Hirtelen érte a végzet! Az egész nemzet gyászolja: örökre bezárta szemét a legendás olimpiai bajnok.
Elhunyt Odd-Willy Martinsen, a norvég sífutás legendás alakja. 2025. október 27-én, életének 82. évében távozott közülünk.
Martinsen 1942. december 20-án látta meg a napvilágot Drammenben, és a 1960-as-70-es évek során figyelemre méltó teljesítményeivel tűnt ki a nemzetközi sportvilágban. Pályafutásának csúcspontját az 1968-as téli olimpián elért aranyérme jelentette, amelyet a 4 × 10 km-es váltó versenyszámban szerzett. Ezen kívül két ezüstérmet is magáénak tudhatott: az egyik a 30 km-es versenyszámban 1968-ban, a másik pedig a váltóban 1976-ban. Összességében öt érmet nyert a világversenyeken: az 1966-os világbajnokságon váltóban aranyérmet, valamint 15 km-en bronzot; 1970-ben 15 km-en ezüstöt és 30 km-en bronzot, míg 1974-ben váltóban ismét bronzérmet szerzett.
Hazai szinten is jelentős sikereket könyvelhetett el: több norvég bajnoki címet szerzett 15 km-en, 30 km-en és váltóban; váltóversenyek során pedig kiemelkedő csapatjátékosként tűnt fel. 1969-ben diadalmaskodott a Holmenkolleni sífesztivál 15 km-es viadalán, és ugyanebben az évben elnyerte a neves Holmenkollen-medált is.
Aktív versenyzői karrierje befejezése után Martinsen a vezetés és a szervezés világában találta meg új hivatását. 1986-tól 2002-ig a FIS sífutó bizottságának elnöki posztját töltötte be, és a 1994-es Lillehammeri téli olimpián a sífutó versenyek irányításáért felelt. Ezen túlmenően megalapította a Finor AS céget, amely sífelszerelésekkel foglalkozott, és később gyermekeivel együtt folytatta a vállalat működését.
Martinsen lánya, Bente Skari, egyedülálló családi síhagyományt teremtett apjával: mindketten büszkélkedhetnek a Holmenkollen-medállal, így ők az első apa-lány pár a történelemben, akik együtt nyerték el ezt a rangos kitüntetést.
Martinsen emlékét sportolói, vezetői és szakmai tevékenysége egyaránt megőrzi. Sokan "Stafett-Martin" néven emlegették, utalva a kivételes váltófutói teljesítményére.
A sívilág, különösen a norvég sportközösség, mély fájdalommal búcsúzik tőle. Sporttársak, kollégák és különböző generációk emlékeznek rá nem csupán mint versenyzőre és edzőre, hanem mint egy olyan kulcsfontosságú személyiségre, aki jelentős mértékben hozzájárult a sífutás fejlődéséhez és népszerűsítéséhez. Az ő öröksége nem csupán a versenypályákon, hanem a sportág iránti szenvedélyben is tovább él.
