L. Ritók Nóra visszavonulása: Kormányzati sikerkommunikáció - Mégsem találjuk a bizonyítékokat - Pénzcentrum
L. Ritók Nóra: Az Alapítványunk kezdetben egy alapfokú művészeti iskola létrehozásával indult, amely Berettyóújfalu környékén hat településen működik és 600 tanulót vonz. Azonban mára már jóval túlmutatunk az oktatás keretein. A gyermekszegénység elleni küzdelem vált az alapítvány fő irányvonalává, miközben a művészettel való nevelés támogatja ezt a célt. Fontos megjegyezni, hogy ez a megközelítés nemcsak a hátrányos helyzetű gyermekek fejlődésében bizonyul sikeresnek. Az ország egyik legszegényebb térségében tevékenykedünk, ahol a 600 gyermek közül 70% hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetben éli mindennapjait.
Egy olyan komplex, hármas fókuszú fejlesztési programot kínálunk, amely az egész személyiséget figyelembe veszi. Az elsődleges célunk a vizuális kommunikáció erősítése, amelyet holisztikus megközelítéssel, más tantárgyak integrálásával és a mai vizuális kultúra kihívásaira reagáló módszerekkel valósítunk meg. Kiemelten fontos számunkra az egyéni igényekhez igazodó hátránykompenzálás, amely magában foglalja a finommotorika, a vizuális memória, a megfigyelési készségek, a figyelem összpontosítása, a logikai gondolkodás fejlesztése, valamint az információk gyűjtésének és felhasználásának elsajátítását. Ezen felül középpontba helyezzük a szociális kompetenciák erősítését és a személyes, társas készségek folyamatos fejlesztését is. Az alkotási folyamataink keretében mindez kiválóan megvalósítható. Módszerünk dinamikusan fejlődik és terjed, jelenleg határon túli magyar iskolákban is népszerű, valamint a helyi tankerület három járásában, 43 iskolában már egy évtizede sikerrel integráljuk. Online tanfolyamaink és kiadványaink iránt is folyamatosan nő az érdeklődés. Sajnálatos módon azonban nem vált a központi módszertan részévé, így jelenleg "pilot" programként működik, holott egyértelműen pozitív eredményekkel jár a fent említett célok elérésében.
Az iskola kezdetét követő tizedik évfordulónk alkalmával új irányba léptünk. Tapasztalataink arra figyelmeztettek, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek életkörülményei nem változtak érdemben a program keretein belül. Nyilvánvalóvá vált, hogy bár az oktatás elengedhetetlen, önmagában nem elegendő a tartós változásokhoz. Ezt követően először szociális munkát integráltunk az oktatási folyamatba, majd fokozatosan bővítettük a beavatkozási lehetőségek körét. Ekkor indult el az a komplex esélyteremtő program, amelynek első lépései egy Told nevű, román határ melletti apró faluban valósultak meg, és azóta már 17 településen nyújtunk támogatást a legnehezebb helyzetben élőknek. Programunk számos elemet tartalmaz, például 15 településen 90 gyermek részesül „atipikus” ösztöndíjban, amely céges és magánadományokból működik, havi, a család minden tagjára kiterjedő mentorálással. Kiemelten fontos, hogy a támogatást a család a hónap végén kapja meg, amikor gyakran már a napi megélhetés is kihívást jelent számukra. Az adományozók két havonta részletes tájékoztatást kapnak a gyermekek előrehaladásáról. A programunk eredményei figyelemre méltóak: több mentoráltunk érettségit szerzett, sőt, van köztük egyetemista is.
A kríziskezelés során arra a megállapításra jutottunk, hogy az egyéni támogatások gyakran nem a kívánt hatást érik el. Ezek a támogatások könnyen ellenkező eredményt hozhatnak, hiszen nem motiválnak, hanem inkább a tanult tehetetlenség érzését erősítik, és feszültségeket generálhatnak a családok között.
Ezért - szintén Toldon - közösségfejlesztésbe fogtunk. Az egyéni életstratégiaváltást közösségi támogatással erősítjük. Ehhez kellenek olyan közösen meghatározott elvek, melyekkel mindenki egyetért, és be is tart. A közösség erőforrásaira épülő munkában lassan, de biztosan képessé válnak önmaguk megszervezésére. A 30-35 fős, főként családanyákból álló kemény mag bárki számára nyitott közösségi foglalkozásokon találkozik hetente. Itt fontos, az életüket érintő témákról esik szó, tudást és képességfejlesztést kapnak. Ennek keretében sokszor vendégelőadók (rendőr, pedagógus, családsegítő, védőnő) beszélnek praktikus dolgokról az egészségügytől, a térségi intézmények működéséig, az eladósodástól az alap jogi tudnivalókig. A program célja a képessé tevés, hogy a helyiek állampolgárként, önállóan tudjanak fellépni mindennapi ügyeikben. Számos eseményben már kezdeményezők, vagy szervezők, mint a szemétszedés, karácsonyi műsor, anyák napja, falunap. A közös élmények összehozzák az embereket. Közös döntéseket hozni a szegénységben nem egyszerű, de a kiszámítható, átlátható működésben kialakítható. Egyes csoportok külön figyelmet is kapnak. A mikroközösségekben a fiatal anyák a meghatározók. Velük hetente külön is foglalkozunk, főző- és kézimunka műhelyt szervezünk számukra. Ez utóbbi termékeit árusítjuk is a webshopon. A baba- mama klubban 3 év alatti gyermekeikkel kapnak praktikus tanácsokat, fejlesztést az anyukák.
Az esélyteremtés világában a gyerekek kulcsszerepet játszanak, és a Toldi Tanoda valóban különleges helyet képvisel ebben a folyamatban. Itt a fiatalok 0-tól 20 éves korig élhetik meg fejlődésüket, és nyáron a 16. életévüket betöltő diákok részt vesznek az Alapítvány társadalmi vállalkozásában. Ez lehetőséget ad számukra, hogy a faluban élő családtagjaik mellett értékes munkatapasztalatot szerezzenek, miközben egy legális munkavállalási környezetben fejlődnek. A társadalmi vállalkozás keretein belül három fő területen nyújtunk munkát a gyerekek szüleinek és rokonaiknak. A SZUNO nevű kézműves csoportban egyedi textil- és fatermékek készülnek, emellett a Decathlonnal való együttműködés keretében tornazsákokat is gyártunk. Mezőgazdasági programunk részeként lekvárfőző üzem működik, ahol friss gyümölcsökből készítjük a finomságokat, de emellett zöldségeket és levendulát is termelünk. Télen pedig a helyi közösség igényeit figyelembe véve szalmabrikett készítéssel foglalkozunk, így biztosítva a fenntartható megoldásokat a hideg hónapokban.
Nem igazán tudom átélni az érzést, a napi szintű problémák, feladatok miatt ebben a munkában nem lehet elégedettnek lenni. A hazai gyerekvédelem romokban hever, nyomasztó megtapasztalások érik az ezzel foglalkozókat nap, mint nap. Persze jó ránézni arra, hogy az elmúlt évtizedeben az hány gyereket mozdítottunk ki, vagy mentettünk meg attól, hogy rosszabb sorsa legyen, de közben érzem, hogy ez kevés. Az Igazgyöngy és a hozzá hasonló szervezetek csak lokálisan képesek hatni. Az igazi változáshoz rendszerszintű beavatkozás, ehhez pedig politikai szándék kellene. Fontos persze, hogy létrehoztunk egy modellértékű programot, amelynek segítségével megérthető és elmozdítható a mélypontról a magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, a generációs szegénység, a leszakadás. A 25 év tapasztalatai alapján képesek vagyunk értelmezni a problémát a gyerek, a család, a közösség és az intézményrendszer szintjén is.
Örömteli, hogy számos szakmai kapcsolatot alakítottunk ki a hazai egyetemekkel, és egyre több nemzetközi megkeresést is kapunk. Oktatási programjaink már Szlovákiában és Szerbiában is elnyerték az akkreditációt, miközben a foglalkoztatási programunk és közösségfejlesztési alapú szociális munkánk iránti érdeklődés folyamatosan nő. Kiemelten fontos számomra a csapat mentális egészsége, hiszen ez a terület hajlamos a kiégésre. A sokszínű programjaink révén mindig van olyan szegmens, ahol pozitív események zajlanak, ami segít átlendülni a nehezebb időszakokon. Nálunk a hozzáállás alapja, hogy ha valami nem sikerül, akkor nem az okokat keressük, hanem tanulunk a tapasztalatokból, és új módszerekkel próbálkozunk. Folyamatosan fejlődünk és tanulunk, és büszkék vagyunk arra, hogy a 25 év alatt rengeteg támogatóra tettünk szert. A pénzbeli adományok mellett számos "jó ember" – coachok, ügyvédek, művészek, tanárok, kommunikációs szakemberek és üzletemberek – állt mellénk, akik pro bono alapú támogatásukkal segítik a mindennapi munkánkat. Tőlük rengeteget tanulunk különböző szakterületeken, így jogi, pénzügyi, marketing és kommunikációs vonalon is.
Kudarcként élem meg, hogy nem sikerült rendszerszintű változást elérnünk, és nem tudtuk megszerezni a szükséges politikai akaratot. Annak ellenére, hogy a mérések világosan mutatják a pozitív hatásokat, mi naponta rámutatunk a rendszer hiányosságaira, és ezt hangosan is hangoztatjuk. Ennek következtében körülöttünk egy ellenséges narratíva épül. Nem tudjuk támogatni a kormányzati sikerkommunikációt, ha a tapasztalataink ennek éppen az ellenkezőjét tanúsítják. Látjuk és folyamatosan jelzünk az oktatás esélykiegyenlítő szerepének csökkenéséről, a gyermekvédelem súlyos problémáiról, az átképző tanfolyamokban eltűnő forrásokról, az intézkedések nem megfelelő fókuszáról, valamint arról, hogy az általunk támogatott személyek nem jutnak hozzá a családtámogatásokhoz.
Erről a témáról nagyon nehezen tudnék optimista megközelítést találni. Az oktatási szegregáció az elmúlt másfél évtizedben szembetűnően megnövekedett, főként az egyházi iskolák térnyerésének következményeként. Ennek következtében a hátrányos helyzetű gyermekek kirekesztődtek, és az esélykiegyenlítés szinte teljesen eltűnt. 2013-ban egy kormányrendelet módosította a "hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet" fogalmát, ami számos család számára kedvezmények elvesztését jelentette, anélkül, hogy valódi élethelyzeti változások történtek volna. Később kiderült, hogy ennek hátterében a behajtócégek felé fennálló tartozások állnak. Ha valaki legálisan dolgozik, egyetlen tartozás esetén a jövedelme 33%-át, míg kettő esetén már az 50%-át köteles átutalni a munkáltatójának a behajtónak. Ez a tény azonban a legtöbb helyen figyelmen kívül marad, miközben a valóságban a jövedelmük feléből kénytelenek megélni.
Egy másik következménye ennek, hogy sokakat a fekete munka világába kényszerít. A közmunkaprogram pedig zsákutcának bizonyult, mivel nem kínál valódi megoldást a problémákra.
Sok településen hiányoznak azok a közösségi terek és épületek, ahol egész évben értékes munkát végezhetnének az emberek, és ahol fenntartható termékeket hozhatnának létre. A közmunka programok sokszor csupán meghosszabbított szociális segélyekként működnek, amelyek a helyhez való kötöttséget erősítik, és nem kínálnak valódi lehetőséget a közmunkások számára a továbblépésre. A leszakadó térségekben a szürke- és feketegazdaság terjedése egyre markánsabbá válik; a szolgáltatásokkal hiányos falvak már nem tudják megkerülni ezt a jelenséget. A rendőrség gyakran elnézi ezt a helyzetet, hiszen nincs elegendő kapacitásuk ahhoz, hogy időben fellépjenek az illegális tevékenységek ellen. Csak akkor reagálnak, amikor a helyzet már kritikussá válik, és a bűnözés tettlegességig fajul. Pedig a folyamatok előre láthatóak, és tudjuk, mi vár ránk. Ezt nap mint nap tapasztaljuk az Alapítvány keretein belül, de a megelőzés terén gyakran egyedül maradunk. Az "Felzárkózó települések" program keretében az Igazgyöngy Alapítvány szakmai megvalósítóként vesz részt. Ez a program, amely a Belügyminisztérium irányítása alatt működik, hatodik éve zajlik, és javarészt egyházi szervezetek együttműködésével valósul meg.
A program, amely az ország legnagyobb szegénységgel küzdő 300 településére összpontosít, alapvetően üdvözlendő kezdeményezés, de aggasztónak találom, hogy nem érinti a meglévő rendszer alapvető működését. Létrehoztak egy alternatív szolgáltatási struktúrát, amely sajnos nem képes minden érintett területre kiterjedni, és nem integrálódik a már létező intézményrendszerrel. Pozitívum, hogy az Igazgyöngy saját modelljét alkalmazhatja a program keretein belül, hiszen a célkitűzéseink egybevágóak.
Az életkoromra tekintettel hoztam meg ezt a fontos döntést. Új szerepkörben folytatom tovább az utamat. Szeretném látni, hogy az alapítvány nélkülem is sikeresen működik, hiszen a problémák, amelyekkel foglalkozunk, évtizedek, sőt generációk alatt alakultak ki, és a megoldások is hosszú távú, generációs szemléletet igényelnek. Egy ember élete nem elegendő ahhoz, hogy mindent megoldjon. Az operatív feladatokat átadom, de a stratégiai tervezésben, a kommunikációban, az ügyek képviseletében és a forrásteremtésben továbbra is aktívan részt veszek. Az Alapítvány számomra olyan, mint a saját gyermekem. A "Nyomor széle" blog mellett újabb könyvekben is szeretném összegyűjteni 25 évnyi tapasztalatomat a közösségfókuszú szociális munkáról és a civil szféráról.
Gyakran eljutottam a határaimig, hiszen ezt a típusú munkát nem lehet másképp végezni, mint folyamatos küzdelemben. Az utóbbi évek során azonban mérsékeltem a harciasságomat. A jelenlegi politikai légkör könnyen megnehezítheti a dolgunkat, és a családok, valamint a gyerekek iránti felelősségem felülírja bennem az értelmetlen vitákba való belemerülést. Mégis, ragaszkodom a szakpolitikai kritikákhoz, mert ezek mindig a fejlődés érdekében születnek bennem. Jó érzés látni, hogy az Igazgyöngy 25 év alatt egy jelentős közösséggé alakult, amely talán egy jobb, élhetőbb jövő alapját képezheti.
