik pártos szereplő lépéseit. Annak ellenére, hogy ádáz és elhivatott ellenfele voltam - és vagyok - a jelenlegi rezsimnek, ha úgy van, nem esik nehezemre bizonyos döntéseiket elfogadni, akár támogatni. Nem mondom, hogy tizenöt év alatt sok ilyen volt, de szerintem teljes zsákutca mindent pusztán egy fekete-fehér mátrixban vizsgálni; a jelenkori magyar közéletnek hosszútávon ez az egyik legnagyobb rákfenéje. Amikor a politikai szemlélet, az ideológiai értékrend nem vitaképes kiindulópont, hanem megmásíthatatlan vallásos áhítat - na, onnan szoktak a világégések kezdődni.

A Fideszt és a kormányt okos emberek vezetik. Vannak tényleg kivételes tehetségű és tudású politikusok a vezérlőpult bizonyos részeinél. Éppen ezért teljes döbbenettel nézem azt, ami most a hajó hídján zajlik. Végtelenül ingerelt az elmúlt másfél évtizedben, ahogy a Fidesz vezetői tudatosan felépített hazugságra és uszító népbutításra használták a kezükben lévő erőforrásokat, hogy közben szép csendben egyre nagyobb mértékben tömhessék meg a zsebeiket. Bicskanyitogató volt az az álszentség, a nemzetinek hívott kormányzás, ami közben épp a nemzet közös vagyonát habzsolták. Leginkább azért, mert tudni-érezni lehetett, hogy ők is pontosan tudják: amit mondanak, az hazugság, egy pillanatig sem hisznek benne, de ez van, ez működik, 'oszt jónapot. Nem túl gerinces dolog, de praktikus. Most azonban számomra teljességgel megmagyarázhatatlan, hogy tudják-e, hiszik-e, amit cselekszenek. Hogy a Fidesz teljes garnitúrája miként képes egyszerű kérdések megfogalmazása nélkül asszisztálni Orbán megvadult geopolitikai ámokfutásához, ahogyan azt sem tudom eldönteni: még mindig a szokásos fideszes opportunizmus miatt állnak épp a történelem legsötétebb oldalára, vagy a gátlástalanság teljesen elvette az eszüket. Ha előbbi, akkor azon még lehet segíteni - egy mielőbbi kormányváltással -, ha utóbbi, akkor viszont mindenki csatolja be a biztonsági övét, mert hamarosan a falhoz csapódunk. Not in my name! - az én nevemben ne!

Őszintén nem értem, hogy Orbánék mit csinálnak. Hogy mi a terv. Hogy mi az a plusz tudás, ami nálunk megvan és igazolja a világrend átalakuló viharában a mentőcsónak kilyukasztását és a villámlások felé felmutatott középső ujjat. Jelenleg úgy állunk, hogy az új amerikai adminisztráció kinyilatkozta: mostantól az erősebb kutya elve alapján működnek a dolgok és az sincs feltétlenül kőbe vésve, amire tegnap kezet fogtunk. Értem, hogy Orbán és a rezsim műanyag-figurái ájult rajongással üdvözölnek minden mar-a-lagoi köhintést, de épp a fentebb lefektetett elvek alapján bizton számíthatnak arra, hogy az "America First" feliratú nyakörvet viselő erősebb kutya bármikor átgázol rajtunk, ha épp úgy ébred fel.

Teljesen átlátom azt a furcsa dörgölődzést, amit a Fidesz-kormányzat Putyin irányába tanúsít. Az a kompenzáló, túlteljesítő farokcsóválás viszont már tényleg túlzás Moszkva felé, hacsak nincs valamilyen titkos megállapodásunk a jövőbeli világrenddel kapcsolatban, ami a Szovjetunió újjáépülésében betöltött tagországi szerepünket illeti. Amikor ezt olvassák, lehet, hogy fanyalognak vagy éppen mosolyognak, de nem tréfa, amit mondok: miért ne próbálhatná a Fidesz-kormány, hogy a geopolitikai sakkjátszmában Amerika megőrzi torony státuszát, míg Európa gyengül? Így maradna a medve meleg ölelése; Kínával pedig majd szépen összebarátkozunk, hiszen nekik csak egy praktikus piaci terület kell, nem pedig egy nyalonc.

Őszintén szólva nem tudom, mit művel a kormány. Az ország érdeke egyértelműen az lenne, hogy ebben a zűrzavaros időszakban a lehető leghamarabb megőrizzük helyünket az Európai Unió erősödő szövetségi rendszerében. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy nem csupán tétlenül várakozunk, hanem aktívan romboljuk az európai közösség alapjait, és felégetjük a kapcsolatainkat. Azok a védelmi bástyák, amelyek eddig megóvtak minket, nem fognak hallani minket, ha egyszer segítséget kérünk a nehezen elérhető szövetségeseinktől, vagy ha a nehéz helyzetekben a sorsunkra hagynak minket. A felégett hidakon pedig nem tudunk átkelni, hiába szeretnénk - ez egyszerű fizikai tény. Valóban nem értem, mit csinál Orbán és csapata, de azt sem, amit nem tesznek. Nem vesznek részt sem a párizsi, sem a londoni találkozókon, ahol a jövőbeli irányokat határozzák meg. A magyar kormányzat tehát nem aktív szereplő abban a diskurzusban, ahol az európai gondolkodás új irányvonalakat keres. Lehet, hogy nem mindenki ért egyet a domináló véleményekkel, de kimaradni ebből a folyamatból, vagy a háttérbe szorulni - ez súlyos hiba, sőt, mondhatnám, hogy öngyarmatosítás. Miközben a világ átalakulása előtt áll, a magyar kormány láthatóan csak arra törekszik, hogy a Kreml vagy a Fehér Ház álláspontját, bármiféle szuverenitás kifejezése nélkül, egyszerűen átvegye. Mi a terv, Karmelita? Mi a megoldás akkor, ha - ne is legyen igaz - de bekövetkezik az, amivel felelőtlenül ijesztgetnek minket, és valóban újabb világháborúba sodródik a világ a hatalmi játszmák miatt?

Nem először áll a jelenlegi magyar államhatalom a történelem sötét oldalán, és ezt a cselekedeteit minden magyar nevében, mint egy pajzsot használva teszi. De kik azok, akik a döntések árát megfizetik? Székely falvak egyszerű magyar családjai, akik most idegen földön ébrednek. Bevagonírozott zsidók, cigányok, és a rendszer ellen fellépő becsületes honpolgárok, akik a fronton várják a végzetüket. Mindenki mögött ott állhat egy családi történet. A mostani történelem nem egy távoli esemény vagy egy szórakoztató poszt a közösségi médiában; ez a hátborzongató valóság, ami nem menekülhetünk el előle. Lehetséges, hogy egy este tankok zörögnek majd az ajtónk előtt. Mert rossz irányba léptünk, mert elhibáztuk a helyzetértékelést, és mert magunkra maradtunk. Aztán mindenki elmondja a gyermekeinek, mit tett vagy mit nem tett, hogy közös hazánk végre a jóság és a kollektív békés együttműködés útjára lépjen. De én nem kérek ebből! Az én nevemben ne tegyétek!

A szerző, aki korábban európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, az Esély Közösség megalapítója is.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.